Átalakul az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary első Reformtaggyűlésén a tagság egyhangúlag elfogadta az új Alapszabályt, ezáltal megnyílt az út a Szövetség átalakulása és a hatékony érdekképviselet előtt. Három kereskedelmi tagozat alakul méret szerint. A megváltozott struktúrában az elnök döntési súlya csökken, míg a tagozatok saját vezetőt választhatnak.
Magyarország vezető e-kereskedelmi szövetsége a teljes szektor megkerülhetetlen érdekképviseleti szövetségévé válását tűzte ki stratégiai céljaként. Az egyesület 15 éves fennállása óta robbanásszerűen átalakult az elektronikus kereskedelem. Az elsők között csatlakozó szereplők jelentős növekedésen mentek keresztül, esetleg már el is tűntek a piacról. Ugyanakkor az újabb, kisebb belépők és a régebbi tagok között így jelentős, behozhatatlan különbségek állnak fent. Mindezek a szövetség szervezeti struktúrájának átalakulásához vezettek. „Az átszervezéshez figyelembe vettük a tagok visszajelzéseit is – mondta dr. Ormós Zoltán, az Ecommerce Hungary elnökségi tagja. – Az átalakulás főbb alappillérei a pártatlanság, a visszahívhatóság, az elnöki túlsúly mérséklése, az eltérő méretű piaci szereplők elvárásainak megfelelés és az érdekképviseleti igény.”
Ennek megfelelően széles körű szervezeti reformba kezdtek, és a 2021. január 29-én tartott taggyűlésén a tagok elfogadták az új Alapszabályt. Így, az Egyesület közhasznú státuszának eltörlésével megnyitotta az utat a céltudatos és hatékony érdekképviseleti munka előtt.
Tagozatokba csoportosulnak
Az új struktúrában a B2C e-kereskedők és platform szolgáltatók által alkotott önálló, vállalati méret szerint szétváló, kereskedelmi tagozatokban folyik majd az egyesületi munka. A besorolás így a nettó éves árbevételhez is kötött. Kisvállalati tagozatba tartoznak a nettó éves 800 millió forint alatti kosaras árukereskedelemet lefolytató szereplők, nettó éves 800 millió forint és 10 milliárd forint közöttiek képezik a középvállalati tagozatot, míg e fölött pedig a nagyvállalati tagozatba tartoznak az e-kereskedelmi szereplők. A platform szolgáltatók (közvetített szolgáltatást nyújtók – pl. Szallas.hu) esetén pedig nettó 1 milliárd forint feletti éves árbevétel esetén már a nagyvállalati tagozatba tartoznak. „Ezt a platformok piaci súlya és az eltérő bevétel/nyereség arány is indokolja” – tette hozzá Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója, az Ecommerce Hungary elnökségi tagja.
A tagozatok jelentik az egyesületi működés súlypontját, önálló jogi személyként folytatják tevékenységüket. Saját kereteiken belül tagozati meetupokat szervezhetnek, konferenciákat rendezhetnek, illetve a tagozatok egymással is kollaborálhatnak igény szerint. Az elnök az éves nagy konferencia megszervezéséért felel, valamint a tagozatok közötti koordinációt biztosítja. Az egyesületi demokrácia megvalósítása érdekében az e-kereskedő tagok bármikor új tagozat létrehozásáról dönthetnek. A tagozatok saját vezetőt választanak február 8-án.
Tagozaton kívüliek a B2B szolgáltatók, az oktatási intézmények és a természetes személyek, ők alaptagi státuszt kapnak. Esetükben az Egyesületben nincsen érdekképviseleti munka.
Kapcsolódó cikkek
- A Xiaomi volt a leggyorsabban növekedő okostelefon márka 2020 utolsó negyedévében
- A UPC Direct mostantól Direct One
- Megvan a legfenntarthatóbban működő cégek toplistája
- A HONOR bejelentette új márkastratégiáját
- Tervszerű váltás a Vodafone Business élén
- Fél milliárdos befektetést kapott a hazai proptech vállalkozás
- Az online vásárlás szárnyal a vírus-válságban is
- Az Exclusive Networks véglegesítette a Veracomp Csoporttal való megállapodását
- Dr. Orbán Anita a Vodafone Magyarország új vezérigazgató-helyettese
- Új országkoordinátor a magyarországi Continental csoportnál
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A PwC megvette a GKID-t
A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.