Kárrendezés a technológia uralta jövőben

forrás: Prím Online, 2021. április 19. 18:13

Baleset egy önvezető autóval, műhibaper a műtétet végző robotasszissztens ellen? A technológia lassan az életünk minden területét átszövi, új kihívásokat teremtve, amelyek egy részére a biztosítóknak is reagálniuk kell. Szinte biztos, hogy a technológiai fejlődés következtében tíz év múlva egészen más kockázatokkal és biztosítási megoldásokkal találkozunk majd. Érdemes már most elgondolkozni azon, hogy a biztosítások területén hogyan alakul át a felelősség kérdésköre. Az Allianz Hungária mindannyiunkat érintő, biztosításszakmai kérdéseket vizsgáló „Biztosítás 2030” nevű sorozatában ezúttal annak jár utána, hogy a gépek vagy az emberek lesznek-e a főszereplők a piacon.

Már ma is tapasztaljuk a mesterséges intelligenciához hasonló felforgató technológiák számos előnyét, hosszú távon azonban számolnunk kell azzal is, hogy ezek alapvető hatással lesznek a gazdaságra, politikára, a közlekedés, az egészségügy területére és ezeken keresztül közvetve a környezetre is. Jól berögzült szokásokat és megszokott szerepeket alakíthatnak át, sok esetben a gondolkodásunkat, döntéseinket befolyásolhatják, illetve új kockázatokat, kár- és felelősségi helyzeteket teremthetnek. Egyénként, közösségként és intézményként is készen kell állnunk ezen új helyzetekre, azáltal is, hogy jó előre átgondoljuk az újabb típusú kockázatokhoz kapcsolódó felelősség kérdését.

 

Ma még sci-fi, holnap valóság

Az előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia következtében biztonságosabbá válik például a közlekedés, a balesetek száma akár 90 százalékkal is csökkenhet, azonban mi történik, ha mégis balesetet szenvedünk egy önvezető autóval? A ma még elképzelhetetlen szituáció számos felelősségi és etikai kérdést vet fel. Dönteni kell majd, ki lesz a felelős a közlekedési baleset okozásáért: az önvezető autó tulajdonosa, az önvezető autó szoftverét fejlesztő vállalat vagy az autót gyártó cég - hiszen az autó vezetőjének, üzembentartójának a felelőssége az új helyzetben értelmezhetetlenné válik. Az Allianz Hungária a technológia segítségével már a jelenben is igyekszik egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a ma még talán egyértelműbb karambolhelyezetek során a kárrendezés gyakorlatát.

 

 

A diszruptív technológiák az egészségügyben is forradalmi átalakulást okoznak: számos olyan betegség válhat gyógyíthatóvá, amelyekről ezidáig nem is álmodtunk, a robotok használata pedig többek között átalakíthatja a műtéti beavatkozások és a beteggondozás területét. A jelenleg zajló világjárvány is számos eseteben rávilágított arra, hogy a technológia megfelelő alkalmazása mekkora jelentőséggel bírhat a krízishelyzetek kezelésében. Mindazonáltal hosszú távon számos újabb típusú kockázattal, illetve káresemény lehetőségével is számolni kell. Gondoljunk csak az adataink nem megfelelő kezelésére, a betegjogaink sérülékenységére vagy egy orvos-gép együttműködésre épülő gyógyászati beavatkozás esetleges sikertelenségére:

  •     Vajon kell-e biztosítást kötni az adatainkra, amikor a legkülönbözőbb eszközök, rendszerek használják majd azokat az aktuális egészségi állapotunk monitorozásához, a gyógyítási folyamatainkban? Kié lesz a felelősség, kire-mire kötünk biztosítást, amikor a technológiának köszönhetően „szuperképességű” emberekké válunk, és a technológia a képességeink kiterjesztése érdekében részünkké válik?
  •     Vajon a jövőben, amikor majd ember és gép dolgozik együtt, kié lesz a felelősség egy esetleges baleset bekövetkezése során? Meddig tart egy robotasszisztens felelőssége, és a nap végén, ki lesz a felelős az adott rendszerek esetleges hibáiért: a gyártó, az üzemeltető, a rendszert fejlesztő szoftvercég vagy a rendszer tulajdonosa, esetleg az, aki közvetlenül dolgozott vele?

 

 

 

Mit tehetünk?

A fenti néhány példa jól szemlélteti, hogy a technológia életünk minden szegletében jelen lesz. A legfontosabb, amit most tehetünk, hogy felkészülünk ezekre a helyzetekre és megpróbáljuk elképzelni, megtervezni, milyen lesz a jövő, annak mely részét tartjuk meg magunknak, és mit „engedünk át” a gépeknek, azaz tudatosan készülünk egy hibrid működésre.

