Az ABB sürgeti az éghajlatváltozás elleni hatékony küzdelmet

forrás: Prím Online, 2021. március 16. 12:16

Frissen megjelent tanulmányában az ABB az energiahatékonyság számottevő javításának lehetőségére mutat rá az ipar és az infrastruktúra területén, amit a legújabb, leghatékonyabb motorok és változtatható fordulatszámú hajtások tesznek lehetővé. Az ABB felszólítja a kormányokat és az ipari szereplőket, hogy gyorsítsák fel a technológia bevezetését az éghajlatváltozás ellen folytatott küzdelem sikere érdekében.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint az ipar energiafogyasztása a világ energiafelhasználásának 37%-át teszi ki, míg a teljes előállított energiamennyiség mintegy 30%-át az épületek „fogyasztják el”. 

 

A villanymotorok és a működésüket optimalizáló változtatható fordulatszámú hajtások többnyire rejtve ugyan, de épített környezetünkben szinte mindenhol megtalálhatóak. Modern életvitelünk szempontjából alapvető alkalmazások széles körét működtetik: a termelésben használt ipari szivattyúktól, ventilátoroktól és szállítószalagoktól a közlekedésben/szállításban alkalmazott hajtásrendszereken át az elektromos készülékek, valamint az épületekben kiépített fűtés-, szellőztető és légkondicionáló rendszerek működését biztosító kompresszorokig.

 

 

Az elmúlt évtizedekben hatalmas léptekkel fejlődő motor- és hajtásvezérlő technológiáknak köszönhetően napjaink innovatív konstrukciós megoldásainak energiahatékonysága számottevően javult. Ugyanakkor az iparban ma használt elektromotoros meghajtású rendszerek jelentős része – számuk világszerte eléri a 300 milliót – rossz hatékonysággal működik vagy az előírtnál jóval több energiát fogyaszt, amely hatalmas energiapazarlást jelent.

 

Egy független kutatás becslése szerint akár 10%-kal is csökkenteni lehetne a világ áramfogyasztását, ha optimalizált működésű, nagy hatékonyságú berendezésekkel váltanák ki ezeket a rendszereket. Ez pedig a Párizsi Egyezményben 2040-re meghatározott klímacélok teljesítéséhez szükséges üvegházhatást okozó gázkibocsátás-csökkentés több mint 40%-át tenné ki. 

 

„Önmagában az ipar energiahatékonysága minden más tényezőnél nagyobb potenciális erőt képvisel a klímavészhelyzet leküzdésében.  Lényegében belőle fakad a világ ma még láthatatlan klímamegoldása.” – mondta Morten Wierod, az ABB Motion elnöke. „Az ABB szemében a fenntarthatóság a vállalati működés vezérelvének kulcsfontosságú részét képezi, ahogy annak az értéknek is, amit a velünk kapcsolatban álló valamennyi érintett és érdekelt fél részére előállítunk. Az ipar, az épületek és a szállítás/közlekedés energiafelhasználását csökkentő piacvezető technológiáink minden más eszköznél alkalmasabbak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszafogására.”

 

 

Már eddig is komoly lépések történtek az elektromos járművek terjedésének és a megújuló energiaforrások egyre nagyobb arányú kiaknázásának támogatására. Az ABB úgy véli, hogy ideje hasonló támogatást állítani egy olyan ipari technológia mögé, amely még nagyobb előnyökkel jár a környezetre és a világgazdaság egészére nézve.

 

„Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos az ipar és az infrastruktúra átállítása ezeknek a kiemelkedően energiahatékony hajtásoknak és motoroknak a használatára, mert csakis így járulhatnak hozzá egy fenntarthatóbb társadalom létrejöttéhez.” – folytatta Morten Wierod. „Mivel a világon előállított elektromos energia teljes mennyiségének 45%-a az épületekben elhelyezett és az iparban alkalmazott villanymotorokat hajtja meg, ezért a fejlesztésükre fordított összegek többszörösen megtérülnek a hatékonyság javulásán keresztül.” – tette még hozzá.

 

Az ABB gyakran értékeli saját beépített, nagy hatékonyságú motorjainak és hajtásainak a globális energiahatékonyságra gyakorolt nettó hatását. 2020-ban 198 terawattórányi elektromos áram megtakarítását tették lehetővé, amely az Egyesült Királyság teljes évi áramfogyasztásának több mint fele. Becslések szerint az ABB motorjai és hajtásai 2023-ig globálisan évente további 78 terawattóra megtakarítását biztosíthatják a cég megrendelői számára. Ez majdnem annyi, mint Belgium, Finnország vagy a Fülöp-szigetek éves áramfogyasztása, és több, mint Chile egész évi fogyasztása. 

 

 

A szabályozási politika az energiahatékonyság javítását célzó ipari beruházások egyik legfőbb mozgatórugója szerte a világon. Amíg az Európai Unió már idén hatályba lépteti a környezettudatos tervezésről szóló rendeletét (EU 2019/1781) – mely az energiahatékony motorok egyre bővülő körével szemben szigorú új követelményeket támaszt –, addig számos ország még nem tette meg az ehhez szükséges intézkedéseket. 

 

Az ABB felfogása szerint minden érdekelt fél kulcsfontosságú szerepet játszik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását csökkentő energiahatékony hajtások és motorok kínálta óriási lehetőségek kiaknázásában: 

  • •  Az állami döntéshozóknak és jogszabályalkotóknak ösztönözniük kell azok gyors elterjedését.
  • •  A vállalkozásoknak, a városoknak és az országoknak egyrészt tisztában kell lenniük az elérhető költségmegtakarítással és kedvező környezeti hatásokkal, másrészt készen kell állniuk az ehhez szükséges beruházások végrehajtására.
  • •  A befektetőknek pedig át kell csoportosítaniuk a tőkét a klímakockázatok kezelésére jobban felkészült vállalatok irányába.

 

„Bár az ABB szerepe mindig az volt, és mindig is az lesz, hogy a lehető leghatékonyabb technológiákkal, termékekkel és szolgáltatásokkal lássa el megrendelőit, és folyamatos innovációval törekedjen a még nagyobb hatékonyságra, ez önmagában még kevés. Valamennyi érdekelt félnek össze kell fognia azért, hogy holisztikusan átalakuljon az energia felhasználásának jelenlegi módja. Közös fellépéssel és innovációval képesek lehetünk úgy működésben tartani kritikus jelentőségű szolgáltatásainkat, hogy közben energiát takarítunk meg, és a siker reményében szállhatunk szembe az éghajlatváltozással.” – zárta mondanivalóját Morten Wierod.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Összefog a régiós IT ökoszisztéma

November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.

2024. október 12. 13:28

Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával

Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.

2024. október 12. 10:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10