Tíz négyzetméterenként egy hiba? Van rá megoldás!

forrás: Prím Online, 2021. május 3. 11:13

A hazai építőipari vállalkozások a tavalyi 9 százalékos visszaeséssel szemben az idén 9-10 százalékos növekedésre számítanak az ágazatban – ez derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 cég megkérdezésével végzett felméréséből*.

A válaszadók majdnem ötödénél, jellemzően a lakásépítéssel foglalkozó vállalkozásoknál a 2021-re lekötött rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat. Gondot jelent viszont a szakemberhiány, tízből nyolc cég szerint ez a fejlődés legkomolyabb akadálya. A helyzetet súlyosbítja, hogy a járvány miatt teljes brigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre. A jelentést kommentáló szakértő szerint van megoldás, ami enyhítheti a problémákat: a digitalizáció.

 

Ma már az építőiparban is léteznek olyan digitális megoldások, szoftverek, amelyek bevezetése nem igényel komoly szaktudást, hosszú és költséges képzést. Az eszközigényük is minimális, elegendő egy okostelefon vagy egy tablet, a használatuk pedig akár 30 perc alatt is elsajátítható.  Az alkalmazásoknak köszönhetően jelentősen csökken a személyes kontaktusok száma a munkaterületeken, ami különösen fontos a járvány idején. A szoftverek által biztosított folyamatos, valós idejű információcsere a projektek résztvevői között megkönnyíti a munkabrigádok feladatainak elosztását, ütemezését, a rendelkezésre álló szakembergárda erőforrásainak hatékony átcsoportosítását, a hibák gyors kiszűrését és javítását, valamint akár évekre visszamenőleg az ellenőrzést. 

 

„Ügyfeleink visszajelzése alapján a nagyobb építkezéseken átlagosan 10 négyzetméterenként jelentkezik egy javítást igénylő hiba. Ezek a fennakadások komoly csúszásokat okozhatnak és rontják a minőséget. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelő és a megrendelők igényeihez, a vállalkozások méreteihez, elvárásaihoz rugalmasan alkalmazkodó digitális megoldások jelentősen javítják az eredményeket.” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője.

 

A világ 46 országában több mint 10 ezer ügyféllel és csaknem 100 ezer felhasználóval rendelkező vállalat szakértője szerint a legtöbb hiba oka a nem megfelelő kommunikáció a projektek résztvevői között. Általános jelenség, hogy hiába van meg az ütemterv, ha valami mégis kimarad, de ez nem azonnal, hanem csak az építkezés végéhez közelítve derül ki, vissza kell bontani mindent és újra kell kezdeni a munkát, ami időben és pénzben is komoly veszteséget jelent. 

 

Kiszámíthatatlan folyamatok, csúszások

Az ÉVOSZ felmérése szerint a járvány miatt az építőipari dolgozók kiszámíthatatlanul esnek ki a munkából, ami csúszásokhoz vezet. A folyamatok lelassulnak, fontos döntéseket elhalasztanak, az ellátási láncban tapasztalható fennakadások miatt sok esetben a kivárási taktikát választják a piac szereplői. A bizonytalanság a vállalási árakban is lecsapódik. Simon Szilárd is tud számos olyan esetről, amikor egy brigád váratlanul kiesett a munkából, vagy egy fontos beszállító a telefonos egyeztetés ellenére sem juttatta el az építkezés helyszínére a megrendelt anyagot. Kisebb mulasztások miatt is megakadhat egy építkezés, miközben az óra ketyeg, a pénz pedig fogy. A digitalizáció önmagában nem oldja meg ezeket a problémákat, de a szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy a megfelelő eszközök felelősségteljes, tudatos használata sokat javíthat a helyzeten.

 

____________________ 

* Forrás: A portfolio.hu cikke az ÉVOSZ felméréséről: https://www.portfolio.hu/ingatlan/20210413/felejtsd-el-hogy-iden-olcsobban-fogsz-felujitani-vagy-epitkezni-478240

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09