Formula Student Symposium: a legjobb mérnököktől tanultak a hallgatók a Széchenyi István Egyetemen

forrás: Prím Online, 2022. december 2. 21:11

A Formula–1-ben jelenleg vagy korábban dolgozó mérnökök és számos más előadó mellett szerte a világból mintegy kétszáz hallgató vett részt a győri Széchenyi István Egyetemen megtartott Formula Student Symposiumon a hétvégén. A csapatok a három nap során inspirációt szerezhettek új, együléses versenyautójuk tervezéséhez, megépítéséhez.

Az egyetemi motorsportot összefogó Formula Student-versenysorozatban világszerte több száz csapat dolgozik azon, hogy a legjobb eredményt érje el együléses versenyautója fejlesztésében, az ehhez kacsolódó mérnöki tervezésben, projektmenedzsmentben. A „mozgalom” egyik fontos eseménye a Formula Student Symposium, amelyet a Széchenyi István Egyetem hívott életre, és november 25. és 27. között nyolcadik alkalommal rendezett meg. 

 

„A hallgatóknak csak adni kell helyet, eszközöket, szponzorokat, és hagyni kell őket dolgozni. Egy lépéssel legalább a klasszikus oktatás előtt állnak” – fogalmazott dr. Hanula Barna.

 

Az esemény megnyitóján dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja az intézmény szerepét hangsúlyozta a rendezvény megvalósulásában.

 

„A Formula Student versenyévada valójában januártól augusztusig tart, szeptembertől decemberig van egy időszak az éves menetrendben, amikor csendesebb a versenycsapatok világa. Ezt az űrt szerettük volna betölteni ezzel az értékes szakmai találkozóval, amely azt gondolom, valamennyiünk számára remek lehetőség a fejlődésre és a kapcsolatok építésére” – fogalmazott.

 

Dr. Feszty Dániel szerint az Arrabona Racing Team és a SZEngine hallgatói tehetségműhelyek mérnökök olyan jól képzett új generációját nevelik fel, amelyekre nagymértékben támaszkodik az Audi Hungaria Zrt. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A megnyitón a győri Audi Hungaria Zrt. képviseletében dr. Feszty Dániel – egyébként a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kara Járműfejlesztési Tanszékének professzora – is köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a vállalat régóta támogatja a Formula Student-közösséget. „Miért? Három okunk is van rá: a cég fejlesztési részlegének növekvő mérnökigénye, a Formula Student remek utánpótlásképző ereje és a motorsport iránti közös szenvedélyünk” – válaszolta meg rögtön a szakember.

 

Owen Carless többek között megemlítette, hogy a fenntarthatóság nem csupán az autók energiahatékonyságát jelenti, hanem többek között a csapat utazásának optimalizációját és az egyes alkatrészek újrafelhasználhatóságát is. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A kétnapos szimpózium Owen Carless előadásával indult, aki a Formula-1 jövőjébe engedett betekintést. A 2022-ben a konstruktőri világbajnoki és Max Verstappen révén az egyéni vb-címet is begyűjtő Red Bull szakembere megállapította: négy alapvető szempont szerint – a sport, a műszaki, a pénzügyi és a fenntarthatósági terület kritériumait egyaránt figyelembe véve – tervezhető a száguldó cirkusz jövője. A már ma is látható fejlesztési irányok a biztonság, a fenntarthatóság és az értékesíthetőség irányába mutatnak – összegezhetnénk Owen Carless prezentációját.

 

Hegedűs Andor a Red Bull fejlesztőmérnökeként jelentős szerepet vállalt abban, hogy a csapat minimálisra szorítsa az autó boxutcában töltött idejét. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A rendezvényen részt vevő hallgatók a hétvége folyamán számos érdekes előadást hallgathattak végig a pilóták felkészítésének titkaitól a motorsport karbonmentesítéséig. Mint az eddigiekből már kiderülhetett, a szervezők nem csupán a Formula Student, de a Formula–1 világából is meghívtak szakembereket, ami jól mutatja a két terület összefonódását. Kis túlzással kimondható: a Formula Student a Formula–1 előszobája – vagy valami nagyon  hasonló. Ennek jegyében érkezett Győrbe a magyar motorsport számos ismert alakja, mint például Wéber Gábor televíziós kommentátor, Kling Sándor vagy épp Jánvári Zsolt – néhányan vendégként, néhányan előadóként. Portálunk Hegedűs Andort, a Red Bull tervezőmérnökét kérdezte arról, hogy vélekedik a szimpóziumról.

