Forradalmi újítás a visszérsebészetben

forrás: Prím Online, 2021. április 13. 16:02

Az ultrahang jól bevált módszer az orvosi, műszaki és kémiai diagnosztikában, a visszérsebészetben, gyógyító eljárásként azonban ez idáig nem alkalmazták. Az orvostudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően azonban a jövőben egyszerűbben, fájdalommentesen és akár a véralvadási problémákkal küzdők esetében is alkalmazhatják az ultrahangos visszérműtéteket. Az eszközt egy francia cég fejlesztette ki és a közeljövőben Ausztria és az Egyesült Királyság mellett Magyarországon alkalmazzák.

Visszérbetegséggel a magyar lakosság harmada találkozik élete során: a 30-50 év közötti korosztály tizedét, míg a 70 év felettiek esetében minden második embert érint. A kitágult, dudorodó erek a vénás keringési rendszer zavarait jelzik és akár súlyos szövődményeket is okozhatnak. A „két lábon járás”, a túlzott fizikai megterhelés, vagy éppen a mozgásszegény életmód túlzottan megterheli az alsó végtagokat, ez pedig a vénák falának meggyengülésével és kitágulásával jár, a vénabillentyűk elégtelen működőségéhez vezet. A visszértágulatokra azért is oda kell figyelni, mert súlyos szövődményekhez vezethetnek.

 

Az érsebészet számos műtéti technikát alkalmaz a visszértágulatok kezelésére vagy megszüntetésére. A hagyományos műtéti eljárással több metszésen keresztül távolítják el a kitágult visszeret, ebben az esetben azonban nagyobb az esély szövődményekre és tartós fájdalommal, akár sebfertőzéssel, illetve hosszabb gyógyulással is járhat. A panaszok néhány év múlva ismét jelentkezhetnek. 10-12 éve terjedtek el a modern visszérműtétek (más nevükön endovénás termoabláció), amelyek során lézeres, rádiófrekvenciás, mikrohullámú, ragasztásos vagy szkleroterápiás módszerrel, helyi érzéstelenítésben, egy tűszúrással végzik el a visszértágulat megszüntetését. Ezek az eljárások nem járnak szövetsérüléssel, minimális a szövődmények előfordulása és a páciens saját lábon távozhat a műtétről. 2013-ban az Egyesült Királyság Egészségügyi Hivatala (NICE)* által kiadott klinikai útmutató szerint visszérbetegség kezelése esetén az elsőnek választandó módszer az endovénás termoabláció. 

 

 

A visszérsebészet most újabb mérföldkőhöz ért, hiszen olyan eljárást sikerült kifejleszteni, amelyhez már kémiai anyagot és hőt sem kell alkalmazni, illetve - az esetek nagy százalékában - nincs szükség helyi érzéstelenítésre. A nagy intenzitású fókuszált ultrahang (HIFU) kezelés jelentheti az áttörést a visszértágulatok és a vénás reflux kezelésében. Ultrahangot évtizedek óta használnak az egészségügyben, elsősorban diagnosztikában, hiszen energiatartalma kicsi, nem okoz elváltozásokat a vizsgált anyagokban és nem károsítja az emberi szervezetet. 

 

„A nagy intenzitású fókuszált ultrahang alkalmazása során a bőr felszínére helyezett kezelőfej fókuszált ultrahang energiát sugároz az alatta fekvő kezelendő vénára. A kezelőfejjel a bőrre kifejtett enyhe nyomás összenyomja a vénát, eltávolítva ezzel a vért a kezelendő területről, így a vér ott nem tud megalvadni és nem csökkenti a hőhatást. A kezelés során az ultrahang a kezelendő vénát rizsszemnyi területen 85-90 Celcius fok hőmérsékletre felmelegíti, ami bizonyítottan a tágult véna tartós elzáródását, elhegesedését okozza. A műtét során nem szükséges a véna megszúrása, nem hatolunk be az érbe sem, így nincs szükség műtőre, ezért a kezelés egyszerű kezelőhelyiségben elvégezhető. A fertőzés és vérzés veszélye minimális, így nyugodtan alkalmazható tartós véralvadás gátlót használó páciensek esetében is, ezzel lehetőséget adva olyanoknak is visszértágulat műtétre, akiknél eddig nagy volt a kockázat a hagyományos műtét elvégzése során. A páciensek azonnal teljesen mobilisak a kezelést követően, nincs szükség trombózis megelőző kezelésre” – fogalmazott dr. Szabó Attila érsebész, visszér specialista.

 

A módszert és az ahhoz szükséges ultrahang készüléket Franciaországban fejlesztették ki, az eljárást azonban egyelőre tanítják, hiszen nem mindegy, hogy az orvos az ultrahangos kezelőfejet milyen távolságra helyezi el vénától és ott milyen maximális energiát fejt ki a kezelőfej. Az elvégzett kezelések száma jelenleg még alacsony, de az eddigi eredményekből kiderül, hogy a technológia működik. Az ultrahangos visszértágulat műtétet egyelőre csak Európában, két orvosi központban végzik. Ausztria és az Egyesült Királyság után, a világon harmadik országként hazánk is elkezdheti az eljárást alkalmazni év végén.

 

„Mivel egy teljesen non-invazív módszerről van szó, a nagy intenzitású fókuszált ultrahanggal történő kezelés jelentheti a következő nagy áttörést a visszértágulatok, vénás fekélyek és más vénás refluxszal járó betegségek kezelésében. A nagy intenzitású fókuszált ultrahang technológiát jelenleg is fejlesztik, de nem kérdéses, hogy az eszköz és annak használata gyorsan javul a klinikai tapasztalatoknak köszönhetően” – fogalmazott Dr. Szabó Attila, aki Magyarországon elsőként alkalmazza majd az új módszert, ahogy azt tette évekkel ezelőtt az azóta idehaza is bevált modern visszérműtétekkel.

 

_________________

*  NICE Clinical Guidelines CG168, July 2013. https://www.nice.org.uk/guidance/cg168 (accessed 20 May 2019)

Kulcsszavak: egészségügy tudomány

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak

Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.

2025. április 21. 13:54

ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások

Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”

2025. április 21. 12:05

Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?

A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.

2025. április 21. 10:23

Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön

A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.

2025. április 20. 15:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12