Digitális érettségi a társadalomnak

forrás: Prím Online, 2022. június 28. 18:51

Idén Magyarországon is ICDL névre vált a világ több mint száz országában elérhető Európai számítógép-használói jogosítvány, az ECDL. Mára több mint félmillió magyar állampolgár igazolhatja digitális készségeit moduljainak teljesítésével, amelyek között a szövegszerkesztés és más informatikai alapok mellett már távmunkához szükséges és programozási ismeretek is elsajátíthatók.

Az immár ICDL-nek (International Computer Driving License) nevezett oktatási keretrendszer egyre fontosabb a digitális kompetenciák megszerzéséhez, a meglévők javítására. Ezt igazolja többek között az is, hogy az informatika (új nevén: digitális kultúra) érettségi követelményei és egy 7 modulos ECDL bizonyítvány követelményei között jelentős átjárás van.

 

Vizsga nélkül jár az ICDL a 4-es és 5-ös informatikaérettségiért

Ezért is döntött úgy az ICDL hazai vezető szervezete, a Neumann Társaság már 2020-tól, hogy mentességet ad azoknak, akik rendelkeznek 4-es vagy 5-ös informatika érettségivel. Ez az idén is elérhető lehetőség azt jelenti, hogy az érettségizettek a megfelelő tudás birtokában könnyen egy olyan bizonyítványhoz juthatnak, amely a nemzetközi munkavállalásukban is nagy előnyt jelent.

 

Az ECDL/ICDL rendszer minőségbiztosított módon kompatibilis az EU-s szintmérő követelményekkel (pl. Digcomp), továbbá az itthon megszerzett bizonyítvány és tudás ugyanazt jelenti az EU-ban, Ázsiában és a világ több mint száz országában. Persze ez a jogosítvány sem különbözik az autóstól vagy a nyelvvizsgától abban, hogy a meglévő, igazolt tudást érdemes naprakészen tartani. Akár a meglévő bizonyítvány mellé is elvégezhetőek új modulok.

 

 

ICDL a profiknak

Pontosan az önfejlesztést és a munkaerőpiacon való helytállást segítheti, hogy a „hagyományos”, vagyis a 4 és 7 modulos ECDL bizonyítványok mellett idén már egy új, harmadik fajta minősítés megszerzésére is lehetősége van azoknak, akik speciálisabb digitális tudásukról kívánnak tanúsítványt szerezni.

 

Ahogy autós jogosítványból is létezik C kategóriás, amely a személyautók mellett a teherkocsik vezetésére is jogosít, a magyar ICDL iroda is bevezette – jó nemzetközi példák alapján – az „expert” kategóriát. Az ICDL PROFI minősítés a kulcs arra, hogy az egész életen át tartó tanulás jegyében az egyének digitális tudásuk fejlődéséről tanúsítványt kaphassanak. Ha például valaki Kódolási alapismeretekből, Webszerkesztésből, IT biztonságból és Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás modulokból tesz sikeres vizsgát, számára automatikusan elkészül az ICDL PROFI minősítés. Jelenleg 10 modul számít bele az ICDL PROFI-ba.

 

ICDL és a munkavállalók

A munkáltatók és a munkavállalói érdekvédelem is felismerte az ICDL szerepét a munkavállalók képzésében. A VDSZ (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége) ECDL/ICDL programban való részvételi lehetőséget hirdetett meg a tagjai és egyéb társszervezetei számára. A programban 60 fő igénye szerint választhatott ki egy-egy ECDL/ICDL modult, amelynek az e-learning, interaktív tananyagát megkapta, és önállóan, saját tempóban készülhetett fel az adott modulból. A közismert alap modulok mellett például IT biztonságból is kaptak e-learning anyagot. Az újonnan bevezetett online tréning és konzultációs lehetőség nagyon hasznosnak bizonyult a programban.

