Hibrid rendezvényekkel alkalmazkodik a járványhoz a magyar technológiai eseményeket szervező cég
Az utóbbi két év a rendezvényszervezői iparág számára talán a legsötétebb időszakot jelentette és úgy tűnik, a gondterhes időszak még mindig nem ért véget – a járványhelyzet súlyossága, így rendezvényeket érintő biztonsági intézkedések is folyamatosan és gyorsan változnak. Ez a megbízói oldal komoly kételkedésével és a megbízások lemondásával járt, de egy magyar szakemberekből álló csapat megpróbált megoldást találni a kialakult helyzetre – úgy tűnik, sikerrel jártak, méghozzá nemcsak itthon, hanem rögtön a nemzetközi porondon is.
A magyar MPhackS és a németországi Bosch Sensortec egy izgalmas ötletversenyt szervezett Európában tanuló, fiatal tech-tehetségek számára. A novemberben véget ért IoT (Internet of Things) Innovációs Verseny négy témát céloz meg: levegőszennyezettség, okosotthon-applikációk, fitnesz- és wellnesseszközök, valamint fogyasztói elektronikus eszközök.
A több mint hat hónapig tartó verseny különlegessége, hogy a lebonyolítás során komoly szerepet kaptak a digitális megoldások és úgy szervezték meg, hogy bármelyik etap virtualizálható legyen: a mentoráció és a meetingek nagy része online volt megtartva, viszont a csapatoknak offline kellett elkészíteniük az általuk fejlesztett eszközöket, amihez egy külön Arduino-csomagot kaptak minden fontos szenzorral együtt. A verseny egy offline rendezvénnyel zárult - a régió egyik legnevesebb konferenciáján, a németországi MikroSystemTechnik Kongress-en -, ahol a legjobb 10 csapat állt színpadra több ezer ember előtt, hogy bemutathassák a projektjeiket.
„Nagyon izgalmas 6 hónap volt és örülök, hogy kiléptünk a tipikus hackathonok világából. Az utóbbi 2 évben azt tapasztaltuk, hogy ügyfeleink tehetségkutatói, alternatív toborzási, Employer Branding célkitűzéseik megvalósítása kapcsán már sokkal specifikusabb igényekkel jönnek hozzánk, amit a klasszikus 36-72 órás hackathon-koncepció már nem képes kielégíteni.” - fogalmaz Fazekas Gerdy, az MPHacks divízióvezetője. „Közel 400 fő jelentkezett 64 csapatban, emiatt még két plusz előszűrést is meg kellett szerveznünk, hogy valóban a legtehetségesebb jelentkezők képviseltethessék magukat a megmérettetésen.”
„Sokan azt mondták nekünk, hogy lehetetlen ekkora volumenű versenyt rendezni egy pandémia alatt, nekünk mégis sikerült. Ezzel a hibrid verseny-variációval biztonságot tudunk nyújtani mind a partnereink, mind a résztvevők számára, hiszen a rendezvény bármely pontja egyetlen kattintással virtualizálható. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, de mi bátran és felkészülten állunk elébe. Látva a jelenlegi helyzetet, 2022-re mindenképpen tervezünk offline eseményeket is, egyelőre limitált létszámmal és a stratégiákban mindig helyet kapnak majd az azonnal bevethető digitális megoldások is, hogy biztosíthassuk az ügyfelek és résztvevők elégedettségét és biztonságát” - mondta Pelle Dávid, az MP Solutions társalapítója.
Kapcsolódó cikkek
- Megvan Magyarország legjobb csomagolása
- Rekordszámú versenyző a 2021-es e-Hód informatikai versenyen
- Cseh fejlesztésű interaktív játék tarolt az idei Ország Játéka versenyen
- Közeleg a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny beadási határideje
- Elkezdődött a szakmai zsűrizés az Ország Játéka versenyen
- JunctionX Budapest: 30 izgalmas innováció született a magyar szervezésű nemzetközi hackathonon
- Az OPPO csatlakozik a Matter otthonautomatizálási szabványhoz
- Mondd mivel játszol és megmondom, ki vagy!
- Találjuk meg együtt Magyarország legnépszerűbb játékait!
- 48 óra a kódok világában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával
Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.