Három budai kerületben is elérhetővé váltak a TIER klímasemleges e-rollerjei
Európa vezető mikromibilitási rollermegosztója bevette Budát is, már az I., II. és XII. kerületben is olyan TIER rollerekre pattanhatnak a felhasználók, amelyek akár a hegyvidékre jellemző meredek utakon is képesek felkapaszkodni. A TIER népszerű, klímasemleges elektromos rollerjei szeptemberben a VIII., IX. és XI. kerületben startoltak el, majd rövid időn belül a VI. és VII. kerületben is elérhetővé vált a szolgáltatás. Az újabb bővítéssel már összesen nyolc kerületre terjed ki a működési terület, Buda jelentős részén és a pesti belvárosban egyaránt igénybe vehetők a német társaság elektromos rollerjei.
A helyi önkormányzatokkal történő sikeres egyeztetést követően már az I., II. és XII. kerületben is elérhető a TIER e-rollermegosztó szolgáltatása. A felhasználók már Vízivárosban is közlekedhetnek a TIER elektromos rollerjeivel. A területen ugyan limitált számban parkolhatnak a TIER járművek, azonban szabadon áthaladhatnak a Vár környékét övező területeken. A TIER egy külön, a járművek szabályos parkolásának ellenőrzésére dedikált csapattal is rendelkezik, így az e-rollerezők fennakadások nélkül vehetik igénybe a szolgáltatást.
A II. és XII. kerületek szerviz területbe történő becsatolásával immár egy teljes kör megtehető Budapesten a TIER klímasemleges mikromobilitási járműveivel. A pesti oldalról a Petőfi hídon áthaladva, vagy a Margit híd felől megközelítve a budai oldalt, összefüggően körbejárható a főváros a TIER e-rollerek segítségével.
Az újonnan csatlakozó kerületek azért is jelentenek nagy előrelépést a mikromobilitási törekvések szempontjából, mert ezzel a budai oldal hegyes, lankás utcáin is hatékony és környezetbarát közlekedési lehetőség válik elérhetővé a felhasználók számára. A legmodernebb, újgenerációs “TIER V” elektromos rollerek sokoldalú felhasználásra alkalmas kialakításuknak köszönhetően képesek az emelkedőkön is jó tempóban haladni. A járművek egyedülállóan nagy kerekeiknek, széles lábtartójuknak, a láthatóságot biztosító első, hátsó lámpáiknak és indexeiknek, valamint kettős felfüggesztésüknek köszönhetően minden körülmények között biztonságos közlekedési lehetőséget kínálnak a fővárosiaknak.
„Alig több mint egy hónapja indult el a TIER Budapesten, de máris rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy járműveink kiemelkedő felhasználói élményt nyújtanak a budapestiek számára. Örömmel tölt el, hogy a helyi önkormányzatokkal folytatott sikeres egyeztetéseknek köszönhetően immár nyolc kerületben vagyunk jelen, és olyan egyedülálló, hatékony és környezetbarát mikromobilitási szolgáltatást kínálhatunk az emberek részére, amelyek valóban megkönnyítik számukra a mindennapi városi közlekedést. A budai kerületek felé történő bővítéssel már teljes Budapest körbejárható TIER elektromos rollerrel” – mondta Lendvai Tímea, a TIER magyarországi City Managere.
A TIER rollereket a mobilapplikáció letöltése után 250 forintos feloldási díj ellenében percenként 50 forintért vehetik igénybe a felhasználók. A fizetés bankkártyával és a PayPal rendszerén keresztül egyaránt lehetséges.
Kapcsolódó cikkek
- 200 millió dolláros tőkeemelést hajtott végre a TIER
- Autómentes világnap: csökkenti a nagyvárosok forgalmát a TIER
- Klímasemleges elektromos rollerekkel fejleszti Budapest közlekedését a TIER
- Másképp is lehetne elektromos rollerezni
- Azonnali feltöltést kapnak a jövőben a segway-ek
- Magyarországra is jön a mikromobilitást segítő DUCKT
- AR-fejlesztés és e-roller a Hankook közreműködésével
- Épül az e-rollerek e-mopedek és e-biciklik töltőhálózata
- A Lime 2030-ig 100 százalékban zéró emisszióssá teszi járműparkját
- Lime: télen sem csökkent a rollerezési kedv Budapesten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Visszatért a Microsoft kiemelt partneri körébe a 4iG Csoport
Közel egy évtized után ismét Microsoft-partnerként értékesíthet licenceket és felhőszolgáltatásokat a 4iG Informatikai Zrt., amely elnyerte a Cloud Solution Provider (CSP) státuszt és a Microsoft AI Cloud Partner minősítést. A minősítések a One Magyarország számára is új lehetőségeket nyitnak a vállalati felhőszolgáltatások piacán, miközben tovább erősítik a 4iG Csoport szerepét a hazai digitalizációs és mesterségesintelligencia-projektekben.
Nyári biztonság a Balatonnál: a Telekom a BalatonHelp használatára ösztönöz
A Magyar Telekom és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület (VMSZ) idén nyáron közös kampánnyal hívja fel a figyelmet a biztonságos balatoni kikapcsolódás fontosságára. A BalatonHelp mobilalkalmazás segítségével vészhelyzet esetén egyetlen gombnyomással kérhető segítség akár a vízről, akár a partról, miközben az alkalmazás letöltésével a felhasználók a vízimentők munkáját is támogatják.
Nemcsak szakmát, önbizalmat is ad a STEMpowered
A CETIN Hungary és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) közös, középiskolás lányokat támogató tehetségprogramja immár három éve bizonyítja eredményességét. A STEMpowered by CETIN résztvevőinek visszajelzései alapján a program nemcsak közelebb hozza a STEM-területek – vagyis a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika – világát a fiatalokhoz, hanem olyan készségek fejlesztéséhez is hozzájárul, amelyek későbbi tanulmányaik és karrierútjuk során is meghatározó szerepet játszhatnak.
Közösen épít új generációs MI-adatközpontokat a Schneider Electric és a Foxconn
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és a Hon Hai Technology Group (Foxconn) annak érdekében, hogy felgyorsítsák a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásait kiszolgáló adatközpontok következő generációjának létrehozását. A partnerség célja olyan integrált megoldások kidolgozása, amelyek egyszerre teszik gyorsabbá az adatközpontok kiépítését és hatékonyabbá azok üzemeltetését.
A Yettel belép a vezetékes internet piacára, elindul a HiperNet
A Yettel újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a konvergens szolgáltatóvá válás útján: elindítja vezetékes optikai internetszolgáltatását, amely a már elérhető, mobilhálózatra épülő OtthonNet ajánlatot egészíti ki. A két technológia együttesen a magyar háztartások több mint 90 százaléka számára biztosít szélessávú internet-hozzáférést, így az ügyfelek az igényeikhez leginkább illeszkedő megoldást választhatják.