 

Székesfehérváron is sikeres oktatássorozat zajlott le az ICDL égisze alatt, ott a közép-dunántúli régió informatikai kis- és középvállalkozásait innovációra ösztönző Innoskart klaszter keretében folytattak továbbképzést a népszerű, rugalmas ICDL-modulokkal.  

 

A Neumann Társaság a tagja is az Innoskart Digitális Klaszternek, amely az Interreg program keretében az eDigiStars projekt nyertese és egyik megvalósítója volt. Ez a program az 50+ munkavállalók számára nyújt képzéseket, elősegítve így sikeres munkaerővé válásukat illetve a cégen belüli előrelépésüket. A 40 órás, hibrid formában megvalósított képzés során olyan digitális kompetenciafejlesztést kaptak, mely nemcsak egy-egy program használatát magyarázza el nekik – persze ez is fontos szempont volt –, hanem átfogó képet kaptak a vállalati szférában használt megoldásokról és olyan informatikai alapfogalmakról, melyeket napi feladataik során használhatnak.

 

Ez valódi win-win helyzetet teremt: jó a munkavállalóknak, mert növeli versenyképességüket a munkaerőpiacon, de jó a munkáltatóknak is, hiszen már lassan nincs olyan munkakör, ami nem igényel valamilyen szintű digitális készséget. Egy képzett munkavállaló rugalmasabban osztható be és kevesebb támogatást igényel, így előnyös a cégnek is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

A Magyar Telekom ma közzétette 2025. első negyedévére az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. 

2025. május 14. 11:58

Az AI új korszaka – kisebb, hatékonyabb, olcsóbb

Egyre jellemzőbb, hogy az általános célú, nagy AI-modellekről inkább a kisebb, speciálisan egy-egy feladatra szabott rendszerek felé fordul a céges felhasználók figyelme. Ezt a változást a hatékonyság, a költségoptimalizálás és a gyakorlati alkalmazhatóság iránti igény hajtja. A vállalatok ma már nem egyetlen AI-modellre támaszkodnak, hanem olyan stratégiát követnek, ami több modell együttes alkalmazásával növeli a mesterséges intelligencia pontosságát, csökkenti a költségeket és az AI-t megbízható módon integrálják a napi működésbe.

2025. május 14. 10:06

Átszervezéssel erősíti műszaki képzéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem Szenátusa április 28-i ülésén nagy többséggel jóváhagyta a három műszaki tudományi kar átalakítását. A szervezeti változás célja, hogy az egyetem még hatékonyabban reagáljon az ipari szerkezetváltásra, valamint a technológiai és munkaerőpiaci trendekre, az egymással összefüggő mérnöki képzések összehangolása és a korszerű technológiákhoz kapcsolódó tudás erősítése révén.

2025. május 13. 20:55

Mobil vagy netes hívás? – Az NMHH legfrissebb adatai megmutatják a trendeket

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen közzétett mobilpiaci jelentése nemcsak a telekommunikációs előfizetések számát ismerteti, hanem képet ad a különböző eszközökön lebonyolított hívások és a mobilinternet-használat mennyiségi és aránybeli változásairól is. A kutatásokból kiderül, hogy bár a mobilhívások száma stagnál, a mobilinternet-forgalom folyamatosan nő – ennek ellenére telefonálásra továbbra is főként a hagyományos mobilhálózatot használjuk.

2025. május 13. 19:27

Schneider Electric technológiával épült fel Európa egyik legfejlettebb adatközpontja

A Start Campus legújabb, SIN01 jelzésű adatközpontját a kiemelkedő működési hatékonyság, megbízhatóság és skálázhatóság jellemzi. A fejlesztés során a Schneider Electric legmodernebb energiamenedzsment- és épületüzemeltetési megoldásait alkalmazták. Emellett a vállalat támogatást nyújtott a Start Campus számára egy 100%-ban megújuló forrásból származó energiára épülő áramvásárlási megállapodás (PPA) stratégia kialakításában is.

2025. május 13. 17:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57