Népszerű immunválasz lett a vírusra az online nyelvtanulás

forrás: Prím Online, 2022. január 1. 11:14

A legszerényebb becslések szerint is 200-300 ezer iskolán kívül nyelvet tanuló honfitársunk rutinját borította fel az elmúlt másfél évben a vírushelyzet. A csoportos vagy magánórára járó diákok, egyetemi hallgatók éppen úgy megsínylették a járványügyi korlátozásokat, mint azok a felnőttek, akik a munka mellett vették a fáradságot arra, hogy megtanuljanak angolul, németül vagy éppen olaszul. A bizonytalanság új trendet indított el. Ma már van olyan közkedvelt nyelviskola-hálózat, ahol az állandó tanulók 15 százaléka a virtuális térben halad tovább a céljai felé. 

 

Gyorsan reagáltak a nyelviskolák

2020 márciusában a Covid első hulláma azonnal véget vetett a nyugodt békeéveknek a nyelviskolákban. A szereplők többsége néhány hónapos szervezéssel átállt az online oktatásra, de volt olyan, akinek ez néhány hét alatt sikerült. „A járvány kimozdított minket a komfortzónánkból, hiszen nem volt választásunk. Bár először berzenkedtünk tőle, az idő azt igazolta, hogy az igény megvan erre az oktatási formára is, és szerencsére ez nem ment a minőség rovására” – mondja Kristóf Kata, a Hollywood Nyelvstúdiók alapítója. A 16 nyelvstúdióban 70 oktatóval működő hálózatnak már sok olyan tanulója volt, aki az online tanteremből jutott el a sikeres nyelvvizsgáig.

 

Közel van Hollywood!

Akár az interneten keresztül, akár a jelenléti oktatásban kezd valaki nyelvet tanulni, a sikernek számos összetevője van. Kristóf Kata szerint ezért fordulhat elő az, hogy a közoktatásban és az abból kifejlődő csoportos, kiscsoportos és magántanári nyelvoktatásban sajnos csak 10-ből 2-en tanulnak meg első próbálkozásra angolul. Sok olyan nyelvtanuló van, aki 8-10 év nyelvtanulás után is keresi újrakezdőként a megoldást, hogy végre megtanuljon egy idegen nyelvet. „Nálunk a beiratkozók 80 százalékos sikerrel tanulnak meg angolul, amit az újszerű megközelítésünknek tudunk be” – hangsúlyozza Kristóf Kata, aki 14 000 óra tanulókkal eltöltött kutatás és fejlesztés során dolgozta ki a Hollywood Nyelvstúdiók oktatási módszerét. 

 

 

Nem kell házi feladat, hagyjuk a magolást!

„Egyszer tanuljuk meg, de akkor jól” – ez Kristóf Kata jelmondata. A nyelvtanításra specializálódott szakember azt vallja: az a fontos, hogy semmiképpen ne csoportban, hanem egyénre szabva dolgozzunk, és legyen könnyen tanulható a tananyag. Náluk, a Hollywood Nyelvstúdióban például 80% a gyakorlás és 20% az elmélet. Nincsen házi feladat, sem magányos otthoni tanulás, és nincs elalvás otthon a könyv felett. Fontos az is, hogy a szavakat mondatokban gyakorolják az idő nagy részében, vagyis nincs szükség a sokak által nem szeretett szómagolásra. A módszer kidolgozója hangsúlyozza: nincs 17 ezer óránk arra, hogy megtanuljunk beszélni. Becslések szerint ugyanis 6 éves korunkig ennyi időt töltünk el a szüleink mellett, amíg eljutunk az anyanyelvünkön középfokú szintre.

 

Győrfi Pál figyelmét is felkeltette

A Hollywood Nyelvstúdióban kőkemény tanulás folyik, és közben mosolygós arcok néznek vissza a tanárokra. Ez keltette fel Győrfi Pál figyelmét is, amikor a TV2 Életmódi című műsorával látogatott el a Corvin-negyedbe, a hálózat egyik fővárosi helyszínére. A mentőszolgálat szóvivőjének az iskolában meséltek arról, hogy diákjaik kevésbé merülnek ki az óra végére, mert a hagyományos módszerekkel ellentétben, a nyelvstúdióban minden a tanulóhoz igazodik: könnyen tanulható a tananyag, egyéni a tanulási tempó, folyamatos, támogató a tanári jelenlét. A tanulókat szolgálja az is, hogy rugalmasan oszthatják be a havi 120 órás időkeretet. Vagyis egy fárasztóbb héten „legálisan” lóghatnak az óráról, amit a rá következő héten kipihenten bepótolhatnak. „A mai, felgyorsult és nyitott világunkban a boldogulás és a siker fontos feltételévé vált az állandó tanulás és a használható nyelvtudás is” – vallja Győrfi Pál. A négy gyermeket, köztük három általános iskolás korú diákot nevelő kommunikációs szakember úgy látja, hogy a gyorsan változó világunkban annyit tehetünk, hogy gyermekeinkben fejlesztjük az alkalmazkodás képességét és a kommunikációs készségeket. „A nyelvtudás ilyen, alapvetően fontos készség, amelyet a Hollywood Nyelviskolában személyre szabott, önálló és gyakorlatorientált módon lehet elsajátítani. Én úgy látom, hogy a fiatalok számára ez minden eddiginél fontosabb szempontot és vonzerőt jelent” – vont mérleget Győrfi Pál a Hollywood Nyelvstúdióban tett látogatása után.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Második alkalommal indult „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzus a Széchenyi-egyetemen

Gyermekvédelmi szimpóziummal nyitotta meg „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzusát a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. A nyolcalkalmas, elsősorban középiskolásoknak szóló program során a résztvevők széles körű jogi ismeretekre tehetnek szert, és intézményi pontokat is szerezhetnek egyetemi felvételijükhöz.

2024. október 3. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37