NMHH-kutatás: egyre fiatalabban kezdenek netezni a magyar gyerekek

forrás: Prím Online, 2021. november 10. 20:19

Közel kétszer annyi 7-8 éves gyereknek volt tavaly mobiltelefonja, mint 2017-ben – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív kérdőíves kutatásából. Ártalmakkal is hamar találkoznak a neten, de a felmérés biztató eredménye, hogy a szülők aktív érdeklődése gyerekeik online tevékenysége iránt mérhetően csökkenti a fiatalokra leselkedő online kockázatokat. A médiahatóság a kutatás nyomán megújította szülőknek szóló információs oldalát, a Gyerekaneten.hu-t, az oldal népszerűsítésére pedig kampányt indított. 

A NMHH megbízásából 2017 után tavaly újra elkészítette a Psyma közvéleménykutató cég a kérdőíves, személyes interjún alapuló kutatását a gyerekek médiahasználati szokásairól. A reprezentatív minta kétezer, 7 és 16 év közötti gyermekből és szüleikből állt. A kutatás eredménye szerint a gyerekek egyre hamarabb lépnek fel a netre, és egyre hamarabb szereznek tapasztalatokat a közösségi médiában. Három év alatt a 7-8 évesek körében közel duplájára nőtt a telefonnal rendelkezők aránya: 14 százalékról 24 százalékra emelkedett. A felmérés szerint a magyar tízévesek többségének ma már van mobiltelefonja és ez az eszköz egyre inkább okostelefon, amelyhez havidíjas és mobilnet-előfizetés is tartozik.

 

A közösségi médiában jelen lévő tízévesek száma 3 év alatt több mint háromszorosára, 3-ról 10 százalékra emelkedett.

 

A kutatás kedvező tendenciákat is feltárt: bár az internetet egyre hamarabb kezdik használni a gyerekek, de óvatosabban, tudatosabban bánnak az adataikkal, mint korábban. 2017-ben a közösségi médiaprofillal rendelkezőknek még a 66 százaléka osztott meg magáról fényképet, 2020-ban ez az arány 58 százalékra csökkent. E-mail-címét, iskolája nevét vagy telefonszámát is egyre kisebb hányaduk teszi nyilvánosan megismerhetővé.

 

A kutatás által feltárt veszélyek, kockázatok és a szülői stratégiák

A kutatási eredmények szerint a 11 és 16 évesek között három év alatt a duplájára nőtt azoknak az eseteknek az aránya, amikor egy idegen igyekezett kapcsolatba lépni velük: 9 százalékról 18 százalékra. Minden tizedik gyermek visszajelöli az őt bejelölő idegent, a 13-14 évesek negyede, a 15-16 évesek közel harmada tart kapcsolatot olyan „ismerősökkel”, akiket személyesen sohasem látott. Az ismeretlenek által megkeresett gyerekek fele szembesül online ártalommal, negyedük pedig konkrét jogsértéssel.

 

 

A magyar szülők nagyjából harmada választ passzív stratégiát a gyermeke digitális életében, vagyis nem tilt, nem korlátoz, nem ellenőriz és nem is beszélget a netes tapasztalatokról. Pedig a kutatás szerint az aktív stratégiát alkalmazó szülők gyermekei jóval tudatosabb döntéseket hoznak a neten, mint a passzív viselkedést mutatók.

 

A kutatás egyértelmű és biztató eredménye, hogy a szülők bármilyen, a gyermek online térben való jelenlétével kapcsolatos aktivitása, érdeklődése mérhetően csökkenti az ott, a gyerekre leselkedő kockázatokat. A Psyma teljes kutatása és a legfontosabb eredményeket kiemelő rövidebb prezentáció is elérhető a hatóság honlapján.

 

Felfrissült a Gyerekaneten.hu

Az NMHH egy szülőknek szóló – a gyerekek online életéhez kapcsolódó – tanácsadó, információs oldalt üzemeltet: a Gyerekaneten.hu-t. A site 2021 őszére megújult, új struktúrája már a témákat kifejtő szakértői cikkeket helyezi előtérbe, és a szócikkeken, kvízeken túl elmélyültebb ismeretszerzésre is hív. A szerkesztők ehhez frissítették és bővítették az oldal tartalmait, az új, Ellenőrző lista című írások pedig rövid, pontokba szedett tanácsokat adnak a szülőknek egyes aktuális online jelenségek megértéséhez, kezeléséhez. A tanácsadó listákat az NMHH Bűvösvölgy médiaértésoktató-központjaiban oktató szakemberek írják hónapról hónapra. Havonta várhatók a külső szakértők cikkei is a digitális gyermeknevelés kényes és fontos témáiról. Az elsőként kiemelt írás a behálózás problémáját járja körül, a digitális térben mozgó rosszindulatú idegenek tevékenységére, az ezzel kapcsolatos megelőzésre hívja fel a szülők figyelmét.