 

„A fejlett technológiai megoldások teljes körű társadalmi bevezetéséből eredő előnyök maximális kihasználása érdekében aktív kockázatkezelési stratégiákra lesz szükség. Különösen fontos lesz tehát az olyan alapkérdések tisztázása, mint: a szoftverek hozzáférhetősége, a biztonság, az elszámoltathatóság, a felelősség és az etika kérdésköre. Ha mindegyik területre odafigyelünk, akkor a diszruptív technológiák fejlesztése és bevezetése kevesebb veszéllyel járhat a társadalom számára” – nyilatkozta Malicskó Gábor, az Allianz Hungária Zrt. termékportfólió-menedzsment divízió vezetője. „A biztosítóknak kulcsszerepe lesz majd az újonnan felmerülő kockázatok minimalizálásának, kezelésének és áthárításának az előmozdításában. A hagyományos biztosítási fedezeteket úgy kell átalakítani, hogy azok a fogyasztókat és a vállalkozásokat egyaránt védjék. Várhatóan új felelősségbiztosítási modelleket kell majd elfogadni olyan területeken, mint például az említett önvezető autózás, ezzel is növelve a gyártókra és szoftverfejlesztőkre nehezedő nyomást, és csökkentve a fogyasztók felelősségét” – folytatta gondolatait Malicskó Gábor. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fenntarthatósági áttörés az LG-nél — rekord alacsony kibocsátás, rekord magas újrahasznosítás

Az LG Electronics (LG), a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) menedzsment egyik meghatározó globális szereplője bemutatta 2025–2026-os fenntarthatósági jelentését. A dokumentum részletesen ismerteti azokat a kezdeményezéseket és eredményeket, amelyekkel a vállalat a „Jobb élet mindenkinek” elnevezésű jövőképének megvalósításán dolgozik.

2026. július 22. 15:28

388 milliárd dollárnyi klímakockázat árnyékolja be az adatközpontok jövőjét

A világ adatközpontjainak összesített eszközértékéből több mint 388 milliárd dollárnyi kerülhet veszélybe a jelenleg figyelmen kívül hagyott éghajlati kockázatok miatt – derül ki a Schneider Electric Research Institute és az SE Advisory Services legfrissebb tanulmányából. Az elemzés szerint a klímaváltozás hatásaira felkészítő, proaktív intézkedések – például a zöldáram-vásárlási megállapodások (PPA-k), a folyadékhűtés vagy a mikrohálózatok alkalmazása – jelentősen mérsékelhetik ezt a kitettséget.

2026. július 22. 13:42

A nyári UV-sugárzás nemcsak minket, hanem az autónkat is próbára teszi

A hosszan tartó nyári hőség és az erős UV-sugárzás nemcsak az emberi szervezetet terheli meg, hanem az autókat is fokozott igénybevételnek teszi ki. A prémium gumiabroncsgyártó Hankook szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a nap káros ultraibolya sugarai hosszú távon a karosszériában, az utastérben és a gumiabroncsokban is maradandó károkat okozhatnak. Néhány egyszerű óvintézkedéssel azonban jelentősen csökkenthető a napsugárzás káros hatása.

2026. július 22. 11:51

Valós robotikai feladattal várta a világ fiatal tehetségeit az Audi Development Camp

Harminc tehetséges hallgató érkezett Győrbe a világ tizenhét országából, hogy részt vegyen a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös nyári programján, az Audi Development Campen. 

2026. július 22. 10:00

Új lendületet kap a használt autóalkatrészek piaca az Allegrón

Az e-kereskedelem dinamikus fejlődésével párhuzamosan egyre fontosabb szerepet tölt be a körforgásos gazdaság, amelynek egyik leggyorsabban bővülő szegmense a használt termékek piaca. A regionális vásárlói igényekre és a piaci lehetőségekre reagálva az Allegro újabb jelentős lépést tett a határokon átnyúló kereskedelem fejlesztésében: online piacterén immár nemzetközi szinten is elérhetővé vált a használt, felújított és regenerált alkatrészek értékesítése.

2026. július 21. 18:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megtört a Temu lendülete: látványosan visszaesett a csomagforgalom a FOXPOST-nál

2026. július 20. 09:59

Arany, ezüst, bronz: magyar éremeső a 2026-os informatikai diákolimpián

2026. július 14. 09:56

A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai

2026. július 9. 13:39

A jövő mérnökei Győrben versenyeztek a robotika hazai csúcseseményén

2026. július 2. 15:34