Kampány és pályázat indul a veszélyeztetett madarakért
Sok más vonulómadárral együtt ősszel fecskéink is elhagyják hazánkat. Kiemelten fontos azon madarak védelme, amelyek ugyanabba a fészekbe térnek vissza tavasszal, amelyet maguk mögött hagytak. A Telenor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Cellect Hungary kampánya a füsti és molnárfecskék fészkeinek megóvására fókuszál, kiemelt hangsúlyt helyezve a lakosság felvilágosítására, érzékenyítésére.
A szemléletformáló kampány részeként pályázat is indul, amelyre a védett állatokhoz kapcsolódó grafikai tervekkel lehet nevezni. Az első három nyertes pályamű értékes mobiltelefont nyer, az első helyezett alkotás pedig limitált szériás, 100%-ban lebomló, környezetbarát telefontokon köszön majd vissza.
Miután nagy sikere volt tavasszal a Telenor, az MME és a Cellect Hungary közös, az Év madarát ábrázoló kollekciójának, most újabb figyelemfelhívó kampány indul a veszélyeztetett madarak védelme érdekében. A kampány középpontjában ezúttal a hazánkban védett füsti és molnárfecskék állnak. Ezek a vonuló, sárfészeképítő madarak ősszel elhagyják a fészkeiket, majd tavasszal térnek vissza az otthonukba, elsősorban abba, amelyet korábban hátra hagytak. Éppen ezért a köztes időben is kiemelten fontos a lakóhelyeik megőrzése, megóvása.
„A hazai fecskeállomány 2000-2010 között összeomlott, az ezredforduló utáni első évtized végére a populáció csökkenése meghaladta a 60 százalékot. A tendencia sajnos nem fordult meg: ennek hátterében több ok is szerepel, köztük az élőhelyek átalakítása, az intenzív mezőgazdálkodás okozta környezetátalakítás- és szennyezés, a klímaváltozás hatásai és a fészkek elpusztítása. A fecskeállomány megtartásához alapvető feladat a fészkelőhelyek megóvása, fenntartása és lehetőség szerinti bővítése a lakossággal együttműködve” – magyarázta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.
Szerencsére az emberek tudatossága folyamatosan nő, és egyre kevesebb a fészekleverés, de a nagyobb beruházások esetében még mindig előfordul, hogy nem ügyelnek a lakóhelyekre. Épp ezért az élőhelyek megóvása mellett a lakosság tudatosítása, érzékenyítése is elengedhetetlen.
Alkoss, pályázz, védd a fecskéket és a mobilod!
Egy korábbi kutatás* alapján a megkérdezettek több mint 95 százaléka védi valamilyen tokkal a mobiltelefonját, és ha azonos ár mellett választhatna egy hagyományos és egy környezetbarát tok közül, a válaszadók 70 százaléka zöld tokot választana.
A Telenor, a Cellect és az MME szemléletformáló kampányának keretében fecskéket ábrázoló, környezetbarát tokokkal hívják fel a figyelmet a madarak lakóhelyének megőrzésének fontosságára. Ennek első lépéseként pályázatot hirdetnek a tokokon visszaköszönő grafika megtervezésére: a https://www.telenor.hu/veddafecsket weboldalra 2021. szeptember 26-ig bárki feltöltheti grafika tervét a füsti és molnárfecskék, vagy az élőhelyük megóvásának témakörében.
A beérkezett pályaműveket Czikkely Panni formatervező művész, az Év madarát ábrázoló mobiltok tervezője, Orbán Zoltán, az MME szóvivője, Fejes Bertold, a Cellect Hungary értékesítési és marketing vezetője, valamint Mészáros Attila, a Telenor Magyarország Zrt. vállalati kommunikációs igazgatója bírálja el.
A három legjobbnak ítélt grafikai terv benyújtója egy-egy iPhone 12, Samsung Galaxy S21 és Samsung Galaxy A52 mobiltelefon közül választhat, az első helyezett pályaműve pedig limitált szériás, 100%-ban lebomló, növényi alapú anyagból készült telefontokokat fog díszíteni. E komposztálható kiegészítők Apple és Samsung telefonokra lesznek elérhetőek a Telenor webshopjában, és minden eladott darab vételárából 500 forint az MME monitoring programját és az egyesület élőhelyvédelmi programját támogatja.
________________
* A Cellect Hungary – MediaMarkt együttműködésében 2020 decemberében készült, 1000 fős hazai kutatás.
Kapcsolódó cikkek
- Egyensúlyt teremt a női szemlélet a mérnöki pályán
- Startol Az Év Honlapja pályázat!
- Most már a kutyák előtt is nyitva állnak a Telenor üzletei
- Indul a 20 éves jubileumi ‘Az Év Honlapja’ pályázat!
- A Telekom digitalizációs kampányait díjazta a legrangosabb nemzetközi PR-verseny
- Tervezd meg a világon az első elektromosjármű-emojit
- Közösségi irodát nyitott Budapest belvárosában a Telenor
- Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek
- Felpörgött az adathasználat a magyar EB-meccsek idején a Telenornál
- A montenegrói Telenor megvásárlásáról írt alá előzetes megállapodást a 4iG
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kincsek a fiókban: Hogyan hasznosítsuk újra régi készülékeinket?
A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.
A nyár színei a PC-d házán – The Tower 300 új színváltozatokban
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt.
AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban
Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára.
Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben
A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.
Új korszak a gázszivárgás-felderítésben: Itt az ABB lézeres technológiája
2024-ben jelentős mértékben nőtt az érdeklődés az ABB MobileGuard földgázszivárgás-érzékelő megoldása iránt az előző évhez képest. Az európai és észak-amerikai olaj- és gázipari vállalatok, valamint közüzemi szolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelmi előírások betartására, valamint infrastruktúrájuk biztonságosabbá és ellenállóbbá tételére. Ennek következtében kulcsfontosságúvá vált a földgázszivárgások gyors és pontos észlelése, lokalizálása és mérése.