Magyarországon is elérhető a HUAWEI WATCH FIT 2 sportóra
Megérkezett Magyarországra a fiatal generációt célzó, variálható szíjakkal és számlappal felszerelt HUAWEI WATCH FIT 2, amely sokoldalúságának köszönhetően kiváló társa lehet a divatos öltözködés kedvelőinek. Az okosóra számos új egészségfigyelő funkcióval járul hozzá a tudatos életmódhoz: többek között 97 edzésmóddal támogatja a sportolni vágyókat. Az eszközzel egyszerűen indíthatunk és fogadhatunk telefonhívást, illetve offline hallgathatunk zenét vele.
Június 8-án indul Magyarországon a Huawei Watch Fit szériájának új tagja, a HUAWEI WATCH FIT 2 okosóra értékesítése, kezdetben kizárólag a MediaMarkt üzleteiben. Az eszköz kifejezetten a technológia iránt fogékony fiatalok számára készült, továbbfejlesztett dizájnnal és kiterjesztett egészségügyi funkciókkal.
Stílus & technológia egy eszközben
A HUAWEI WATCH FIT 2 lekerekített, 1,74”-es, téglalap alakú AMOLED HD FullView kijelzővel követi a megszokott, WATCH FIT termékcsaládra jellemző külsőt. A kijelző területe 18,6%-kal nagyobb, mint az előző generációé, a képernyő-test aránya pedig 72,2%-os.
Az okosórához több mint 200 számlap érhető el ingyenesen, különböző stílusokban és színekben. Emellett az eszköz „one-hop watch face” funkciója* lehetővé teszi azt is, hogy egy-egy képet vagy fotót a felhasználó egy egyszerű érintéssel áthelyezzen az okostelefonjáról az okosórára, és azt digitális óralapként használja. A WATCH FIT 2-höz különféle szíjak kaphatók, a puha és kényelmes szilikontól az elegáns bőrszíjig, így az hangulatunknak vagy stílusunknak megfelelően bármikor egyszerűen cserélhető.
Még intelligensebb élmény: hívásfogadás, offline zenehallgatás, hosszú üzemidő
Elődeivel ellentétben a HUAWEI WATCH FIT 2 hangszóróval is rendelkezik, így könnyedén fogadhatunk hívásokat Bluetooth-on keresztül anélkül, hogy elő kellene vennünk okostelefonunkat. A HUAWEI Egészség applikációban gyakran használt kontaktokat is hozzáadhatunk a névjegyzékhez, és ha éppen nem tudjuk felvenni a bejövő hívást, egyetlen érintéssel személyre szabott üzenetet küldhetünk a hívó félnek. Az okosórán emellett offline is lehet zenét lejátszani, amit a felhasználók közvetlenül az óráról is megtehetnek edzés közben, míg a zenelejátszást mobilalkalmazásokon keresztül kezelhetik. A nagy memóriának köszönhetően akár 5000 zeneszám is tárolható az eszközön.
A gyorstöltési technológiával mintegy 5 perces töltéssel az óra akár 24 órán keresztül üzemképes. Átlagos felhasználás esetén 10 napig, intenzív igénybevétel esetén pedig 7 napig használható.
Továbbfejlesztett funkciók az egészséges, sportos életmódhoz
A HUAWEI WATCH FIT 2 új funkciókat is kínál, köztük a HUAWEI Health alkalmazást, amely megkönnyíti a mozgásmenedzsmentet és az egészségi állapot nyomon követését. A felhasználók erre akár egyedi tervet is létrehozhatnak, beleértve a napi lépésszámok és a vízfogyasztás mennyiségének beállítását.
Az okosóra számos egészségügyi adatot is nyomon követ: a Huawei továbbfejlesztett HUAWEI TruSeen 5.0 pulzusmérő technológiája pontosan méri a felhasználók pulzusszámát és a véroxigén-telítettségét (SpO2). Emellett az eszköz képes nyomon követni az alvási szokásokat is. Elemzi az éjszakai alvás különböző szakaszait, és hatféle alvásproblémát tud azonosítani, valamint azokra megoldásokat kínálni. A további egészségügyi funkciók közé tartozik még a menstruációs ciklus kezelése, amely alvás közben méri a felhasználó szívritmusát, bőrhőmérsékletét és légzésszámát, és ezek alapján előrejelzi a menzesz várható idejét.
Vadonatúj, változatos edzésmódok
Legyen szó reggeli futásról, úszásról vagy munkába kerékpározásról, a HUAWEI WATCH FIT 2 lehetővé teszi, hogy az edzést mindenki a saját igényeihez és céljaihoz igazítsa. Az eszköz 97 edzésmódot támogat, így a többi között a futást, kerékpározást, úszást, ugrást, illetve olyan edzéseket is, mint a súlyzós edzés, a tánc, a labdajátékok, vagy a vízi-, téli- és extrém sportok. Hét sportmódhoz pedig beépített, animált fitneszedző segítségével pedig bemelegítés és nyújtás is tartozik, amelyet hangalapú instrukciókon keresztül követhetünk.
