Felszállóágban várja a Kékszalagot a „válságálló” vitorlázás

forrás: Prím Online, 2022. július 5. 18:42

Alig több mint egy hét múlva kezdődik a hazai vitorlásszezon csúcseseménye, az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A szervezők mintegy 600 hajóra és 3000 körüli indulóra számítanak, akik között egyre nagyobb arányban vannak azok, akik a versenyzés helyett az élményért vágnak neki a tókerülésnek. Mindez nem meglepő, hiszen az új aranykorát élő Balatonon az utóbbi években csak a kikötőhelyek száma szabott határt a hobbivitorlázás bővülésének. A szakértő szerint pedig a gazdaság felett gyülekező fellegek sem hoznak majd jelentős visszaesést ilyen téren.

„A hajóforgalmazóktól származó információink szerint évente nagyjából 100 tőkesúlyos, nagy hajót adnak el idehaza újonnan, amihez jön még évi 100-150 külföldről behozott, használt vitorlás. Ez jelentős növekedés a korábbi évekhez képest, ráadásul az is megfigyelhető, hogy a frissen vízre kerülő hajók átlagosan egyre nagyobb méretűek. Megpróbálunk lépést tartani ezzel, nemrég párhuzamos fejlesztésekkel 8500-ról 9000-re növeltük a balatoni kikötőhelyek számát, de a foglaltság így is 100%-os, a várólisták pedig végeláthatatlanok” – árulta el Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, a BDO Magyarország ügyvezetője.

 

Gerendy Zoltán

 

Mint azt a MVSZ első embere megosztotta, az infrastrukturális beruházásokkal most főként a rohamosan bővülő hobbiréteg igényeit igyekeznek kiszolgálni. „Elsősorban nyári szezonális sport révén a vitorlázást a koronavírus-járvány is kevésbé érintette, vagyis ahogy a belföldi szállásadóknak is aranykort hozott az elmúlt 2 év, úgy a vitorlázásnak is sikerült kihasználni ezt a Balatont erősítő hullámot, ismét egyre több például a vitorlás tábor is” – mondta Gerendy Zoltán, majd hozzáfűzte, a sportágat az is népszerűsítette, hogy Berecz Zsombor a tavalyi tokiói olimpián ezüstérmet nyert a finn dingi hajóosztályban. „Azoknak, akik már ott vannak a tavon, óriási motivációt jelent, hogy látták, a Balatonról indulva is el lehet érni egy ilyen rendkívüli eredményt. A versenyző fiatalokat különösen ösztönzi ez a siker, Zsombi pedig szerencsére olyan példakép, aki szívesen és hatásosan osztja meg a tudását másokkal.”

 

A vitorlázás tehát most több szempontból is „jó szelet kapott”, azonban a szakember a BDO Magyarország ügyvezetőjeként folyamatosan nyomon követi a gazdaság nem túl kedvező prognózisait is, amik természetesen hatással lehetnek a vitorláséletre is. „A magam részéről nem számítok tartós visszaesésre, bár a helyzet gyorsan változhat. A kikötőkben járva a társadalom teljes keresztmetszetét látni lehet, kis- és nagyvállalkozókat éppúgy, mint nyugdíjasokat vagy fiatalokat, így ezt a szférát sem érinti az átlagnál érzékenyebben egy esetleges recesszió, sőt; a tapasztalatok alapján a vitorlázás kimondottan válságálló: az elmúlt évtizedek gazdasági sokkjai rendre hoztak ugyan némi átrendeződést, de beszakadást sosem” – fogalmazott.

 

kekszalag.reblog.hu

 

Gerendy Zoltán ezt azzal indokolta, hogy a vitorlázás „életmódkérdés”, a többségnek elöl áll a prioritási listáján, így elképzelhető ugyan, hogy a hajóeladások visszaesnek, illetve az éves ráfordítást (pl. felújítás, alkatrészcsere) sokan visszafogják, de meg nem válnak a hajójuktól. Azzal kapcsolatban, hogy mennyi az a minimum költség, amivel egy hajótulajdonosnak számolnia kell, úgy kalkulált: egy kisebb hajó kikötői helybérlete évi pár százezres tétel (parti tárolás esetén még ennyi sem), egy nagy méretű hajónál pedig nagyjából 800 ezer és 1,5 millió forint közti összegről beszélhetünk éves szinten.

 

Ami a közelgő Kékszalagot illeti, a tradícióit és méreteit tekintve is egyedülálló verseny július 14-én, csütörtök reggel indul és szombat este kerül sor a díjkiosztóra. A balatonfüredi központban és más partmenti helyszíneken is számos nívós kísérőprogrammal övezett eseményt idén a korábbiaknál is pontosabb és üzembiztosabb nyomkövetési megoldások révén kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.

