Az ABB technológiája biztosítja a kínai Raffles City mérnöki csodájának működését
A „Kőbe zárt zene” videosorozat az építészet „csúcsait” fedezi fel világszerte. A pár perces filmalkotások áttekintik egy-egy épület tervezését az elhelyezkedés, környezeti hatás, funkció és az új technológiák alkalmazása szempontjából.
A sorozat következő része egy léptékében lélegzetelállító, jellegében egyedülálló fejlesztést, a kínai Csungking városában található Raffles City Chongqing épületegyüttest mutatja be. Ez az építészeti látványosság távolról szemlélve is összetéveszthetetlen. A Jangce és a Jialing folyók összefolyásánál körbezárt földnyelven égbe szökő komplexum mára Csungking szimbólumává vált, mely minden irányból – különösen a víz felől nézve – erős benyomást tesz a szemlélőre.
Ennek a nagyjából egymillió négyzetméter összterületű projektnek a megvalósítása óriási felelősséget rótt a tervezőre és a kivitelezőkre. Moshe Safdie, az építész, aki kész volt vállalni ezt a kihívást, olyan világszerte elismert projektekben vett már részt, mint a szingapúri Jewel Changi Airport, a Marina Bay Sands Hotel vagy a Crystal Bridges Museum of American Art. Moshe szerint tévedés, hogy az építészet az úgynevezett „Heuréka!” pillanatokról szólna. Ő inkább hosszú távú feladatnak, az ötletek szakadatlan továbbfejlesztésének és tökéletesítésének tekinti munkáját, míg az első vázlatok nyomán több lépésben meg nem valósul a papírra vetett mű.
A Raffles City Chongqing esetében Moshe számára ez a munka közel egy évtizedig tartott. Az eredmény egy feltűnő komplexum nyolc toronnyal – ezek közül kettő több mint 350 méter magas – és egy „vízszintes felhőkarcolóval”, ami a The Crystal nevet kapta. Külső megjelenésében az épületegyüttes a város gazdag történelmét idézi: északi oldalának ívelt vonala széltől dagadó vitorlára emlékeztet, a 300 méter hosszú függőhíd (skybridge) pedig olyan, mintha az ősi városkapu keresztgerendáját látnánk.
Az épület helyszíne, a Chaotianmen tér, egykor Csungking városának birodalmi bejárata volt, ma a városba látogatók felfedező körútjának kiindulópontjaként ismert. Moshe tudta, hogy a projektnek emelnie kell a tér szimbolikus jelentőségét, azaz a folyók felől a város bejáratának kell lennie, míg a város felől a folyókhoz vezető kijáratnak. Felülről 270 fokos kilátás nyílik a folyókra, és azokon túl a hegyekre.
A városi utcahálózatba beágyazott komplexum észak-dél irányban futó „belső” útjai innovatív forgalomátirányító rendszert, valamint egy metró-, autóbusz- és kompterminálokat egyesítő tranzit csomópontot fognak közre. A közlekedés számos rendelkezésre álló módozata ellenére a Raffles City a gyalogosok igényeiről sem feledkezett meg. A különböző szinteken található számos megközelítési pontnak és gyalogútnak köszönhetően nem gond az irodák, szállodák, apartmanok és szabadidős létesítmények közötti közlekedés. A komplexum területén kialakított parkok és természetközeli terek miatt még 250 méteres magasságban sem kell elszakadni a zöldellő környezettől.
A The Crystal egyfajta „magaslati télikert”, mely a tornyok közül négyet köt össze egymással, benne rekreációt szolgáló létesítményekkel, köztük kertekkel, úszómedencékkel, éttermekkel, szállodai előterekkel és egy üvegpadlóval ellátott kilátóval.
A komplexum felépítése és árnyékoló rendszere egész éven át „állja” a helyi klímát. Moshe elmondta, hogy egy olyan városban, amelyben a sokemeletes épületek dominálnak, ma már nincs értelme a föld színén elhelyezni minden közteret. Ezeknek közel kell lenniük az emberekhez, több szinten is. Ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor a The Crystal nem pusztán látványosság, hanem valóban segíti az itt élőket és ide látogatókat.
A sajtó által csak mérnöki csodának nevezett és a LEED-CS előminősítés arany fokozatát elnyerő Raffles City az épületek környezetterhelő hatását csökkentő fejlett technológiákat alkalmazza, legyen szó távfűtésről, hővisszanyerésről, nagy hatásfokú világítási rendszerekről, a természetes megvilágítást érzékelő szenzorokról, vagy éppen az esővíz összegyűjtéséről. Ennek működéséhez az ABB több ezer villamossági terméke is hozzájárul, köztük megszakítók, túlfeszültségvédők és mágneskapcsolók, melyek feladata fenntartani ennek a hatalmas létesítménynek a megbízható áramellátását és elkerülni a kiugró energiacsúcsok létrejöttét.
Öröm látni, ahogy a Raffles City Chongqing életre kel, hatalmas inspirációt nyújtva az itt lakóknak, itt dolgozóknak, az ide látogatóknak, az egész világnak. Vannak, akik szerint Csungking a világ legnagyobb városa, gyakran mégis háttérbe szorul Pekinghez vagy Sanghajhoz képest. A Raffles City elkészültével gyökeresen megváltozhat ez a kép. Moshe szerint olyan ez a projekt, mintha bejelentenénk a világnak: „Megérkeztünk!”.
A „Kőbe zárt zene” sorozat további részei ezen a linken tekinthetők meg. Magyar felirattal az ABB Magyarország YouTube csatornáján.
Kapcsolódó cikkek
- A DS Smith az ABB-t választotta üzeme automatizálási rendszerének korszerűsítésére
- Az ABB folyamatirányító rendszert telepít Lengyelországban
- A MAN és az ABB E-mobility felpörgeti az elektromobilitást
- Eszközadatok: A „csináld magad” a múlté
- A globális ipar felgyorsítja az energiahatékonysági beruházásokat
- Az ABB Robotics bemutatta a visszanyert tengeri műanyagot felhasználó kiskereskedelem jövőjét
- Az ABB Robotics bemutatja a világ első, robotfestésű, műalkotásnak minősülő “art car” autóját
- Az ABB támogatja a Shell globális EV-töltési törekvéseit
- Az ABB üdvözli az Európai Unió új, F-gázra vonatkozó javaslatát
- ABB segítséggel gyorsul az észak-balatoni vasútvonal
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?
Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?