 

A médiahatóság a behálózás témáját fókuszba helyezve novemberben kampányt is indított a Gyerekaneten.hu ismertségének növelésére: országosan közterületen city-light plakátokkal, budapesti villamosokon elhelyezett reklámokkal, valamint online és közösségi médiás hirdetésekkel szólítja meg a szülőket. A hirdetések központi gondolata az, hogy a szülők feltételezik, hogy olyan bizalmas kapcsolatban állnak gyermekükkel, amely kizárólagos és amely védelmet biztosít. A neten azonban a gyerekeket rosszindulatú idegenek is elérhetik, a bizalmukba férkőzhetnek, ez pedig komoly veszélyeket rejthet. A kockázatos események csökkentéséért a gyermekek biztonságáért lehet és kell tenni. Ehhez a Gyerekaneten.hu oldal érdemi segítséget ad. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új OLED TV-je nemcsak okos, hanem teljesen vezeték nélküli is

Az LG Electronics bejelentette, hogy világszerte elérhetővé válik legújabb vezeték nélküli OLED televíziócsaládja, az LG OLED evo M5. Ez a modell a vállalat forradalmi True Wireless technológiáját ötvözi a G5 széria kiemelkedő képminőségével és elegáns, falra simuló kialakításával, teljesen új szintre emelve az otthoni szórakozást – kábelek nélkül.

2025. július 9. 13:14

Megállíthatatlan a Continental: 2025-ben is tesztgyőztes lett

A Continental AllSeasonContact 2 abroncs nyerte el az ADAC (Németország), a TCS (Svájc) és az ÖAMTC (Ausztria) által végzett 2025-ös négyévszakos gumiabroncs-teszt első helyét. A vizsgálat során 16 különféle gyártó – európai, ázsiai és amerikai márkák – 225/45 R17 méretű abroncsait hasonlították össze. A hét különböző teszten a Continental terméke holtversenyben végzett az élen, „különösen ajánlott” minősítéssel és 2,3-as átlagos értékeléssel.

2025. július 9. 11:41

Az egészség a csuklónkon múlik? – Európa okosóra-használati trendjei

Az okosórák használata jelentős hatással lehet arra, mennyire figyelünk oda az egészségünkre – derül ki egy friss kutatásból, amelyet az Ipsos végzett a Huawei megbízásából. Az európai válaszadók több mint 80%-a számolt be pozitív életmódbeli változásokról, például rendszeresebb mozgásról és jobb alvási szokásokról, miután elkezdtek okosórát viselni. Ez is azt mutatja, hogy egyre többen fordulnak tudatosabban egészségük felé.

2025. július 8. 20:01

A Siemens és a Microsoft új szintre emeli az épületautomatizálást

A Microsoft és a Siemens új együttműködése megkönnyíti és hatékonyabbá teszi a nagyobb létesítmények – például kereskedelmi épületek, adatközpontok vagy egyetemi kampuszok – IoT-alapú működtetését. A partnerség lehetővé teszi a Siemens Building X digitális épületfelügyeleti platformja és a Microsoft Azure IoT Operations szolgáltatás közötti zökkenőmentes együttműködést.

2025. július 8. 18:07

Egyre több magyar háztartás választ csomagban távközlési szolgáltatásokat

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása szerint egyre több háztartás dönt úgy, hogy televíziót és internetet is tartalmazó távközlési szolgáltatáscsomagra fizet elő. Az elmúlt évek piaci folyamatait bemutató tanulmány rámutat: a vezetékes szolgáltatások fokozatosan a mobilszolgáltatókhoz kerülnek át, vagyis egyre gyakoribb, hogy az ügyfelek mobil- és otthoni szolgáltatásaikat egyazon szolgáltatónál veszik igénybe.

2025. július 8. 16:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07

Gyors net a bevásárlás mellé – Az Allee az 5G új korszakát hozza el

2025. június 24. 20:27