Világszínvonalú innovációs teljesítményeket ismertek el
A 2021. évi Magyar Innovációs Nagydíj, valamint további öt innovációs díj került átadásra az Európa Hajón. A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság, élén az innovációs és technológiai miniszterrel, elsősorban a gazdasági mutatók – az elért többleteredmény, többlet-árbevétel – és a társadalmi hasznosság alapján választotta ki a kiemelkedő innovációs teljesítményeit.
Az ünnepségen Bódis József, az ITM államtitkára elmondta: „Az elmúlt években minden eddiginél tudatosabb és koncentráltabb erőfeszítéseket tettünk a hazai innovációs teljesítmény növelése érdekében, ezért a kutatás-fejlesztési és innovációs ráfordításokat 2010-hez képest megdupláztuk: az akkori 400 milliárd helyett ma már csaknem 800 milliárd forint hasznosul a tudásalapú, magas hozzáadott értékű területeken.”
A 2021. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a CycloLab Kft. kapta a SARS-CoV-2 vírusellenes gyógyszerkészítmény segédanyagáért. Innovációjuk tárgya új szintézismódszer és tisztítási eljárás kidolgozása a szulfobutiléter-béta-ciklodextrin ipari méretű gyártására. A szintetikus kémiai eljárásuk hatékony, környezetbarát és jelentős költséget kímélő tisztítási lépésekből áll. Ez a ciklodextrin-származék ma már több mint 10 forgalomban levő humán gyógyszer segédanyaga (Dexolve). Többek között a COVID-ellenes Remdesivir molekula terápiás használhatóságát ez a segédanyag tette lehetővé. Az amerikai CyDex cég után a CycloLab ennek a ciklodextrin-származéknak a második legnagyobb gyártóhelye a világon. A Cyclolab üzemi eredménye 2021-ben mintegy 1,4 Mrd Ft volt, ebből a Dexolve 1,1 Mrd, ebből hazai értékesítés, 776 kg volt, 1 077 088 EUR értékben, tehát kb. 377 M Ft.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával kiírt 2021. évi Ipari Innovációs Díjban a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. részesült, a Favipiravir Meditop 200 mg filmtabletta kifejlesztéséért és gyártásáért. A készítmény gyártására olyan gyártástechnológiát kellett kidolgozni, amely nem sérti az eredeti gyártó 2030-ig érvényes szabadalmi jogait. A kidolgozott független, új és innovatív eljárás szabadalmi függetlenségét az SZTNH szabadalom tisztasági vizsgálata igazolta. 2021-ben a COVID 19 harmadik, illetve negyedik hullámában leszállított Favipiravir MEDITOP 200 mg filmtabletta összes árbevétele meghaladta a 2600 M Ft + ÁFA értéket.
Az Agrárminisztérium támogatásával kiírt 2021. évi Agrár Innovációs Díjában a Martonvásári Bázismag Vetőmagszaporító, Termeltető és Forgalmazó Kft. részesült. a szántóföldi növény-termesztés eredményességének megalapozásáért és növeléséért, ökológiai innovációval, a vetőmagok biológiailag aktív anyagokkal történő kezelésével. A Marton Genetics cégcsoport felismerte az MV Supary-ban rejlő csávázási lehetőségeket, miszerint a termékben található baktérium törzsek endospórát képezve vetőmag felületkezelésre alkalmas biológiai készítményt adnak. Az innováció 2021-ben 2625 M Ft nettó árbevétel t eredményezett.
Az Agrárminisztérium támogatásával kiírt 2021. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban a Controlsoft-Automatika Szolgáltató Kft. részesült, a webSCADA6 folyamatirányító rendszerért, a tiszta víz szolgálatában. Folyamatirányító rendszerük a Big Data adatelemzést felhasználva olyan adatösszefüggésekkel dolgozik, amelyek teljesen új felismerésekhez vezethetnek, ezek alapján az ipari folyamatok és az emberi viselkedésminták vetületében is képes a hatékony előrejelzésre. Legkiemelkedőbb eredményünk, hogy Magyarország minden második lakosának vízellátásában részt vesznek. Az innovációból 2021-ben 1140 M Ft nettó árbevételt értek el.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2021. évi Innovációs Díjában a Műszer Automatika Kft. részesült a MANTI hővédő anyagcsaládért. A MANTI nanokerámiás, ultravékony hővédő bevonó-anyag család egyes termékei a mindenkori felhasználás célkitűzéseinek – kültéri vagy beltéri; adott időjárási viszonyok; milyen anyagra kerül felvitelre; fokozott ellenállóság valami (pld. vegyi) ellen; egyéb speciális adottságok – egyedileg, tudatosan kerülnek legyártásra, amelyeket egységes családdá a nanotechnológiával előállított mikro kerámiagömbök alkalmazása kovácsol össze.
