E-forradalom a hulladékgyűjtésben és a logisztikában

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 19. 16:50

Lényegesen olcsóbb üzemeltetés, kevesebb meghibásodási lehetőség és környezetbarát működés – többek között ezek jellemzik az Electromega Kft. által fejlesztett nehéz tehergépjárműveket. A már a hulladékgyűjtésben és a logisztikában is használt járművekhez a Schneider Electric folyadékhűtéses frekvenciaváltóját használták fel. 

Ahhoz kezdünk lassan hozzászokni, hogy egyre több zöld rendszámos, vagyis elektromos, vagy hibrid személyautó jelenik meg az utakon, a debreceni Electromega Kft. és a Schneider Electric együttműködésének köszönhetően pedig már hazai építésű, elektromos hajtásláncú teherautók is járják az utakat. Az Audi győri telephelyén tavaly ősszel állt munkába az első, 40 tonna össztömeget kitevő teljesen elektromos kamion, Hajdú-Bihar megyében pedig idén tavasszal adták át az Electromega Kft. által épített első négy, elektromos szemétszállító teherautót.

 

A magyar fejlesztésű elektromos teherautók története a Debreceni Egyetemen kezdődött, ahol eredetileg versenyautókat hajtottak meg elektromotorral, majd egy 2010-es, elektromos meghajtású kukásautókra kiírt pályázat hatására jóval nagyobb méretű járműveken is kipróbálták a technológiát. A fejlesztés sikeres volt, a 2014-ben szabadalmaztatott eljárást pedig megvásárolta az Electromega tulajdonosa, így a cég kezdte meg az elektromos teherautók építését. A projektbe bekapcsolódott a Schneider Electric is, a társaság folyadékhűtéses frekvenciaváltóját használják az elektromotor vezérlésére.

 

 

A frekvenciaváltó tulajdonképpen a villamos motorok „őrangyala”, fő funkciója, hogy az eredetileg mechanikus áttétel segítségével vezérelt berendezések fordulatszáma automatikusan, áttétel nélkül is állítható legyen, de fontos szerepet játszanak az áramvédelemben, hőmérséklet-védelemben és a túlterhelés megakadályozásában is. Az Electromega által épített elektromos teherautókban a Schneider Electric Altivar 71 frekvenciaváltója található, ami a legigényesebb indítási és fordulatszám-szabályozási feladatok teljesítésére is képes. A készülék többek között képes kiterjesztett frekvenciatartományt kezelni a nagy sebességű motorokhoz, illetve rendkívül pontos nyomaték- és sebességvezérlést kínál. 

 

„Jellemzően épületekben, villamos kapcsolószekrényekben alkalmazzák azt a termékünket, amit az Electromega kreativitásával most egy teljesen új területen tudtunk felhasználni. Ez az együttműködés nagyon jó példája az „out of the box” gondolkodásnak, és tökéletesen mutatja, hogy érdemes nyitottnak lenni az elsőre merésznek tűnő ötletekre is, hiszen a jövőben akár egy komoly, új piac is megnyílhat számunkra ennek a fejlesztésnek köszönhetően” - mondta el Molnár Gábor a Schneider Electric mérnök-üzletkötője. 

 

 

„Az elektromos meghajtású nehéz tehergépjárművek számos előnnyel bírnak hagyományos társaikhoz képest. A mi elektromos kukásautóink például egy tonna szemetet 300 forintos költséggel tudnak összegyűjteni, míg a gázolajat használó járművek esetében nagyjából 3600 forintra jön ki ez az összeg. Bár a kezdeti beruházási költség magasabb az elektromos hajtásláncú teherautóknál, a teljes bekerülési költség legfeljebb 8 év alatt, de bizonyos esetekben még rövidebb idő alatt is alacsonyabb lehet, mint a hagyományos járműveknél. Emellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy míg egy teherautó dízelmotorjában 167 forgó-mozgó alkatrész van, addig az általunk fejlesztett járművek motorjában kevesebb mint 35, vagyis jóval alacsonyabb a meghibásodás kockázata is” - hangsúlyozta Bántó Ruben, az Electromega Kft. operatív igazgatója. 

 

A magyar fejlesztésű elektromos teherautók nem csak kedvezőbb fenntartási költségeikkel és „zöldebb” működésükkel hívják fel magukra a figyelmet, de sokkal több információt is biztosítanak saját működésükről az üzemeltetőknek. Az érzékelőknek és egy speciális szoftvernek köszönhetően részletes adatok állnak rendelkezésre többek között arról, hogyan alakul az egyes energiacellák kihasználtsága, vagy például hogyan működik, hányszor kapcsol be a frekvenciaváltó. Ezen információk révén pedig előre lehet jelezni a hibalehetőségeket, ami lényegesen hatékonyabbá teszi a járművek karbantartását.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?

Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?

2024. október 4. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37