Egyre többen tanulnak nyelvet online

forrás: Prím Online, 2021. március 30. 14:17

Hajas László megelégelte, hogy nem tud tökéletesen angolul. A mesterfodrász, kihasználva a pandémia nyújtotta plusz időt – hiszen jelenleg a fodrászszalonok is zárva vannak –, elkezdett online nyelvet tanulni. De nem ő az egyedüli: a szakértő szerint országszerte nő a nyelvtanulók száma, sőt az internetes oktatás sem szegi a kedvüket.

Hajas László, a 65 éves mesterfodrász úgy gondolja, hogy sosem lehet elég idős az ember, ha tanulásról van szó. Korábban is szeretett volna angulul tanulni, de csak most találkozott a Smile Nyelviskola módszerével.

 

„Nekem először a német nyelvet kellett elsajátítanom, mert a 80-es években már egy német márkával dolgoztam; muszáj volt, hogy értsem őket. Ugyanebben az időszakban viszont el kellett utaznom Amerikába, szintén munka miatt, és borzasztó érzés volt, hogy nem tudtam megszólalni angolul. Németül eszembe jutottak a szavak, de angolul semmi. Amikor hazajöttünk, egy barátommal elhatároztuk, hogy megtanulunk angolul. Két évvel később beiratkoztunk egy nyelvi kurzusra, de nem voltunk elég kitartóak, 3-4 hónap után feladtuk” – mesélte Hajas László, aki kicsit még a gyermekeire is irigy, hogy mennyire jól beszélik ezt a fontos idegen nyelvet.

 

„Szerencsére ők már olyan iskolába jártak, ahol kezdettől fogva magukba szívták az angol nyelvet. Hosszabb-rövidebb ideig mind a három gyermekem élt angol nyelvterületen, ahol még tökéletesítették a tudásukat. Én meg csak kullogok utánuk, és sokszor zavar, hogy csupán az alap dolgokkal boldogulok” – tette hozzá Hajas.

 

 

„Ha tudsz angolul, kinyílik számodra a világ”

A sors azonban úgy rendezte, hogy ismét lehetősége lett nyelvtanulásra, ráadásul online.

 

„Ma az idő a legnagyobb érték. Bárhova megyünk, az legalább egy óra – forgalom, dugó, parkolás. Ha mindezt megspórolhatjuk, már boldogabbak vagyunk. Így nekem nagyon megtetszett, hogy egy online nyelvtanulási módszert ismerhettem meg a Smile Nyelviskolánál. Csak felmegyek az internetre, becsatlakozom, és ugyanúgy zajlik minden, mintha ott ülnék egy teremben” – meséli az angolóráiról Hajas László.

 

„Meggyőződésem, hogy ma az angol már világnyelv, és nem lehet nélküle élni. Lehetsz te akármilyen okos ember, lehetnek jó gondolataid, de ha nem tudod megértetni magad egy külföldivel, akkor mi értelme? Mindig is irigyeltem a svédeket, akik szinte kétnyelvűek, mert náluk annyira kicsi kortól kezdve jelen van az angol. Ha tudsz angolul, kinyílik számodra a világ” – véli a mesterfodrász.

 

Széttörni a rossz nyelvtanulási beidegződéseket

Nagy Marianna, a Smile Nyelviskola alapító ügyvezetője szerint nem Hajas László az egyetlen, aki a pandémia alatt a nyelvtanulásra fordítja a plusz idejét.

 

„A tavaly tavaszi bezártságban még nagy volt a bizonytalanság az emberek részéről, most viszont már egyre többen és egyre tudatosabban fordulnak a nyelvtanulás felé. Az idő tényleg mindenkinek nagyon értékes, van, hogy a szomszéd utcából is inkább az online oktatást választják” – mondja Mariann.

 

„Létrehoztunk egy egyedi nyelvoktató szoftvert, és ebben gyakorlatilag a tanuló a saját tempójában haladhat. Bármelyik egész órában csatlakozhat, és ott folytathatja, ahol az előző órán abbahagyta. Itt az a természetes, hogy együtt halad a tanárral és a szoftverrel. Ez a módszer nagyon hatékony, mert a hallást, az írást és a beszédkészséget egyaránt fejleszti” – tette hozzá a nyelviskola alapítója, aki azt is elárulta, hogy a 18 évestől a nyugdíjas korosztályig mindenki előfordul a tanulók között.

 

„Aki kipróbálja legalább egy alkalommal, az már látja, hogy mi a különbség a hagyományos online oktatás és ezen szoftver között. Azt az érzést tudtuk megteremteni, mintha fizikailag lenne jelen a tanuló a teremben. Az a küldetésünk, hogy széttörjük a régi, rossz nyelvtanulási beidegződéseket” – zárta gondolatait a Smile Nyelviskola alapítója.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10