A Hungarocamion után a Volán Tefu is „életre kelt”
A X. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó szolgáltatta a helyszínt a hazai szállítmányozás történelmének egyik legismertebb cége és egyben a Waberer’s cégcsoport jogelődje, a Volán Tefu Rt. megidézéséhez, méghozzá egy újabb emlékszerelvény leleplezésével. A Volvo Hungária Kft. a cégcsoporttal közösen - a Hungarocamion megelevenítése után - most Batyu Pityu és a Tefu logó híres csigavonalának életre keltésével állít emléket a múltnak. Ez a szerelvény ugyanakkor már egy lépéssel a jövőben is jár, hiszen LNG, azaz cseppfolyósított földgáz meghajtással mutatja az utat a zöldebb jövő felé.
„1948-ban alapították Magyarország első autóközlekedési cégét, amely 1961-ben lett tiszta profilú teherfuvarozó vállalat és vette föl a Tefu nevet – idézte a múltat Hajdúszoboszlón, az emlékszerelvény átadásakor Barna Zsolt, a WSZL ügyvezető igazgatója és a Waberer’s International operációs vezérigazgató-helyettese. Idén éppen 60 éves tehát ez, a magyar szállítmányozás iparában ikonikusnak mondható cég és a védjegyének számító csigavonalas dizájn. A Batyu Pityuként ismert figura az 1980-as évek közepétől mosolyog a kamionok oldalán. „A Volán Tefu Magyarország valaha volt legnagyobb fuvarozó vállalata, amely a csúcsidőszakban nagyságrendileg 10000 főt is foglalkoztatott és az egész ország logisztikájáért felelt” – folytatta Barna Zsolt. Wáberer György és társai 1994-ben privatizálták a Volán Tefu Rt.-t, majd 2002-ben felvásárolták a Hungarocamiont, ezzel létrejött hazánk piacvezető szállítmányozási és logisztikai szolgáltatója, amit ma Waberer’s cégcsoport néven ismerünk.
Barna Zsolt és Fáczán Gergely a Volán Tefu emlékszerelvény előtt, az átadás helyszínén, Hajdúszoboszlón
A Volvo Hungária Kft. és a Waberer’s cégcsoport közös története is közel ilyen régre tekint vissza. 2019-ben a stratégiai partnerség egyik mérföldkövének állított emléket a Volvo Trucks Hungary, amikor megalkotta hungarocamionos emlékszerelvényét. Most pedig a másik jogelőd, a Volán Tefu színeiben elevenedett meg egy nyerges szerelvény a két cég együttműködésében. Bátran mondható viszont, hogy itt csak a sárga-kék, csigavonalas megjelenés a retro, minden más nagyon is jelenkori, sőt, már egy lépéssel a jövőben is jár, hiszen a Batyu Pityus ponyvával ellátott félpótkocsit egy legújabb generációs, LNG, cseppfolyósított földgáz meghajtású, 460 lóerős Volvo FH nyergesvontató húzza. A szerelvény először a hazai utakon, később nemzetközi viszonylatban fogja fuvarfeladatait ellátni a Waberer’s megbízásából.
460 lóerős, LNG meghajtású Volvo FH vontató húzza a Volán Tefu céget megelevenítő, Magyarországon egyedülálló pótkocsit
A Volvo Hungária Kft. és a Waberer’s cégcsoport is nagyon büszke arra, hogy ennek az alternatív üzemanyaggal meghajtott járműnek a forgalomba állításával fontos lépést tettek a zöldebb jövő felé. Az LNG-üzemű teherautóknak ugyanis akár 30%-kal is alacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátásuk, úgy, hogy közben ugyanazt a megbízható teljesítményt nyújtják, mint a dízel változatok. „Látszik a nyitottság a piacon az alternatív hajtásláncok vonatkozásában, ezért – a Volán Tefu dizájnnal ellátott jármű mellett – a Volvo Hungária Kft. egy másik LNG meghajtású autót is üzembe állít, amit ügyfeleink rendelkezésére bocsátunk tesztelési célra” – mondta el az átadáskor Hajdúszoboszlón Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója. Ezzel a Volvo Trucks Hungary megkezdte a gázüzemű Volvo modellek értékesítését Magyarországon, ahol jelenleg kettő LNG-t forgalmazó üzemanyagkút működik, de a töltőállomás-infrastruktúra a tervek szerint a közeljövőben tovább fejlődik.
Kapcsolódó cikkek
- Aláírta első fenntarthatósághoz kötött hitelszerződését a Raben Group
- Felvásárlás a logisztikai piacon
- A Palletways magyar hálózata Szlovákiában terjeszkedik
- Közzétette 2020-as fenntarthatósági jelentését a Raben Group
- Fejleszti nemzetközi szolgáltatásait a Raben
- Szállítmányozás, akár gombnyomásra
- Dübörög a barkácspiac – és vele együtt a logisztika
- Már Budapesten is elérhetők a Webfleet Solutions szolgáltatásai
- A Gebrüder Weiss a válság idején is erős maradt
- Sínen a DHL industrial Projects
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megújult a TAP Portugal stopover programja
Izgalmas lehetőséget kapnak most akik Amerika felé repülnek. A portugál nemzeti légitársaság megújult stopover programjával ugyanis most egy repülőjegy áráért nemcsak az amerikai célállomásra, például Miamiba lehet eljutni, de Lisszabont is felfedezhetjük út közben. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell külön fizetni az extra megállóért, így néhány napot eltölthetünk Portugália fővárosában, mielőtt tovább repülnénk.
A FirstPak az ABB-vel együttműködésben javítja fenntarthatóságát
Az elviteles készételekre szakosodott vendéglátóipari szegmens gyors növekedése miatt keletkező műanyaghulladék problémája mind Kínában, mind világszerte sürgősen szükségessé teszi az egyszer használatos műanyag felhasználásának csökkentését a szén-dioxid-csúcs és a karbonsemlegességi célok elérése, valamint a fenntartható fejlődés felgyorsítása érdekében. Kínában a problémát olyan szabályozás bevezetésével tervezik kezelni, amely 2025-re betiltja az egyszer használatos műanyag használatát.
A legjobbak közt végeztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a szakmák világbajnokságán
A győri Széchenyi István Egyetem három hallgatója is részt vett a WorldSkills szakmai világbajnokságon. Dely Bianka grafikus és az ipar 4.0 kategóriában negyedikként záró Izsó Roland kiválósági érmet szerzett, Losonczi Péter pedig a villanyszerelők versenyében szerepelt a legjobbak között.
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.