Mesterséges intelligenciával ismerkedtek a jövő női mérnökei a Telekom székházban
A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett Lányok Napján a technológiai pálya különböző szakmáiról tudhattak meg többet az érdeklődő középiskolások. A rendezvényhez kapcsolódva a Magyar Telekom és a T-Systems közel száz diáklányt fogadott székházukban, ahol női vezetői életpályák mellett megismerhették a SNOC, az 5G hálózat, a data központ és az üzleti mesterséges intelligencia, Vanda működését.
Felmérések szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen Magyarországon, holott a tehetséges szakemberekre számos szektorban óriási szükség van. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, ha a pályaválasztás előtt álló lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki szakirányokat, mint a fiúk. A Nők a Tudományban Egyesület által elindított Lányok Napja kezdeményezés célja, hogy megfordítsa a lányok pályaválasztási szokásaiban uralkodó trendet, és figyelmüket a természettudományi, technológiai, mérnöki és informatikai lehetőségek felé irányítsa.
A kezdeményezéshez a Magyar Telekom és a T-Systems is csatlakozott, hiszen azon túl, hogy a vállalat számára fontos a fiatal tehetségek bevonzása, kiemelten figyelnek a sokszínű, diverz csapatok építésére. „Tanulmányok bizonyítják, hogy minél sokszínűbb egy csapat, potenciálisan annál többféle szempont érvényesül a közös munka során. Ez azért különösen fontos, hiszen ügyfeleink, felhasználóink is sokfélék, különböző hátterük, élethelyzetük, igényeik vannak, melyekre akkor tudunk hasznos és jó megoldást szállítani, ha csapatainkban is érvényesül ez a sokféleség. A Lányok Napja kezdeményezésben való részvétellel azt szeretnénk üzenni minden fiatal tehetségnek, hogy lehetőségeik korlátlanok, bátran kísérletezzenek, hogy megtalálják azt az irányt, melyben szakmailag kiteljesedhetnek. A lányoknak pedig abban szeretnénk segítségükre lenni, hogy női vezetői példaképek és izgalmas digitális megoldások által bemutatjuk a technológiai terület szépségeit, sokoldalú lehetőségeit.” – mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere megnyitó beszédében.
A Friedl Zsuzsa után Kovács Krisztina, a T-Systems HR Business Leadje is köszöntötte a megjelenteket, majd kerekasztal-beszélgetés során izgalmas karrierutak, pályaválasztási történetek hangzottak el, Rajki Annamária (TV Tribe Lead, Magyar Telekom), Mihályi Gábor (Customer Support Division Director, T-Systems), Krégl Klementina (Strategic Planning and Operation Maganement CoE Lead, T-Systems), Domby Tímea (Digital Platform Tribe Tech Lead, Magyar Telekom), Zanin Éva (sokszínűségi és esélyegyenlőségi szakértő, Magyar Telekom) és Kalocsai Petra (Kickstart gyakornok) részvételével.
A beszélgetést kisebb csoportokban szakmai bemutatók követték: a középiskolás lányok megismerkedhettek a legmodernebb technológiákkal, a Telekom SNOC (Service and Network Operations Center) központjával, valamint az 5G hálózat, a data központ és az üzleti mesterséges intelligencia, Vanda működésével.
Kapcsolódó cikkek
- Megerősítették a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással
- Fenntarthatóságban világelsők között a Magyar Telekom
- Ne vessz el a neten! Közösen kampányol a Da Vinci Media és a Telekom
- Szívdobbanás számláló: a dicsőség mellett 1 millió lájkot is hoz egy érem
- Újabb diáklányok kapnak támogatást, hogy akár programozók is lehessenek
- A Magyar Telekom 2021. második negyedéves eredményei
- A Telekom digitalizációs kampányait díjazta a legrangosabb nemzetközi PR-verseny
- Esélyegyenlőségi törekvéseiért elismerésben részesült a Magyar Telekom Csoport
- Elkészült a Magyar Telekom 2020-as Fenntarthatósági Jelentése
- Magyar siker a világ legnagyobb zsűrizett design versenyén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megugrott a kereslet a Samsung új hajlítható csúcsmobiljai iránt
A Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai jelentős sikert értek el Európában: a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra együttes értékesítése 50 százalékkal haladja meg a Galaxy Z Fold7 eladásait a piaci bevezetés óta.
Független tanúsítvány igazolja az LG Micro RGB evo kiemelkedő színtisztaságát
Az LG Electronics (LG) az IFA 2026 kiállításon is bemutatta prémium kategóriás, ultranagy képernyős LCD-televízióját, az LG Micro RGB evo (MRGB95) modellt. A készülék az LG saját fejlesztésű Micro RGB technológiáját, valamint a vállalat legfejlettebb televíziós processzorát, az α (Alpha) 11 3. generációs AI processzort alkalmazza. A fejlett technológia a vörös, zöld és kék alapszínek rendkívül pontos elkülönítését teszi lehetővé, amelynek eredményeként a modell elnyerte a TÜV Rheinland „High Purity RGB Spectrum Display” tanúsítványát.
Jegyzeteléstől a beadandóig: a HONOR Pad 20 a modern tanulásra készült
A digitális eszközök ma már a diákok mindennapi tanulásának szerves részét képezik: a jegyzeteléstől és a tananyagok feldolgozásától egészen a beadandók elkészítéséig számos feladat több platform egyidejű használatát igényli. Egy jól megválasztott táblagép ezért nemcsak a tartalmak fogyasztására, hanem a teljes tanulási folyamat támogatására is alkalmas kell, hogy legyen.
Ők uralják a magyar e-kereskedelem élmezőnyét – megvan a HungarEcomm Stars 2026 listája
A harmadszor átadott HungarEcomm Stars idei listájára 40 vállalat került, amelyek együtt a hazai online kiskereskedelmi forgalom mintegy ötödét adják. Ez egyszerre mutatja az élmezőny erejét és a piac koncentráltságát.
Miért használják a hallgatók a ChatGPT-t? Az ELTE kutatása megmondja
Milyen szempontok alapján döntik el a hallgatók, hogy használják-e a ChatGPT-t tanulási célokra? Erre a kérdésre kereste a választ az ELTE Informatikai Karának új kutatása, amely egy értelmezhető gépi tanulási keretrendszer segítségével azonosította a generatív mesterséges intelligencia felsőoktatási használatát leginkább befolyásoló tényezőket.

