A munka és a magánélet egyensúlya továbbra is a legnagyobb kihívás

forrás: Prím Online, 2021. május 3. 12:27

A több mint egy éve világszerte százmilliók mindennapjait jelentő otthoni munkavégzésnek egyszerre érzik az előnyeit és hátrányait is a hazai dolgozók – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb kutatásából. Érdekes, hogy míg nemzetközi viszonylatban az egyik legnagyobb kihívást (52%) a kollégákkal történő interakció hiánya jelenti, addig nálunk erről csak 36% számolt be problémaként, és ugyanennyi itthoni munkavállaló állította, hogy magányosnak és elszigeteltnek érzi magát. 

A február vége és március eleje között végzett kutatás alapján a hazai munkaerő számára elsősorban a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartása okoz gondot ebben az új normává vált rendszerben: 48%-nak jelent ez problémát, amely nemcsak jelentősen meghaladja a nemzetközi átlagot (globálisan a válaszadók alig harmada érez így), de a hazai érték egyben a legmagasabb a vizsgált munkaerőpiacok viszonylatában. 

 

A produktivitásra kiható tényezőkről megoszlanak a vélemények: a hazai dolgozók kicsit több mint negyede stresszesebbnek érzi magát, míg harmaduk csökkenő stresszről, 32%-uk pedig egyenesen javuló hatékonyságról számolt be. Bár a munkaeszközökkel ellátottság nem jelent gondot, 17% jelezte, hogy a nem megfelelően kialakított munkaállomás miatt testi problémái adódtak. Összességében a megkérdezett hazai munkavállalók csupán egyötöde számára jelent nehézséget az otthonról végzett munka. 

 

 

Vissza az munkahelyre – de feltételekkel

Minden bizonnyal a távmunkával járó kihívásoknak is köze lehet ahhoz, hogy a globális munkaerőpiaci átlagnál valamivel többen, a megkérdezett hazai dolgozók 80%-a azonnal visszamenne a munkahelyére, amint ez lehetséges. Igaz, átmentenék az elmúlt időszak eredményeit, hiszen a Randstad Workmonitor korábbi, januárban publikált adataiból kiderül, a hazai dolgozóknak kevesebb, mint tizede dolgozna kizárólag az irodában. Az itthoni munkaerőt az átlagnál (65%) magasabb arányban kötelezik most is a bejárásra: 71%-uknak kell a kockázatok ellenére is legalább részben a munkahelyén dolgoznia. Mindössze a hazai munkavállalók alig több mint egyharmada élvezheti a hibrid (vegyesen otthoni és munkahelyi) munkavégzés előnyeit a válaszok alapján: ezzel az értékkel – Csehországgal együtt – abszolút sereghajtók vagyunk és jelentősen elmaradunk a vizsgált munkaerőpiacok 53%-os átlagától. Ugyanakkor a korábbi adatfelvételből az is kiderült, hogy a hazai dolgozók számára nem feltétlenül a ’home office’, sokkal inkább a rugalmas munkaidő, amely vonzóvá teheti a munkakörülményeket – ez 34%-nak volt fontos. Ez összhangban áll sok munkavállaló személyes tapasztalatával, hiszen az otthoni munkavégzés sok esetben a munkaidő kitolódásával, a munka és a magánélet közötti határok elmosódásával jár.

 

Komolyabb biztonsági intézkedéseket várnak el a munkavállalók

Természetesen nem mindenki teheti meg, hogy otthonról dolgozik: a megkérdezett magyar dolgozók 61%-a úgy nyilatkozott, otthonról nem végezhető feladatai vannak és csak 37% szerint végezhető a munkája ’home office’-ból is. A munkahelyükre bejáró magyar dolgozók 71%-a visel maszkot folyamatosan munka közben, azonban 37%-uk így is folyamatosan fél a megfertőződés lehetőségétől, egyharmaduk pedig kimondottan stresszesnek érzi magát saját és szerettei egészsége emiatt. 

 

A vizsgált munkaerőpiacokon a dolgozók 53%-a szerint egyértelmű szabályokat hoztak mind az otthoni, mind a munkahelyi munkavégzéssel kapcsolatban, nálunk erről 43% számolt be. A dolgozók számára lényeges, hogy a munkaadók hogyan kezelik a pandémiával és a megváltozott munkakörülményekkel kapcsolatos problémákat – ezen a téren a hazai munkaadók jelenleg jól állnak. A válaszadók a nemzetközinél magasabb hányada, 59%-a maradna jelenlegi helyén – igaz, mindössze 11%-uk ajánlana egy a cégénél felmerülő munkalehetőséget saját ismeretségi körében. 27% nyilatkozott úgy, hogy a megváltozott helyzet miatt fizetésemelést vagy egyéb kompenzációt szeretne kérni. A munka és a magánélet egyensúlyának fenntartása a munkahelyükre bejáró dolgozók esetében is kulcskérdés: míg a megkérdezett hazai dolgozók mindössze 31%-a véli úgy, hogy segítik a szabályok az egészséges ’work-life-balance’ kialakítását, addig 33% kimondottan elvárná, hogy a munkaadó ezt előmozdító belső szabályokat vezessen be, akkor is, ha be kell járniuk.