A 2021. évben összesen 1900 E Ft többlet árbevételt értek el, ebből az exportárbevétel 1.740 M Ft volt.
A Magyar Innovációs Szövetség 2021. évi Startup Innovációs Díjában a Péntech Solutions Kft. részesült a Digitális Cégfinanszírozásért. A Péntech azért jött létre, hogy digitalizálja és ezáltal megkönnyítse a magyar kis- és középvállalati szektor pénzügyi menedzsmentjét és finanszírozási folyamatait. 2022-re már több mint 800 magyar kis- és középvállalat regisztrált szolgáltatásaikra. Ezek a cégek összesen ~15 milliárd forint összértékben igényeltek faktoring hitel és lízing szolgáltatást. A cég eddig 3 befektetőtől (2 magyar kockázati tőke alaptól és 1 szlovák pénzintézettől) vont be tőkét összesen mintegy 400 millió forint összegben.
Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, aki a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 30 éve szervezi elmondta, hogy „A 2021. évi pályázat még ismertebbé tette a hazai innovációs tevékenységet és a vállalkozásoknál közvetlenül kimutatott, több mint 12 Milliárd Ft többletbevétel jelentősen hozzájárult a gazdaság növekedéséhez.”
Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke a díjátadón hangsúlyozta: „Az emberiséget sújtó globális koronavírus járvány mély nyomott hagyott az életünkön és ez alól nem kivétel az innováció világa sem. Az innovációs nagydíj idei nyertese annak bizonyítéka, hogy a magyar kutatók igenis képesek közvetlen es azonnali, kiemelt társadalmi gazdasági igényre releváns és világszínvonalú választ adni, mely jelentős mértékben járulhat hozzá a Covid vírus leküzdéséhez.”
A 30. Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívásra összesen 35 pályamű érkezett be, amelyek közül a bírálóbizottság 33 innovációt ismert el sikeres, 2021-ben megvalósult teljesítményként. Ezek révén a megvalósító vállalkozások jelentős többletbevételt értek el (melynek több, mint harmada exportból származik). A megtakarítások, az árcsökkentő hatás, a környezeti terhelés csökkentése, révén további több 20 milliárd Ft társadalmi haszon keletkezett.
A díjazottakról és további 27, innovációnak elismert pályázatról szóló kiadvány a következő linken nyitható meg.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar díjeső a nemzetközi World Summit Awards versenyén
- Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat
- ABB globális projektfejlesztési felhívás startup cégek számára
- Tervezz, pályázz, nyerj!
- Díjat alapított a piacvezető online számlázó
- Megvannak ’Az Év Honlapja’ 2021 nyertesei!
- Magyar fiatalokkal dolgozik együtt a jövő innovációin a Samsung és az EdisonKids
- Digitális alkalmazásokat díjazott a Pénzügyminisztérium
- Keresik a 2022-es év célgépeit
- Az év információbiztonsági újságírója 2022
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Női példaképek a digitális gazdaságban
Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.
Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára
A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.
Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak
Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.
Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén
A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.
Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói
A szakmai zsűri kiválasztotta a Samsung és az EdisonKids által ötödik alkalommal meghirdetett Megoldások a holnapért verseny legjobb 50 diákcsapatát. Az idei témák – a Közösség, az Egészség és a Fenntartható jövő – iránt összesen 241 diák jelentkezett kreatív pályázattal az ország különböző részeiről. Az előző évekhez képest a továbbjutó diákok és tanáraik idén még több tudással és kompetenciával gazdagodhatnak a frissített program keretében, hogy a következő hetekben megvalósíthassák jövőt formáló ötleteiket.