Evangélistákkal népszerűsíti a marketinget a Magyar Marketing Szövetség

forrás: Prím Online, 2021. január 26. 19:33

A 30 éves Magyar Marketing Szövetség hosszú idő óta elkötelezett a marketing értékteremtő képességének hirdetése mellett. Nemrég mutatták be a Marketing Indikátor című hiánypótló ágazati tanulmányukat, amellyel megmutatták, hogy mi a szerepe a marketingnek a gazdaság motorizálásában. Most pedig „A Marketing Evangélistái” kezdeményezésük keretében ismert és elismert szakemberek mondják el, hogy számukra mit jelent a marketing, szerintük mivel járul hozzá a gazdasági értékteremtéshez és, hogy ők, személy szerint miért hisznek a marketing erejében.

“Én hiszek a marketing erejében, higgy benne Te is!” - erre biztat mindenkit számos marketing és kommunikációs szakember a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által indított kampány keretében. A marketing evangélistái kezdeményezés célja, hogy megmutassák, milyen jelentős mértékben járul hozzá a hazai marketing szektor a nemzetgazdaság növekedéséhez, illetve milyen értékteremtő szereppel bír, és hogyan segíthet különösen most, a járványügyi helyzet hatásainak tompításában és az újraindításban a marketing.

 

A kampányban többek között olyan szakemberek szólalnak meg, mint Balogh Barbara, a Heineken Hungária marketing és trade marketing igazgatója, Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, Szilva Mónika, a Nestlé Hungária Food Business Executive Officere, illetve Consumer Marketing, Media, Digital and E-Business vezetője, valamint Mérő Ádám, a The Coca-Cola Company CEE business unit connection és media managere.

 

 

A kezdeményezés keretében szeretnék megmutatni, hogy a marketing mindenkié. Erről beszél a kampány népszerűsítésére készült videóban az egyik legfiatalabb marketing evangélista, z-generációs speaker és szerző, a 17 éves Trunk Tamás is. „Eljött az idő, hogy a marketingre jól gondoljunk és az eredeti jelentése mellett a fenntartható növekedés szimbóluma is legyen. A marketing életünk megkerülhetetlen része, amely értékteremtő módon járul hozzá mindennapjainkhoz, lehetővé teszi az üzleti növekedést, támogatja az innovációt, motorizálja a gazdaságot” – véli Tamás, aki a kampányvideóban arról is beszél, hogy az ő generációjának mit is jelent a marketing. „A generációnknak inspirátorokra van szüksége, olyan újítókra, akikre mi is felnézhetünk, és akikké mi is válhatunk, a marketing tehát felelősség is.  Segít abban, hogy ötleteink és mi magunk is „jó márkákká” váljunk” – teszi hozzá Trunk Tamás.

 

“Még ma is gyakran szembesülünk azzal, hogy a marketinget a reklámmal azonosítják, holott ennél sokkal többet jelent. A marketing értékteremtő szerepe leginkább éppen abban ölt testet, hogy teljes életszakaszán végigkíséri a terméket vagy szolgáltatást – annak fejlesztésétől, a stratégia kialakításán és az arculattervezésen, valamint implementálásán át egészen az eladás ösztönzéséig, illetve az azt követően nyújtott szolgáltatásokig. Ugyanakkor a marketing ilyen széles körű értelmezése nem eléggé elterjedt sem a gazdaságpolitikában, sem az üzleti döntéshozók körében. A marketing evangélistái kampányunk ezen szeretne változtatni” - mondta el Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke, illetve a Positive Adamsky reklámügynökség CEO-ja.

 

És, hogy milyen gondolatokat fogalmaznak meg a marketing evangélistái? Balogh Barbara (Heineken) szerint „a marketing hozzáadott értéket teremt és utat nyit a fenntartható növekedés felé”. Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.) azt vallja, hogy „a marketing felhajtóerő lehet ezekben az időkben és segíthet abban, hogy a kínálat és kereslet újra egymásra találjon”. Mérő Ádám (The Coca-Cola Company) úgy véli, hogy „a marketing a termékek és a szolgáltatások ablaka a világra”, Szilva Mónika (Nestlé) pedig úgy látja, hogy „a marketing szerepe a fogyasztói igényekre rezonáló portfolió kialakítása olyan minőségi paraméterek mentén, mely jobbá teszi a fogyasztó életét”. Hinora Ferenc (MMSZ) szerint „a marketing ugyanakkor nem más, mint az üzleti növekedést szolgáló szemlélet és gondolkodásmód, amely a vállalati kultúra megkerülhetetlen része”.

 

A kampány, amelyet az MMSZ Facebook oldalán, Linkedin profilján és a kezdeményezés weboldalán is nyomon lehet követni, egészen március végéig mutatja be a marketing evangélistáinak gondolatait. Hisszük, hogy nem vagyunk egyedül azzal a nézetünkkel, amely szerint a marketing szerepe az, hogy motorizálja a gazdaságot. Ha Te is hiszel a marketing erejében, csatlakozz közösségükhöz!

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát

A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

2025. április 23. 20:07

Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok

A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.

2025. április 23. 18:39

A helyi rádiók továbbra is erős szereplői a hazai médiapiacnak

A megyei jogú városok helyi rádiói még mindig meghatározó és versenyképes szereplői a hazai médiapiacnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából. A tanulmány nyolc helyi rádiócsatorna eredményeit hasonlította össze három országos könnyűzenei rádióval, és rámutatott: bár a közösségi rádiók általában kevesebb hallgatót érnek el, mint kereskedelmi társaik, a hallgatók hosszabb ideig maradnak a műsoraik mellett.

2025. április 23. 18:04

A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát

A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.

2025. április 23. 13:14

Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n

A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.

2025. április 23. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12