Új stratégiával tértek vissza a vevők a kényszerű zárás után
A műszaki boltok látogatottsága már közelíti a boltzár előtti időszakét. Feltöltött raktárkészlettel várta a cég a látogatókat. A boltok újranyitása óta a vásárlók úgy járnak műszaki cikket vásárolni, mint élelmiszert.
Egy hónappal a műszaki áruházak újranyitását követően a MediaMarkt beszámolója szerint nyitvatartási időben egyenletesen eloszlanak a vevők, hosszú sorállást nem tapasztaltak az áruházvezetők sehol az országban. Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója szerint a nyitás után némileg átalakultak az emberek vásárlási szokásai: a vásárlási listájukat és a boltlátogatás hosszát is tudatosabban tervezik meg, ennek eredményeként kevesebb időt töltenek az eladótérben. „Egyre többen a webáruházi felületen található műszaki információkat felhasználva, előre állítják össze a vásárlási listát – foglalja össze Szilágyi Gábor -, ami korábban élelmiszervásárláskor volt inkább jellemző. Az áruházba érve kézbe veszik, megvizsgálják a termékeket és végül – ahogy a vevőkkel folytatott beszélgetésekből számunkra kiderült – utolsó lépésként „beleképzelik” azt az otthonukba. Így jelentősen felgyorsul a vásárlás folyamata.”
A szakember szerint egyelőre nagyobb az online forgalom súlya áprilisban, mint a márciusi boltzár előtt volt. A webáruházban 40% feletti forgalmi növekedést regisztráltak az év elejétől a bezárásig, majd onnantól hirtelen megduplázódott a növekedés üteme a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Vagyis a zárás alatt teljesen a netre terelődött forgalom egy része ugyan visszatért a fizikai üzletekbe - a fizikai áruházak forgalma már csak hajszálnyira tér el a boltzár előtti időszakétól -, de az online kereskedés még így is tartja a 15%-os növekedési ütemet.
A MediaMarktban az ilyenkor szokásos árucikkek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. A legnagyobb forgalmat a műszaki cikkek közül a televíziók, telefonok, mosógépek, hűtők, notebook-ok és okosórák hozták, illetve még a vezetéknélküli állóporszívók rendkívül népszerűek. Szilágyi szerint ezek a könnyebb kezelhetőségüknek köszönhetően lettek most nagyon divatosak, a vásárlásuk során a legfontosabb szempontok közé tartozik a kialakítás mellett, hogy rendelkezik-e motorizált fejjel, illetve mekkora szívóerővel és szívóhatással bír a készülék. Darabszám tekintetében pedig a konyhai kisgépekből, szépségápolási termékekből és a fejhallgatókból fogyott a legtöbb az elmúlt napokban.
Kapcsolódó cikkek
- Látványosan gyűlt az e-hulladék tavaly
- Applikáció segíti a beléptetést a ma nyíló MediaMarkt áruházakban
- Tudatos vásárlásra buzdít a MediaMarkt és a TVE
- Az idő elérkezett: márciustól már az új energiacímkéket kell értelmezni
- COVID-mellékhatás: Rákaptak az e-ajándékkártyára
- Nagy mobiltelefon tartozék felmérés
- Új vásárlási szokásokat szült a járvány
- Egyetlen nap alatt elkapkodták az Xbox Series X konzolokat a MediaMarkt-nál
- Black Friday: erre figyeljen, ha nem akarja saját kezűleg felcipelni az emeletre az új szárítógépét
- Új digitális forradalmat hozott a Covid-19 a háztartásokba
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.