Mindig van segítség! – szeptember 10-e az öngyilkosság-megelőzés világnapja
Depresszió, mentális betegségek, személyes válság, online zaklatás – csak néhány olyan kockázati tényező, melyek az öngyilkossággal kapcsolatosak. Szeptember 10-e az öngyilkosság-megelőzés világnapja. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány együttesen szeretné felhívni a figyelmet a jelenségre, valamint arra, hogy aki bajban van, ne szégyelljen segítséget kérni.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi kérdésként tekint a jelenségre, amelyben minden korosztály, nem és régió egyaránt érintett, de a fiatalok különösen veszélyeztetettek. A közlekedési balesetek után az öngyilkosság a harmadik vezető halálok a 15 és 19 év közöttiek körében. 2020-ban már sajnálatos statisztikai adatok mutatkoztak: jelentősen többen lettek öngyilkosok, mint 2019-ben.
Hosszantartó, kilátástalan helyzetek vezethetnek öngyilkossághoz
A WHO adatai szerint világszerte évente körülbelül 800 000 ember oltja ki a saját életét, és még ennél is többen tesznek kísérletet erre. Ha öngyilkosságról van szó, minden szám sok, és mindent meg kell tenni a csökkenéséért. Az öngyilkossági kísérletig viszont általában nem egyetlen tényező vezet, hanem több, szerencsétlen esemény sorozata. Többnyire a hosszantartó, kilátástalan helyzetek vezethetnek oda, hogy a fiatalok arra gondoljanak: „már nincs értelme tovább élnem."
Az öngyilkosságok mögött sokszor valamilyen pszichés betegség áll, de nagyon gyakori, hogy a közvetlen előzmény egy krízishelyzet, amivel az egyén képtelen egyedül megbirkózni. Az utolsó csepp tizenéves korban lehet egy szakítás, egy rossz bizonyítvány, iskolai vagy munkahelyi kudarc. Az öngyilkossági kísérleteket rendszerint jellemző viselkedés vagy éppen viselkedésváltozás előzi meg. Például hangulati ingadozás vagy a reménytelenség érzése.
Minden felnőtt közös felelőssége, hogy észrevegyék, ha egy kamasz, egy fiatal bajban van, és ehhez kapcsolódni kell hozzájuk, beszélgetni kell nyitottan, ítélkezéstől mentesen.
Aggasztó a középiskolás korosztály mentális egészsége
A Kék Vonal által működtetett lelkisegély-szolgálat tapasztalati szerint az elmúlt években folyamatosan emelkedik azon tizenévesek száma, akik önagresszív gondolatok, késztetések miatt kérnek az anonim csatornákon segítséget.
Sok gyereknek nincs más, aki segíthet, mert sem a család, sem az iskola nem biztonságos közeg számukra. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány adatai szerint tavaly több mint kétezer hívásban jelent meg a családon belüli erőszak témája, beleértve a szülők közötti párkapcsolati konfliktust és a fizikai gyermekbántalmazás eseteit is. A vírus miatti bezártság és a fokozott online jelenlét is számos veszélyt jelent. Az internetfüggőség mellett a netes zaklatások és a kortársakkal való személyes időtöltés hiánya negatívan hathat a mentális egészségre. A tizenéves korosztályra is erősen hatnak a Covid-félelmek és veszteségek, illetve a posztcovid tünetek, a háború a szomszédos államban, és közben sok bizonytalansággal elkezdődött a tanév is. A szakemberek szerint az elmúlt két évben a középiskolás korosztály mentális egészsége nagyon aggasztó állapotba került, miközben hatalmas kapacitás hiánnyal küzdenek az iskolapszichológusok, családsegítő központok munkatársai és a gyermekpszichiátriák.
Ez a korosztály különösen érzékeny a médiából érkező üzenetekre. Az öngyilkosság megelőzésében a család és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek mellett hatalmas lehetősége van a közösségi és a hagyományos média szereplőinek is – ahogy tragikus károkat is tudnak okozni: egy az öngyilkosságról szóló tartalom lehet kifejezetten veszélyes, utánzásra motiváló vagy a prevenciót szolgáló. Az NMHH Internet Hotline felületén lehet olyan tartalmakat bejelenteni, amelyek károsak vagy veszélyesek lehetnek a kiskorúak fejlődésére. A média munkatársai pedig ajánlásokat találnak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány honlapján az öngyilkossági hírekről szóló konstruktív tájékoztatáshoz.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: 12 éven aluliaknak nem ajánlott a Jurassic World
- Pszichológiai, érzelmi és társadalmi károkat okozhat az online zaklatás
- Helyi és körzeti rádiók műsorrendjét vizsgálta a Médiatanács
- 7 hasznos tanács, amit a szülő megtaníthat a gyermeknek az online világról
- A pandémia alatt itthon is megnőtt a gyermekek online szexuális kizsákmányolása
- Egyre többet böngészünk, videocsetelünk és nagyobb felbontásban élvezzük a streamelt médiát
- Mobilpiac: a legolcsóbb díjcsomagok drágultak, de többet is nyújtanak érte
- 5 digitális trükk, amit érdemes megtanulnunk a fiataloktól
- Okos tippek az utazáshoz: így segítenek az online lehetőségek
- Kiderült, hogy mire kattintottunk a legtöbbet
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jövő megoldásai ma születnek – kreatív fiatalok a mentális jóllétért
Áprilisban a stressztudatosság hónapjába léptünk – ez remek alkalmat kínál arra, hogy jobban odafigyeljünk mentális egészségünkre. A stressz hatásai és annak kezelési lehetőségei idén központi szerepet kaptak a Samsung és az EdisonKids által szervezett Megoldások a holnapért kihívás keretében.
Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite
A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.
Digitális böjt: Hogyan találhatunk csendet a képernyők világában?
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és az önvizsgálat időszaka. Az étkezési korlátozások mellett egyre többen érzik úgy, hogy a mentális tisztulásra is szükségük van – például digitális értelemben is.
21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija
A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.