Építészeti innovációval a terrorizmus megelőzéséért

forrás: Prím Online, 2021. május 7. 19:03

A Paulinyi&Partners egyedüli magyar szereplőként vesz részt az EUProtect projektben, melynek fő célja olyan új megoldások kidolgozása, amelyek nemcsak a polgárokat, hanem az épületet, az infrastruktúrát is védi a terrorista fenyegetésektől. A tervezőiroda egy budapesti bevásárlóközpont védelmére dolgoz ki részletes terveket.

A Paulinyi&Partners Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő mérnöki cégcsoportja, amely immár több mint 30 éve tesz a minőségi és fenntartható építészetért. A cégcsoport egyedüli hazai piaci szereplőként nyerte el az Európai Unió kutatási és innovációs keretprogramja, a Horizon 2020 keretében megvalósuló EUProtect pályázatát. 

 

Az EUProtect program fő célja az épülettervezés olyan új elemeinek kidolgozása, amely a középületek terrorista fenyegetésekkel szembeni sebezhetőségének csökkentésére fókuszál. A projekt résztvevői kiemelt figyelmet fordítanak az épületek felhasználóira viselkedésük modellezésével és szimulációjával, annak érdekében, hogy terrortámadások esetén a hatékonyabb védelemben részesüljenek.

 

A projekt konzorciuma 6 partnerből áll, amelyek mindegyike speciális ismeretekkel rendelkezik a projekthez szükséges tudományos és technológiai ágazatban. A konzorciumban a Paulinyi&Partners mellett három olasz és két spanyol szervezet erősíti a projektet. A STAM mérnöki vállalkozás szakmai csapata a létfontosságú infrastruktúrák biztonságával kapcsolatos tevékenységek nagy részéért, illetve a projekt koordinációjáért felel, az Istituto Affari Internazionali (IAI) nonprofit szervezet gazdasági, külpolitikai és biztonsági kérdések területét erősíti szakértőik bevonásával. A római székhelyű Università degli Studi di Roma Tor Vergata (UNITOV) egyetem a biológiai és a vegyi hadviselés fegyverek szakértőjeként vesz részt a projektben. 

 

 

A spanyol APF mérnökiroda szakemberei infrastrukturális és közlekedési projektekben nyújtanak szolgáltatásokat kiemelkedő tapasztalattal. A Metro de Madrid (MDM) a madridi metróhálózat üzemeltetőjeként a projekt keretei között a spanyol főváros egyik metróállomásának védelmét dolgozza ki, míg a magyar tervezőiroda egy budapesti bevásárlóközpont vizsgálatáért felel.

 

A projekt kezdéseként az IAI teljeskörű előrejelzést készített a lehetséges támadásokról, amelyek szimulálását a STAM végezte a Paulinyi&Partners számára. A tervezőiroda számos olyan megoldást dolgozott ki, amelyek a pláza külső és belső tereinek védelmére koncentráltak. A terrorcselekményeket ellensúlyozó intézkedések kidolgozásánál főként a támadások megakadályozására koncentráltak, ugyanakkor figyelmet fordítottak a már bekövetkezett támadás hatásának csökkentésére és a lehetséges károk minimalizálására is. 

 

A projekt következő lépéseként a STAM ismételt szimuláció segítségével vizsgálja, a remények szerint nagyobb biztonságú épületet; a szimulációs eredmények kiértékeléséből pedig a magyar tervezőiroda elkészíti a végső tervet a bevásárlóközpontra vonatkozóan. A projekt a bevásárlóközpontra és a metróállomásra tett javaslatok végleges kidolgozásával, bemutatásával zárul, mely ajánlásokat az Európai Uniós jogszabály alkotásnál is figyelembe vehetnek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija

A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.

2025. április 19. 10:22

EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény

Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.

2025. április 18. 16:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39