Fejlesztőknek hirdetett versenyt a Huawei
Alkalmazás-fejlesztőknek szóló nemzetközi versenyt indított a Huawei Technologies. A 2022-es Huawei Global App Innovation Contest (röviden: Apps UP) megmérettetés a világ minden tájáról, így Magyarországról is várja a jelentkezőket. A bruttó egymillió dollár összdíjazású verseny idén a „Together We Innovate” (Közösen újítunk) tematika keretében zajlik, hét kategóriában és öt versenyrégióban.
Harmadik alkalommal hirdette meg a Huawei Technologies alkalmazás-fejlesztőknek szóló versenyét, az Apps Up-ot, amelyen 2020 óta csaknem tízezer fejlesztő vett részt. A vállalat célja, hogy világszerte támogatást, lehetőségeket és platformot biztosítson a fejlesztők számára.
"Ez a verseny immár a harmadik egymást követő évben zajlik. Bízunk benne, hogy a fejlesztők tudásának integrálásával az intelligens alkalmazásokat és élményeket még több felhasználóhoz juttathatjuk el a digitális jövő érdekében" – mondta Wang Yue, a Huawei Consumer Cloud Service Application Ecosystem BU elnöke.
A megmérettetés egyszerre indult az egyes versenyrégiókban – Európában, az Ázsia-csendes-óceáni térségben, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Afrikában, valamint Kínában. A fejlesztői verseny három szakaszra oszlik: regisztráció és nevezések benyújtása, előzetes és publikus bemutatók, illetve a regionális döntők. A verseny öt kategóriában – Legjobb alkalmazás, Legjobb játék, Legjobb társadalmi hatású alkalmazás, All-Scenario Coverage és Tech Women's Award – díjazza a legjobb fejlesztőket. Ezenfelül elnyerhető a Student Innovation Award elismerés is, amely a még egyetemi tanulmányaikat végző fejlesztőket ismeri el, az Honorable Mention díjakat pedig az öt legkiemelkedőbb pályaműnek ítélik oda.
A regisztrációra és a pályaművek feltöltésére 2022. október 9-ig van lehetőség. A nevezés és további információk az alábbi linken érhetők el: https://developer.huawei.com/consumer/en/activity/digixActivity/digixdetail/201655277856046898
Kapcsolódó cikkek
- Két új okostelefonnal bővíti kínálatát a Huawei
- Újra keresik az év webshopjait
- Csúcstechnológiájú okoseszközök sorát mutatta be a Huawei
- Az okosórák a következő évtizedekben átvehetik a hagyományos karórák helyét
- Huawei: mintegy száz megawattnyi energiatárolóra van szükség
- Zseniális ifjú innovátorok
- A Széchenyi István Egyetemen elindult a Huawei több tízmillió forintos ösztöndíjprogramja
- A klasszikusokat idézi a Huawei új, prémium okosórája
- A hazai kreatív ipari startupok számára hirdet versenyt a Tech In The City
- Több tízmillió forintos ösztöndíjalapot hozott létre a Huawei az Óbudai Egyetemen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már nálunk is kapható az OMODA 5
Már Magyarországon is kapható a Chery Group rendkívül magas felszereltségű és remek ár-érték arányt képviselő autója, az OMODA 5. A hazai piacon újdonságnak számító márka forgalmazását négy budapesti és négy vidéki márkakereskedésben kezdték meg, ahol már ki is próbálhatók a járművek.
Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával
Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.
A világ öt legjobb márkája között a Samsung
A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.