Futók számára különösen kedvező funkciókat kínál a WATCH FIT 2: a Huawei futóképességi indexe (Running Ability Index - RAI) elemzi a felhasználó magasságát, életkorát, súlyát és futási tapasztalatát annak érdekében, hogy professzionális szintű edzéstervet állítson össze. Az adatok alapján az edzési javaslatokat a felhasználó előrehaladása alapján módosítja.
A WATCH FIT 2 öt műholdrendszert támogat, ezáltal az elődjeihez viszonyítva még pontosabb mozgás- és sebességkövetést, valamint helymeghatározást biztosít. Futók számára kényelmes megoldást biztosít a sportpálya mód, amely még pontosabban követi a megtett kilométereket és a tempót, az új útvonal importálása és exportálása pedig lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a HUAWEI Egészség alkalmazáson keresztül importálják útvonalukat az okosórájukra. Ezen kívül a felhasználók megoszthatják útvonalaikat barátaikkal is, és meghívhatják őket, hogy csatlakozzanak, ezzel segítve, hogy a futás élvezetesebbé váljon.
A HUAWEI WATCH FIT 2 teljeskörű országos értékesítése várhatóan június 17-én kezdődik hazánkban, az Active változatának ajánlott fogyasztói ára 56.990 forint, a Classic változaté pedig 66.990 forint.
___________________
* A funkcióhoz EMUI 11.0 vagy újabb verziót futtató, NFC funkcióval rendelkező Huawei eszköz szükséges.
Kapcsolódó cikkek
- Így töltik az idei vakációt a gyerekek
- A klasszikusokat idézi a Huawei új, prémium okosórája
- K&H: kiugró növekedés az okoseszközös fizetésben
- Bivalyerős zászlóshajó okostelefont mutatott be a POCO
- Egyre jobban terjed a viselhető technológia az egészségügyben
- Három új Oppo okostelefon mutatkozik be a magyar piacon
- A magyarok bíznak az okoseszközük egészségügyi méréseiben
- K&H: újabb okosfizetés jön – itt a Xiaomi Pay
- Okos cumiként kötik le a szülők a gyerekeket a telefonokkal
- Okosórát és fülhallgatót mutatott be a Xiaomi
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vadonatúj karórákkal tér vissza PAC-MAN a csuklókra
Négy év után ismét elérhetők a Pac-Man karórák a Casio kínálatában. „Ezúttal nem kevesebb, mint négy különböző változat közül választhatnak a rajongók” – emelte ki Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Hazánkba is megérkezett az orvostechnikai eszközként regisztrált vérnyomásmérésre képes okosóra
Innovatív eszközök széles skáláját mutatta be a Huawei Budapesten, köztük a HUAWEI WATCH D2 okosórát, amely a világ első csuklón hordható, orvostechnikai eszközként regisztrált, 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM) képes okoseszköze.
Az LG új légkondicionálója továbbfejlesztett, innovatív megoldásokkal érkezik
Az LG Electronics (LG) bemutatta új lakossági klímaberendezését, a DUALCOOL AI Air készüléket. A vállalat mesterségesintelligencia-technológiájára épülő, továbbfejlesztett modell kivételes kényelmet, energiatakarékos működést kínál, továbbá biztosítja a beltéri levegő minőségének hatékony menedzsmentjét is.
A Samsung új hangprojektorokat mutatott be
A Samsung bemutatta legújabb fejlesztéseit az otthoni hangtechnológia terén. A Q szériás (HW-Q990F és HW-QS700F)* hangprojektorok a modern hardvert intelligens, AI-alapú funkciókkal ötvözik, hogy páratlan hangzással emeljék új szintre az otthoni szórakozást, fokozzák a hangélményt, javítsák a hangminőséget, így biztosítva a még intenzívebb és tisztább akusztikát. A HW-QS700F különleges adaptív kialakításával nagyobb rugalmasságot biztosít bármilyen otthoni elrendezéshez, így tökéletesen illeszkedhet minden környezetbe.
A viselhető technológia új szintje: a Samsung Galaxy Ring Magyarországon
Megérkezett Magyarországra a Samsung legkompaktabb viselhető okoseszköze, a Galaxy Ring. Az okosgyűrű a különböző egészségügyi mutatók mérése alapján és az eredmények precíz nyomon követésével a mindennapi jóllét megteremtését segítheti. Az eszköz esztétikus kialakításának és fejlett technológiáinak köszönhetően az egyéni felhasználói igényekhez igazodó támogatást és folyamatos egészségmegfigyelést nyújthat akár a nap 24 órájában.