Fenntarthatóság, társadalmi felelősségvállalás és tehetséggondozás – Ez a vállalatok jövőjének kulcsa
A Capgemini magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója, Jérôme Cadiou szerint egyetlen cég sem hagyhatja figyelmen kívül a környezetvédelmi kérdéseket, ahogy a társadalmi felelősségvállalásra és a tehetséggondozásra is nagy figyelmet kellene fordítania minden piaci képviselőnek.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a francia székhelyű tanácsadói cég, a Capgemini magyarországi leányvállalata, amely már az ország három különböző pontján, Budapesten, Debrecenben és Székesfehérvárott igyekszik a hozzájuk forduló ügyfelek segítségére lenni. „Hivatalosan 1997-ben kezdte el működését a Capgemini Magyarország, de már 1994-től tervben volt a magyar piacra lépés. Kezdetben a távközlési szektor egyik legnagyobb képviselőjének nyújtottunk segítséget, majd érkeztek ügyfeleink a gyártási- és a pénzügyi szektorból is. 2006-ra sikerült megdupláznunk a cég dolgozóinak számát, míg 2017-ben tovább tudtunk terjeszkedni: ekkor nyitottuk meg irodánkat – a budapesti és a székesfehérvári mellett – Debrecenben. A folyamatos építkezésre, az újabb és újabb bővülésre törekszünk a mai napig” – mondta Jérôme Cadiou ügyvezető igazgató, aki minden vállalat esetében kiemelten fontosnak tartja a jövőre nézve a fenntarthatósági irányelvek mentén való működést, a társadalmi felelősségvállalást és a tehetséggondozást.
„A társadalmi felelősségvállalás kiemelt helyen szerepel a céljaink között. Faültetéssel, szemétszedési akciókkal igyekszünk mindebből lokálisan is kivenni a részünk.
Hitvallásunk nem más, minthogy a technológia erejével építsünk egy fenntartható jövőt. Kiemelten fontosnak tartom ezt, hiszen egyetlen vállalat sem hagyhatja figyelmen kívül a környezeti problémákat. Ez nemcsak a Capgemini cégfilozófiája, de az ügyfeleinknek is igyekszünk segítségére lenni mindabban, hogy miként csökkenthetik az IT szektor környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatásait. Többéves tervünk van arra, hogy hogyan lehetünk minél inkább fenntartható szemléletűek. Igyekszünk mindent megtenni ezért. Vállalásaink közül az egyik legfontosabb, hogy minimalizáljuk a digitális technológia ökológiai lábnyomát” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató, aki a jövő szempontjából a tehetséggondozás kérdését tartja a másik sarkalatos pontnak.
„Csak egy jól informált társadalom tudja mérlegelni a technológiai döntéseinek világra gyakorolt hatását, legyenek azok ökológiai, társadalmi vagy épp gazdasági vonatkozásúak. Globális technológiai vezetőként óriási felelősségünk van ebben, szeretnénk, ha a Capgemini lehetne az egyik híd a digitális szakadék felett. Képzés, ismeretterjesztés nélkül nincs jövő, ezért a fejlesztést már a legkisebbek edukációjával kezdjük. Részt veszünk a Skool interaktív iskolaprogramjában, hogy már a kisiskolásoknak megmutathassuk miként segíthet a technológia az emberiség problémáin. Míg a talent programunk keretében igyekszünk a kollégáink számára biztosítani azokat az eszközöket, lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik a fejlődésüket, előrejutásukat.”
„A fenntarthatósági vállalásaink, a társadalmi felelősségvállalás, a nagy volumenű társadalmi problémákban való segítségnyújtás mellett továbbra is az a célunk, hogy az ügyfeleinknek a lehető legmagasabb színvonalon nyújtsunk segítséget, innovatív megoldásokat kínálva. Jelenleg az ügyfélélmény (CX) javításán van most a fő fókusz, de számos egyedi megoldáson dolgozunk a pénzügyi- és gyártási szektorban egyaránt” – tette hozzá az ügyvezető igazgató. A Capgemini Magyarország 25 évét összefoglaló kisfilm a https://fb.watch/c5cN8mZQFu/ linken tekinthető meg.
Kapcsolódó cikkek
- A Bridgestone bejelentette E8 kötelezettségvállalását 2030-ig
- Ezek a világ legetikusabb vállalatai 2022-ben
- Digitalizáció és fenntarthatóság a termelő vállalatok napirendjén
- Jövőre megduplázza a fenntartható termékei számát a MediaMarkt
- Nyugdíjba készül a papír, az üzemanyagból is jóval kevesebb elég
- Térképes online keresővel segíti a szelektív hulladékgyűjtést a SPAR
- Hogyan javítható az adatközpontok energiahatékonysága és fenntarthatósága?
- Az ipar átalakulásáról szól az új ABB-tanulmány
- Az ABB és a UK Power Networks fenntartható jövőre vált az Airplus kapcsolóberendezésével
- Az adatelemzés a biztosítók versenyelőnyének kulcsa
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A dentsu bemutatta a 2025-ös év 10 fő médiatrendjét
A dentsu globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózat idén 15. alkalommal tette közzé immár hagyományosnak számító elemzését a következő évre várható médiatrendekről. A „The Year of Impact” címet viselő kiadvány, amelynek összeállításában a dentsu médiaügynökségeinek, a Carat, a dentsuX, illetve az iProspect cégek szakemberei vettek részt a világ minden tájáról, tíz fő médiaipari tendenciát azonosít be, amelyek négy átfogó témakör köré csoportosíthatók: (1) a generatív mesterséges intelligencia (AI) valós hatóerővé vált, (2) a történetek egyre kiterjedtebb stratégiai szerepet kapnak, (3) felértékelődik a minőség, illetve (4) a technológia és az alkalmazási szokások eltérően oszlanak meg a különböző régiókban.
Zsákutcába kerülhet az AI a Corvinus kutatása szerint
A nagy nyelvi modellek, mint például a ChatGPT elterjedése valójában egyre csökkenti a nyilvános tudásmegosztást az online kérdezz-felelek platformokon, s ezzel megnehezítheti a jövőbeli modellek képzését – erre jutott a Budapesti Corvinus Egyetem frissen publikált tanulmánya.
Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői
Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek képviselői egymással összefogva keresik a válaszokat a jövő kihívásaira. Ez a gondolat hívta életre a Kognitív Mobilitás 2024 konferenciát, amelyet október 7–8-án tartották a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, a magyarországi Bosch csoport szakmai védnöksége mellett.
A HMS Networks felvásárolja a PEAK-System Technik vállalkozást
A HMS Networks AB (publ) („HMS”), az ipari információs és kommunikációs technológia globális szolgáltatója a mai napon kötelező erejű megállapodást kötött a DOGAWIST-Investment GmbH-val a PEAK-System Technik GmbH („PEAK”) részvények 100%-ának megvásárlásáról. A stabil alapokon álló német ipari kommunikációs szolgáltató PEAK-System cég olyan autóipari kommunikációs technológiák szakértőjének is számít, mint a CAN és a LIN.