 

 

Vakcináció: mit vár el a munkaadó és mit szeretne a dolgozó?

Munkaerőpiaconként változó és feltehetőleg társadalmi-kulturális okokra, valamint az adott országban elérhető oltóanyag mennyiségére is visszavezethető a munkaadók hozzáállása az átoltottság kérdéséhez. Míg a vizsgált piacokon átlagosan a dolgozók közel negyede fogalmazott úgy, hogy munkaadója elvárja a beoltottságot – de például Indiában 74%, Európán belül Belgiumban és Hollandiában 40% feletti, Olaszországban 35% ez az érték –, addig nálunk mindössze 6%. Míg a hazai munkavállalók kicsit több mint egyharmada érzi úgy, hogy munkaadója ösztönzi az oltások elfogadását, addig Norvégiában 72%-uk nyilatkozott így, de a globális átlag is 46%-os értéket vett fel. A fentieknek megfelelően a magyar dolgozók az átlagnál (56%) kevésbé érzik úgy, hogy az oltás javítja a munkaerőpiaci kilátásaikat (42%). Igaz a munkaerőpiaci pozícióval kapcsolatos hazai várakozások is a nemzetközi átlag alatt maradnak: itthon 45%, míg a vizsgált piacokon összességében 54% érzi úgy, hogy idén több lehetősége lesz az eddigieknél.

 

A munkavállalók kockázatvállalását minden bizonnyal befolyásolják a munkaadói elvárások, a munkahelyeken hozott biztonsági szabályok, illetve az otthoni munkavégzés kihívásai és gyakorlati lehetőségei is, hiszen mindössze a hazai alkalmazottak negyede dolgozna inkább otthonról, amíg az átoltottság nem javul. Ez az érték nemcsak jelentősen elmarad a nemzetközi átlagtól (51%), de globálisan a legalacsonyabb volt a március elején zárult lekérdezéskor. Ugyanígy a tömeges oltási kampányok megindulása előtt a hazai válaszadók mindössze 33%-a állította, hogy addig nem érzi magát biztonságban a munkahelyén, amig nincs mindenki beoltva körülötte – ezzel nemcsak az európai (48%) és a globális (53%) átlagtól maradunk el, de Svájccal együtt a mezőny utolsó helyét birtokoljuk. 

 

A kutatás arra is rámutat: míg globálisan 75% nyilatkozott úgy, hogy beoltatná magát, ha ez szükséges lenne a munkavégzéshez, nálunk ez az arány mindössze 59% volt. Ezzel – a munkaerőpiaci várakozásokkal, illetve a munkaadók oltással kapcsolatos kevéssé szigorú elvárásaival minden bizonnyal szorosan összefüggő – értékkel a 34 vizsgált munkaerőpiac mezőnyének legalján foglalunk helyet: csak Svájcban (56%) és Franciaországban (57%) alacsonyabb a hajlandóság, míg az értéket egyértelműen az ázsiai és az északnyugat-európai piacok dolgozói húzzák fel, Kínában, Indiában és Brazíliában pedig ez az arány 90% feletti volt március elején. 

 

A kutatásról

A 2003-ban elindított Randstad Workmonitor jelenleg 34 piacot fed le a világ minden tájáról. A kutatás felöleli Európát, Ázsiát és a Csendes-óceáni térséget, valamint Amerikát. 2020-tól kezdődően új módszertan szerint, félévenként ismételt mérések alapján készül el a tanulmány.

A tematikus kérdések aktuális halmazán túl a felmérés foglalkozik a munkával való elégedettséggel, rögzíti annak valószínűségét, hogy a munkavállaló a következő hat hónapban munkahelyet cserél, és átfogó képet nyújt a munkavállalók munkaerőpiaccal kapcsolatos érzelmeiről, illetve az aktuális trendekről.

Az adatfelvételt online végzik azon 18–65 éves munkavállalók körében, akik legalább heti 24 órában dolgoznak fizetett munkában (tehát nem önfoglalkoztatók). A minimális mintaméret piaconként 800 interjú. 

A 2021-es első teljes felmérést 34 piacon végezték február 15. és március 8. között.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken

Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását. 

2025. április 22. 11:38

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12