Nem hagyják magukra az ukrán munkavállalókat
Ingyenes krízisapplikációval segíti a munkáltatókat, közösségeket, intézményeket a Blue Colibri az ukrán helyzetre tekintettel. A hazai HR-technológiai startup a magyar vállalatoknál, intézményeknél dolgozó ukrán munkavállalók elérése, informálása és visszajelzések kezelése céljából ukrán nyelven is elérhető, mobilos kommunikációs felületet biztosít – 6 hónapon keresztül teljesen díjmentesen.
A fizikai munkavállalókat nem egyszerű elérni, hiszen nem rendelkeznek céges email címmel, vállalati számítógéppel és telefonnal. Az egyre fokozódó krízishelyzetben pedig különösen is fontos a kétirányú kapcsolat kiépítése. Elengedhetetlen lenne, hogy az ukrán munkavállalók is jelezni tudjanak a munkáltatók felé, ha épp nem tudnak munkára jelentkezni vagy kérdéseik vannak. A munkáltatók számára pedig még inkább prioritás, hogy gyorsan és célzottan érjék el ez a dolgozói csoportot is a megfelelő információkkal.
A nyelvi akadályok miatt sem evidens a fenti folyamatok menedzselése. A Blue Colibri rendszerében jelenleg 16 nyelven lehet kommunikálni a munkavállalókkal, hiszen már a kialakult háborús helyzet előtt is, több vállalat ennek segítségével érte el külföldi munkavállalóit és segítette a mindennapi munkavégzésüket – többek között például ukrán, szerb, mongol nyelven.
Azon vállalatok és közösségek számára, akiknél vannak ukrán munkavállalók, a következő 6 hónapra díjmentesen egy saját néven működő platformot biztosít a Blue Colibri, amely elérhető számítógépről és letölthető mobil alkalmazásként is. “A rendszerben híreket, dokumentumkat, eseményeket lehet kezelni, azonnali, kétirányú kommunikációt kezdeményezni a chat felületen. Kiküldhetőek kérdőívek és létrehozhatóak tájékoztató és ügyintéző űrlapok is. Ezek segítségével meggyorsítható az információhoz való hozzáférés és a napi munkával, lakhatással, ellátással kapcsolatos ügyintézés” – mondta Barathi Tamás a Blue Colibri alapító ügyvezetője.
A rendszer szinte azonnal elindítható és használható. Az érdeklődők a bluecolibriapp.com/krizisapp linken vagy a hello@bluecolibriapp.com email címen tudnak bővebb információhoz jutni.
A Blue Colibri csapata már korábban is élt hasonló felajánlással. 2020. márciusában a Covid helyzet kapcsán ajánlották fel a vállalatoknak a felületüket. Akkor 35 nagyvállalat közel 28.000 munkavállalóknak segítettek a gyors információ átadásban és kapcsolattartásban.
Kapcsolódó cikkek
- Szélütéses betegeknek segít egy mobilapp
- Vadiúj, ingyenes autós applikáció alakíthatja át az autópiacot
- Jól teljesít a MÁV applikációja
- A HUAWEI P50 sorozat készülékein is elérhető lesz az érintésmentes fizetés
- 3+1 applikáció, ami segít elérni a munkahelyi célokat
- Fény derült a generációk közti mobilhasználati különbségekre
- A Brexitnek ára van: jövőre fokozatosan térnek vissza a roaming és a külföldi hívások díjai
- A magyarok közel felét nem befolyásolja a járvány az ünnepi kapcsolattartásban
- A magyar startup applikációja a HUAWEI alkalmazásáruházát is meghódította
- Ezeket tanácsolja az Országos Mentőszolgálat az ünnepek közeledtével
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata
Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.
Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője
A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark.