Túl a százezren az okoseszközzel fizetők száma a K&H-nál

forrás: Prím Online, 2022. július 5. 12:40

Átléptek egy határt a K&H-sok: májusban már 100 ezer felett volt az okoseszközzel fizetők száma, ami majdnem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A vásárlások száma ennek köszönhetően masszív emelkedést mutat, az Apple Pay-hez, Google Pay-hez, Xiaomi Pay-hez és Garmin Pay-hez köthető tranzakciók száma 18 százalékkal nőtt áprilishoz képest. Az Apple Pay- és Google Pay-forgalom pedig éves szinten 150, illetve 883 százalékkal nőtt. A K&H-sok az országos bővülést is felülmúlták, az első negyedévben 302 százalékkal több alkalommal 292 százalékkal nagyobb összeget költöttek, mint egy évvel korábban, ehhez képest a teljes piac 158 és 177 százalékkal bővül. 

Tempós bővülés látható az okoseszközös fizetéseknél, mind a vásárlások számát, mind az összeget tekintve. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy idén májusban már több mint 100 ezer K&H-s ügyfél használta aktívan az okoseszközös fizetéseket, ami közel háromszorosa az egy évvel korábbinak – közölte a pénzintézet, amely a legnépszerűbb fizetési alternatívák, az Appe Pay-hez és a Google Pay-hez köthető forgalom alakulását ismerteti friss összeállításában. 

 

883 százalékos többlet egy év alatt

Idén májusban a Google Pay-fizetések összege a K&H-nál meghaladta az 5,4 milliárd forintot, ami 883 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A vásárlások száma pedig 921 százalékkal 956 ezerre emelkedett. „Figyelembe kell venni, hogy a Google Pay esetében még alacsonyak a bázisadatok, mivel a K&H a magyar piacon elsőként tavaly áprilisban vezette be ezt a megoldást, ezért még újdonság volt sokak számára akkor. Ezzel együtt is nagyon masszív növekedést láthatunk” – emelte ki Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője. Hozzátette: “Jól mutatja az okostelefonos fizetés térnyerését a Google Pay-nél hamarabb bevezetett Apple Pay-adatok alakulása is.” Idén májusban a K&H 11,1 milliárd forintos Apple Pay-forgalmat mért, ez 150 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. Azaz két és félszeresére nőtt a forgalom. A vásárlások száma pedig 156 százalékkal közel 1,7 millióra emelkedett. 

 

 

302 százalékos és 292 százalékos többlet

A szakember azt is elmondta, az okoseszközös- tehát a mobiltelefonos, vagy okosórás – fizetések országos piacához képest is előnyben vannak a K&H-sok. 

 

A teljes piacról egyelőre csak az első negyedévről vannak hivatalos adatok, amelyek szerint 168 százalékkal 47 millió fölé emelkedett a mobiltárcás fizetések száma éves szinten, ez ezekhez köthető forgalom pedig 177 százalékkal közel 291 milliárd forintra nőtt. Ehhez képest a K&H-nál az okoseszközös fizetések száma 302 százalékkal majdnem 5,5 millióra, az összeg pedig 292 százalékkal 35 milliárd forint fölé ugrott. 

 

Közel 20 százalékos plusz mindössze egy hónap alatt

Árva András hozzátette: a két említett okoseszközös megoldás mellett ma már elérhető a pénzintézetnél a Garmin Pay- és a Xiaomi Pay-fizetés is, ám előbbit tavaly szeptemberben, utóbbit idén áprilisban vezette be a K&H, így még nincsenek éves összevetésű adatok. „Jól látszik ugyanakkor, hogy valamennyi okoseszközös megoldásnál jelentős a növekedés. Májusban 19 százalékkal nőtt a tranzakciók száma áprilishoz képest” – fogalmazott a szakember, aki szerint a jövőben folytatódhat az ütemes növekedés ezeknél a fizetési megoldásoknál.

Kulcsszavak: okosfizetés okoseszköz

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025 legfontosabb technológiai trendjei

2025-ben a technológia újabb evolúciós ugrás előtt áll, amely alapjaiban formálja át az iparágakat, a globális gazdaságot és mindennapi életünket. A mesterséges intelligencia (AI) egyre fejlettebbé válik, a kvantumszámítástechnika és az edge computing terjedése új lehetőségeket nyit meg, míg a felhasználói élményre fókuszáló technológiák, mint az AR és a VR, egyre nagyobb teret kapnak idén – ezeket a trendeket prognosztizálják a Kingston Technology és az általa megkérdezett technológiai szakértők. De mit jelent mindez a vállalatok és a fogyasztók számára?

2025. február 19. 21:28

Vezérigazgatók előrejelzései 2025-re

A globális gazdaság gyorsulását a magyarországi cégvezetők 70%-a várja, a hazai gazdasággal kapcsolatban 60% nyilatkozott optimistán, de a saját vállalata növekedésében csak 39% bízik.

2025. február 19. 20:37

Megszületett Anna, a társkeresőket segítő AI

A mesterséges intelligencia egyre inkább átalakítja mindennapi életünket. Az üzleti világban például hatékonyabbá teszi a fordítói munkát, a kommunikációt, sőt még a döntéshozatalt is. Egyre több helyen találkozunk vele, sokszor észrevétlenül, a háttérben végezve el a feladatokat.

2025. február 19. 17:59

A FoxPost és Packeta egyesülése új lehetőségeket hoz a csomagküldésben

A FoxPost 2025-ben országszerte ezer új helyszínen telepít csomagautomatákat, miközben folytatja a Packeta Hungary Kft.-vel való integrációját, amely várhatóan szeptemberre fejeződik be. A cég szakértői szerint az e-kereskedelem piaca idén ismét növekedési ütemet mutathat.

2025. február 19. 14:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20