Megélénkült az üzleti nyelvoktatás piaca
Hosszas leállás után újra dübörög az üzleti nyelvoktatás piaca. A pandémiát átvészelt cégek számára prioritás, hogy a munkavállalók felkészültek legyenek a nemzetközi ügyfelekkel való kommunikációra A magyar piacon mára olyan szolgáltatókat is találunk, amelyek üzleti környezetre specializáltan, esetleg kifejezetten vezetőknek kínálnak különböző nyelvi képzéseket.
A Covid okozta leállás a nyelvoktatást is visszavetette a tavalyi évben. A legmarkánsabb hatás az üzleti nyelviskoláknál volt érezhető, hiszen a cégek a vírusveszély miatt és gazdasági okokból is felfüggesztették a munkavállalók képzését - árulta el Varga Petra, idegennyelvi szakértő, az iCan Solutions ügyvezető igazgatója.
“Volt olyan vállalat, ahol a személyzet kétharmadát elküldték a lezárások bejelentése után. Egy sportrendezvényeket biztosító cég például teljesen megbízások nélkül maradt ebben az időszakban, hiszen nem voltak rendezvények. Természetesen ebben a helyzetben a képzések estek legelőször áldozatául a költségcsökkentéseknek.”
Ellenpéldaként említhető az az IT disztribúciós cég, ahol az online átállás miatt megnövekedett keresletet kellett kiszolgálni, így a munkatársaknak nem maradt kapacitása nyelvórákat venni.
“A kezdeti pánik következtében néhány nap alatt vesztettük el az ügyfelek mintegy 40 százalékát, ám szerencsére nem szerződést bontottak, csak időt kértek. A partnereink száma ezután már nem csökkent tovább.”
Az oltási kampány azonban idővel megtette a hatását: idén július környékén ismét beindult a nyelvoktatás piaca, köszönhetően az egyre növekvő gazdasági bizalomnak. A trendhez hozzájárul, hogy egyre több cég köt nemzetközi üzleteket, akik számára épp az online átállás hozta el a terjeszkedés lehetőségét.
A leállás után most már újra élénk a kereslet, az őszi nyelvoktatási szezonban pedig már nem túlzás robbanásszerű növekedésről beszélni.
A nyelviskola így idén év végére már minimum 25 százalékos növekedés elébe néz a 2019-es adatokhoz képest.
A vezetők napirendjéhez alkalmazkodik az oktatás
A cégek zöme jelenleg előszeretettel veszi igénybe a jelenléti oktatást, ám ma már felkészülten várják azt is, ha át kell állni az online órákra. Az iCan Solutions-nél az órák ma már “hibrid” formában zajlanak, így adott esetben van, aki akár ugyanabba az órába személyesen, míg más home office-ból csatlakozik be.
Az iskola újszerű módszereket alkalmaz: az oktatás megkezdése előtt vállalati környezettanulmány készül, de az egyéni célokat is felmérik a munkavállalók esetében. A megszokott írásbeli szintfelmérő mellett mindenkinél 20 perces szóbelivel indítanak a pontos besorolás érdekében, később pedig folyamatos visszajelzést biztosítanak a HR részére a munkavállalók fejlődéséről. Ahhoz, hogy egy cég lássa befektetésének megtérülését, ezek a visszajelzések elengedhetetlenek.
Hasonlóan rugalmas feltételekkel történik a vezetőképzés is, aminek során a szó szoros értelmében az irodába szállítják a nyelvoktatást: a tanár utazik és alkalmazkodik a vezető napirendjéhez. Külön készíti fel őt egy küszöbön álló meetingre, prezentációra, de segít akár egy e-mail megfogalmazásában is. Erre a minden tekintetben személyre szabott szolgáltatásra is egyre inkább nő az igény, hiszen különösen az utóbbi időszak mutatta meg igazán, hogy a rugalmasság, gyors reagálás, ad hoc tárgyalások mind online mind személyesen, szervesen hozzájárulnak egy vállalkozás versenyképességének fenntartásához.
Varga Petra, az iCan Solutions ügyvezető igazgatója
Páratlan gyakorlási lehetőség a még teljesen újdonságnak számító “immersion training”, aminek során 3-5 napon keresztül exkluzív környezetben, a résztvevő igényeire szabva, teljesen anyanyelvi környezetben zajlik az egyéni oktatás. Ennek angol nyelvű szabadidős programok, így ebéd, walk and talk, borkóstolás vagy akár színház is a részét képezik. A program végére a résztvevő agya szinte “átkattan angolra” - fogalmaz az idegennyelvi szakértő. “Mostanra a vezetők is belátják: egy vállalat versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy a munkavállaló tudjon tárgyalni, vagy épp szorongás nélkül fel tudja venni a telefont, meg tudjon írni egy e-mailt idegen nyelven. Nemzetközi és hazai statisztikák is alátámasztják, hogy a nyelvtudás elengedhetetlen része mind az egyén versenyképességét, mind a vállalat sikerességét illetően. Ne feledjük, hogy a munkavállaló sikeressége egyúttal a vállalatét is mutatja, hiszen ő képviseli a céget az ügyfelek előtt. Éppen ezért mindenki nagyon belehúzott: az új jelszó, hogy ha kimaradsz, lemaradsz” - zárja Varga Petra.
Kapcsolódó cikkek
- Hány éves kortól érdemes angolt tanulni a gyerekeknek?
- Az önbizalom építése a sikeres nyelvtanulás egyik kulcsa
- Nyelvtanuló applikáció nyerte a Code to Give hackathont
- Két féltekés módszerrel hatékonyabb a tanulás
- Angol nyelvtanítás játékosan, interaktív meséken keresztül
- Egyre többen tanulnak nyelvet online
- Az angolt tanulók 80 százaléka online oktatásban vesz részt
- 805 millió forint tőkebefektetéssel él a Xeropan!
- Angoloktatás osztálytermen kívül 2020-ban
- A Xeropan alkalmazás elnyerte az egyik legnevesebb digitális oktatásért járó díjat
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jövő informatikusai találkoztak a piac szereplőivel Debrecenben
A Debreceni Egyetem Informatikai Karán megrendezett Informatikai Szakmai Napon három szekcióban kaptak tájékoztatást a hallgatók a kar ipari partnereinek munkalehetőségeiről. Az eseményen az informatika és a vállalati szektor kapcsolódási pontjairól, valamint aktuális trendekről is hallhattak előadásokat az egyetemisták. Emellett személyesen is találkozhattak a kar vállalati és oktatási partnereivel, kipróbálhatták magukat próba-állásinterjúkon, és megismerhették a szakmai gyakorlati, illetve elhelyezkedési lehetőségeket.
30 felett új karrier? Ma már ez a nyerő stratégia
Az elmúlt években jelentős átalakulás ment végbe a hazai munkaerőpiacon. Egyre többen döntenek úgy 30 éves kor felett, hogy teljesen új szakmát választanak, és nem ragaszkodnak ahhoz az irányhoz, amelyet fiatalon jelöltek ki maguknak. Egy vezető felnőttképző intézmény adatai alapján ez már nem elszigetelt jelenség, hanem egyértelmű tendencia: a karrierváltás napjainkban nem kockázatos kitérő, hanem tudatos, stratégiai döntés.

