Mondd mivel játszol és megmondom, ki vagy!

forrás: Prím Online, 2021. október 24. 10:11

2021.10.08-án indult el az Ország Játéka szavazás, ahol hét kategóriában, több mint hatvan Játék versenyez majd a legjobb helyekért. Ennek kapcsán kérdeztük Tóth Zsuzsát, a Bárányfelhő Gyermek Fejlesztőközpont alapítóját és vezetőjét a játékról, a játékokról és szerepükről a gyermekek fejlődésében.

 

Neked volt kedvenc játékod kiskorodban? 

Több kedvencem is volt, mert életkoronként más-más játékba szerettem bele. Kislányként imádtam babázni, gyűjtöttem a plüssöket, de szerettem építeni is.  Óriési kedvenc kedvenc volt a Babilon, meg minden, amivel építeni lehetett, fa kockák, vagy akár a legó. Emellett szerettem az elvonulósabb dolgokat is, imádtam könyveket nézegetni. 

 

És megvan még ezek a játékok?

A mesekönyvek közül a a “Szutyejev” és a “Sehányéves kislány” ma is megvannak. Néhány kedvenc plüss velem együtt vészelte át a tini korszakomat.  Már felnőttként szereztem be újra a Babilont, és persze legóm is van, ezeket ma is szeretem néha elővenni. Egy részem lehet, hogy gyerek maradt. 

 

Fontos, hogy legyen kedvenc játéka az embernek? 

Szerintem az fontos, hogy adott életkorban legyen olyan, amit a legszivesebben veszel elő, ami a leginkább leköt és tudsz hozzá érzelmileg viszonyulni. 

 

Tóth Zsuzsa

 

Létezik objektív mérőszám arra, hogy mi a jó és mi a nem jó játék? Mik a szempontok neked/ nektek szakembereknek a jó játék kiválasztásában? 

Amellett, hogy ez teljesen egyénfüggő, nagyon sokat számít, hogy az életkornak megfelelő játék legyen. És igen, van jó Játék! Az, amelyik a leginkább engedi a fantáziát szárnyalni, az, amiben a legjobban meg lehet élni a szabad játékot, amiben a leginkább a játszó gyerekre/ felnőttre van szükség. Tulajdonképpen bármi lehet jó Játék.  Egy auto, egy baba, vagy egy szuper társasjáték.  Utóbbiak közül is kiemelném az együttműködést erősítő, vagy a kreativitást szárnyalni hagyó darabokat. Szeretném, ha több játék motiválna mozgásra, legyen az egy ugrókötél egy roller, vagy egy ugróiskola.

 

Mennyiben változott a gyerekek hozzáállása a játékokhoz az elmúlt 10 évben? 

Bizonyos értelemben nagyon sokat változott, bizonyos értelemben semmit. Sokat változott abban, hogy sokkal több - szám szerint több darab- játékuk van a gyerekeknek. Nem könnyíti meg a helyzetet, amikor a nagyon sokból ki kell választani egyet, amivel éppen játszani szeretne. Még az én gyermekkoromban sem volt ilyen bősége a játékoknak, így egy játékra sokkal több idő jutott, és sokkal könnyebb volt választani. Ez nem lehet könnyű a játékgyártóknak sem.

 

A digitális, képernyőn játszható játékok elterjedésével a fantáziát egyre kevésbé használják a gyerekek, hiszen ott semmit nem kell elképzelni, minden az orruk elé van téve. A szellemi restség mellett ezekkel nagyon sokszor együtt jár a fizikai aktivitás hiánya is, így nekem két szempontból is bajosak az effajta játékok. Amiben nem változott, hogy ma is szeretnek a gyerekek építeni, babázni, babakonyhában játszani, autókat tologatni, társasozni, kártyázni, stb. Van, ami nem változik, és ez így van jól!

 

Te tudnál választani az orszagjateka.hu oldalon a nevezett játékok közül magadnak?

Személyes kedvencem nincs, én már hű maradok a régi kedvenc játékaimhoz, de biztosan valami építőset vagy kreatív játékot választanék! 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

„Podcastes világban élünk” – A rádiózás múltja, jelene és jövője egy műsorban

A podcastek egyre növekvő népszerűsége arra mutat rá, hogy erős hallgatói igény van a szóbeli tartalmakra, a jelenségre pedig a rádióknak is reflektálniuk kellett – egyebek mellett erről beszélt Jáksó László és Várkonyi Attila a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME) jubileumi podcast-sorozatának első adásában. 

2025. július 20. 15:47

Új szintre emelt videóhívások: itt a Sandberg 4K-s, távirányítós webkamerája

A dán Sandberg legújabb technológiai újdonságai – egy 4K-s felbontású USB-C/A webkamera és egy USB-C-s Bluetooth-adapter – kifejezetten a mai digitális munkavégzés és szórakozás igényeihez igazodnak. Legyen szó professzionális felhasználókról vagy hétköznapi feladatokról, ezek az eszközök növelhetik a hatékonyságot és a felhasználói élményt.

2025. július 20. 14:00

A home office helyzete és kihívásai Magyarországon

A rugalmas munkavégzési formák, különösen az otthoni munka („home office”) iránti igény folyamatosan nő a munkavállalók körében. Ennek ellenére a magyar dolgozók 81%-a jelenleg nem tud élni ezzel a lehetőséggel – derül ki a WHC Csoport legújabb munkaerőpiaci elemzéséből. A home office nemcsak a munkavégzés helyét változtatja meg, hanem hosszú távon a munkához való viszonyt is átformálja.

2025. július 20. 12:06

Ki ül a volán mögött, ha nincs sofőr? – Az önvezető autók felelősségi dilemmái

Ki felelős, ha egy önvezető autó balesetet okoz – az utas, a gyártó vagy maga az algoritmus? Milyen autonóm szintet értek el a ma forgalomban lévő járművek, és ez milyen hatással van a közlekedésbiztonságra? Az önvezető autók körüli kérdések továbbra is élénk vitát váltanak ki, jóllehet a lidar, radar és kamerák integrált használata már ma is egy biztonságosabb jövő ígéretét hordozza. Dr. Herke Csongor és Kis Kornél István – a téma két neves szakértője – a technológia jogi és műszaki kihívásait vizsgálták meg közelebbről.

2025. július 20. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar mérnöki bravúr a világ színpadán

2025. július 18. 17:59

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29