 

A résztvevőkkel kapcsolatban Gerendy Zoltán zárásként elmondta: „ahogy a vitorlás közösség is leképezi az egész társadalmat, úgy a Kékszalag is hűen felvonultatja a teljes palettát a 100 millió forintnál is értékesebb, abszolút bajnoki címre hajtó katamaránoktól a 30 éves műanyaghajókig, amelyek legénysége főként az öröm kedvéért indul útnak. De biztosak lehetünk benne, hogy nekik is ünnep lesz ez a két nap, olyan semmi máshoz nem fogható élményekkel, mint az éjszakai vitorlázás a világ egyik legszebb taván, a naplemente Badacsonynál vagy a napfelkelte Tihanynál.”

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő konyhái és fürdőszobái: Innovációk a Las Vegas-i KBIS kiállításon

Nemrégiben került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb konyha- és fürdőszoba kiállítása, a Las Vegas-i Kitchen and Bath Industry Show (KBIS). A lenyűgöző esemény izgalmas betekintést nyújtott a jövő konyháinak és fürdőszobáinak világába. Az innovatív bemutatók között szerepeltek távolról vezérelhető mosógépek, szervizasszisztensek, valamint olyan sütők, amelyek az elérhető alapanyagok alapján ajánlanak recepteket. Az LG is részt vett a kiállításon, ahol legújabb fejlesztéseit mutatta be.

2025. március 19. 12:40

A jövő technológiái 2025-ben: Az MI térnyerésétől az energiaipar átalakulásáig

A mesterséges intelligencia térnyerése radikálisan átalakította a világot, és 2024-ben kiemelkedő szerepet kapott. A technológia folyamatos fejlődése és növekvő népszerűsége várhatóan idén sem fog lassulni, sőt, számos más technológiai területet is jelentős mértékben befolyásolni fog, így például a robotikát, az ellátási láncokat és az energiaipari átalakulást is 2025-ben – derül ki a Capgemini TechnoVision kiadványából.

2025. március 19. 09:59

Mobiltelefonok második élete: A Magyar Telekom újrahasznosítási megoldásai

A Magyar Telekom kutatása szerint a magyar háztartásokban átlagosan 1,7 darab, összesen mintegy 2,7 millió használaton kívüli mobiltelefon található, amelyek leginkább a fiókok mélyén rejtőznek. Az aktívan használt mobilkészülékek átlagos kora 2,8 év, és ezek 11%-a már korábban használt vagy felújított állapotban került jelenlegi tulajdonosaikhoz. A Recommerce, egy mobiltelefonok körforgását támogató európai cég adatai szerint a magyarok 41%-a nyitott arra, hogy megbízható forrásból származó felújított készüléket vásároljon. A Telekom a körforgásos gazdaság elveit követve lehetőséget biztosít arra, hogy a régi, használhatatlan készülékeket újrahasznosítás céljából leadják, a működőképeseket értékesítsék, illetve felújított készülékeket vásároljanak.

2025. március 19. 09:58

A Samsung bemutatja legújabb AI-megoldásait a World of Samsung eseményen

A Samsung, mint az összekapcsolt eszközélmények éllovasa, március 18-tól Frankfurtban, Németországban rendezi meg a World of Samsung eseményt. A rendezvény keretében bemutatkoznak a vállalat legújabb, mesterséges intelligencia által vezérelt fejlesztései. A Samsung televíziós, audiotechnikai, okosotthon-, gaming-, mobil- és digitális eszközei révén demonstrálja, hogyan válhat a technológia a mindennapok gördülékeny és támogató társává a mesterséges intelligencia segítségével.

2025. március 18. 20:45

Merész új dizájn és AI-alapú fejlesztések a Samsung One UI 7-be

A Samsung hivatalosan bejelentette, hogy április 7-én elindul a One UI 7 bevezetése. Az új szoftverfrissítés modern, merész dizájnt kínál, amely a felhasználói élmény még személyesebbé és jobban irányíthatóvá tételét célozza meg. A One UI 7 egy mesterséges intelligencián alapuló felhasználói felületet vezet be, amely lehetővé teszi a Galaxy eszközökkel való természetesebb interakciókat. A frissítést először a Galaxy S24 széria, valamint a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 modellek kapják meg, majd fokozatosan elérhetővé válik más Galaxy okostelefonokon és táblagépeken is.

2025. március 18. 19:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06