Újabb népszerű márka modelljei érhetőek el a Wallis Motor Váci úti kereskedésében
A Wallis Motor újabb közkedvelt autómárka, a SsangYong modelljeit is elérhetővé tette Váci úti szalonjában. Az 1994-ben alapított, és a magyar piacon immár közel 30 éve töretlenül sikeres Wallis Motor tesztvezetéssel, nyereményjátékkal és induló kedvezménnyel várja a dél-koreai márka iránt érdeklődőket.
Újabb márka modelljeivel találkozhatnak az AutoWallis Csoportba tartozó Wallis Motor Váci úti kereskedésébe betérő érdeklődők, hiszen a dél-koreai SsangYong modelljei beköltöztek a szalonba. Az összes SsangYong modell – így a Korando, a Musso és a Musso Grand, a Rexton, a Tivoli, valamint a Tivoli Grand – rendelhető az érdeklődők számára, az értékesítés mellett pedig hivatalos SsangYong szervizpont is rendelkezésre áll a helyszínen.
Az AutoWallis Csoport eddig a dél-koreai márka gépjármű- és alkatrész kizárólagos nagykereskedelmi tevékenységét végezte Magyarországon, Romániában, Csehországban és Szlovákiában. A márka sikerét és felfutását jelzi, hogy az elmúlt években a Csoport jelentősen növelni tudta piaci részesedését a régióban: Magyarországon 2021-ben összesen 1000 darab SsangYong talált gazdára, ami 15,47 százalékos növekedést jelent egy év alatt, miközben a hazai személyautó-piac 3,4 százalékkal csökkent*.
Egyre népszerűbbek a SsangYong modelljei
A SsangYong a kezdetek óta az összkerékhajtású járművek specialistája, a kiemelkedő minőségű négykerékmeghajtású modellek pedig egyre közkedveltebbek a magyar vásárlók körében is.
„Az AutoWallis Csoporton belül rendkívül pozitív tapasztalataink vannak a márkát illetően, a SsangYong kiemelkedően jó modellpalettával és kimagasló ár-érték aránnyal rendelkezik, számos újautó-vásárlónak nyújt tökéletes választást. Mindez megmutatkozik a folyamatosan emelkedő személygépjármű-eladási statisztikákban is: a SsangYong egyre keresettebb a hazai autóvásárlók körében” – részletezi a szalon új márkával történő bővítésének okait Dósa Péter, az AutoWallis Csoport és a Wallis Motor marketing vezetője.
Tovább erősödik a Wallis Motor piaci pozíciója
A Wallis Motor hitvallása a kezdetek óta változatlan: elsődleges célja az ügyfelek legmagasabb szintű kiszolgálása. A Csoport a közel 30 éves múltja során rengeteg szakmai tapasztalatot szerzett a prémium szegmensben, melyet egy ideje már további kategóriákban is kamatoztat annak érdekében, hogy minél szélesebb vásárlói kört szólítson meg, fenntartva a kiemelkedő ügyfélélményt.
„Az újabb márka bevonása fontos mérföldkő a Wallis Motor életében, amellyel tovább erősítjük piaci pozíciónkat. A SsangYong modelljeivel mostantól még szélesebb vásárlói körnek szeretnénk bizonyítani, hogy megbízható és népszerű márkákkal, a nálunk megszokott magas minőségben szolgáljuk ki az igényeiket” – teszi hozzá Dósa Péter.
Nyitókedvezmények várják az érdeklődőket
A Wallis Motor Váci út 175. szám alatti szalonjának értékesítése felöleli a SsangYong modellpalettáját, az ügyfelek a kiállított modelleket pedig teljes pompájukban megtekinthetik. A teljeskörű értékesítési szolgáltatások mellett hivatalos SsangYong szervizpont is az autótulajdonosok rendelkezésére áll.
A szalon SsangYong márkával történő bővítésének apropójából nyitási akcióval és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket. A márkakereskedésben a széles készletkínálat mellett tesztvezetési lehetőség is elérhető, továbbá azoknak az ügyfeleknek, akik az első hat hónapban vásárolnak SsangYong modellt, az első nagyszerviz ingyenes.
A SsangYong márka és modellek kapcsán további információk a Wallis Motor honlapján érhetők el.
__________________
* A piaci adatokat a DataHouse szolgáltatta.
Kapcsolódó cikkek
- Tökéletesre csiszolt autóval törne élre a SZEnergy Team
- Friss kutatás: minden 6. magyar vásárolna elektromos, vagy tölthető hibrid autót
- A Continental technológiája innovatív felhasználói élményt hoz az elektromos BMW iX-be
- Megnyílt az első autószerviz, kifejezetten nőknek
- Az LG új autós infotainment-rendszere az elektromos Renault Mégane E-TECH modellben debütál
- Együttműködés a Mercedes-Benz, a Stellantis és a TotalEnergies között
- A magyarok fele már az elektromos autózásban látja a gépkocsis közlekedés jövőjét
- Jelentős növekedés a hazai gumiabroncspiacon
- No speed limit: kortárs képzőművész kiállítását támogatta a Maserati Wallis
- A maximumot várja magától a Team Black Jack
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egy évszázada a mobilitás élén
Az Emil Frey cégnév összeforr a minőséggel, hitelességgel, iránymutatással és a vevőközpontúsággal. A vállalat úttörő szellemisége 100 év múltán sem csorbult, sőt hitvallásával újabb és újabb területeken válik meghatározóvá. A századik születésnapot a magyar képviselet Prestige Day keretében ünnepelte partnereivel Zsámbékon, a DrivingCampen.
Fontos elismerést söpört be a hamarosan nálunk is kapható OMODA autók gyártója, a Chery
Az autóipari szereplők közül a Chery érdemelte ki a Kantar BrandZ Shanghajban megrendezett kínai gáláján a „Pioneering Chinese Global Brand” elismerést. A Chery elkötelezett a globális jelenlét mellett, ennek eredményeként világszerte már több mint 80 országban kaphatók a termékeik. Hamarosan Magyarországon is megkezdik a közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 értékesítését.
Valóban csak az elektromos autókon múlna a fenntartható közlekedés?
Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a folyamatosan emelkedő bérleti díjak azonban továbbra is kihívást jelentenek a cégeknek. Ennek ellenére a vállalatok is nyitnak az adott esetben drágább elektromos autók felé, de a céges flotta összeállítását még mindig a státusz és a pozíció határozza meg a valós használati igények helyett.
Megérkezett Magyarországra az Omoda 5
Az első helyen végzett az OMODA és JAECOO márkák gyártója, a Chery Automobile a kínai piacon az új autók minőségével kapcsolatos fogyasztói elégedettséget vizsgáló jelentés szerint a kínai brandek között. A közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 az elkövetkező hetekben Magyarországon is kapható lesz.
Bemutatkozott az Eaton új elektromosautó-töltője
Új, többfelhasználós töltésre alkalmas AC elektromosjármű-töltővel lép piacra az Eaton. Az intelligens energiagazdálkodási vállalat Green Motion Building nevű, 3,7 kW és 22 kW közötti teljesítményű töltője már Magyarországon is elérhető.