 

A rangos rendezvényre Wéber Gábor televíziós kommentátor (balra) is ellátogatott. (Fotó: Májer Csaba József)

 

„Lenyűgöző számomra, hogy a hallgatók által használt technológiák és munkafolyamatok mennyire professzionális szintűek. Ez a rendezvény összehozza a legtehetségesebb fiatalokat a motorsport krémjével, ami részben motiválhatja a diákokat, részben pedig segíthet nekik abban, hogy megtalálják az útjukat akár a Formula–1 világába is” – vélekedett az osztrák versenycsapat munkatársa, aki az istálló védjegyévé vált szupergyors kerékcsere hátterét biztosító technológiákról és szervezési folyamatokról beszélt a hallgatóságnak.

 

A résztvevők lelkesedésére jellemző, hogy a finn FS Team Tallinn csapata 22 órás autóút után ért Győrbe. Kanadai hallgató is részt vett a rendezvényen, ő jelenleg a Milánóban töltött Erasmus-képzését szakította meg a kisalföldi kirándulás kedvéért. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A programban helyet kapott egy olyan szekció is, amelyben Formula Student-csapatok osztották meg tapasztalataikat egymással. Itt szó esett az unikálisnak számító Arrabona Racing Team–SZEngine együttműködésről, melynek révén az ART az egyetlen olyan csapat Magyarországon, amelyik nem licenszelt versenymotort, hanem egyedi fejlesztésű, hallgatók által tervezett erőforrást használ.

 

Az elektromos hajtású autót építő stuttgarti GreenTeam csapatának tagjai a győzelmet győzelemre halmozó, rekorder hajtásláncukról beszéltek az érdeklődőknek. Ennek kapcsán érkezett a Széchenyi István Egyetemre a csapat két volt hallgatója, Luis Laufenberg és Jakob Eifert, akik nagy lelkesedéssel csatlakoztak a programhoz.

 

Az előadók és a szervezők egy csoportja a Formula Student Symposium színpadán. (Fotó: Májer Csaba József)

 

„Köszönjük a meghívást a szervezőknek, szívesen jöttünk. Mi már búcsút intettünk a Formula Student világának, de még mindig vonz minket ez a közösség, hiszen a versenyeken és itt a szimpóziumon is otthon érezzük magunkat. Nagyon jó érzékkel válogatták ki az előadókat, mindenki tanulhat számára hasznos dolgokat. Mindemellett természetesen kapcsolatépítésre is kiváló ez a rendezvény, semmiképp sem szerettük volna kihagyni” – jelentették ki egyöntetűen.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A pillanatok művészete – Fotózz úgy, mint még soha

Örömmel mutatjuk be legújabb közösségi média kampányunkat, amely arra hív, hogy gondold újra, mit is jelent megörökíteni az élet legértékesebb, legmúlékonyabb pillanatait. A „Ragadd meg a pillanatot!” kampány a HONOR 400 Lite erejét mutatja meg: egy eszközt, ami segít, hogy semmi fontos ne maradjon ki.

2025. április 29. 20:08

Díjazták a szellemi tulajdon hazai példaképeit

A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából idén is átadták a rangos Millenniumi Díjakat. Az elismerést olyan intézmények, vállalkozások és szellemi műhelyek kapják, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a szellemi tulajdon védelmében, és fontos szerepet játszanak a magyar innováció előmozdításában. A 2025-ös év díjazottjai: a Music Hungary Szövetség, a Dalfutár című műsor, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye (MIMNG), valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt.

2025. április 29. 18:15

Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése

A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését. 

2025. április 29. 16:39

Digitális igazság vagy illúzió? – Védekezés a deepfake ellen

Az internetes térben egyre súlyosabb problémát jelent a deepfake technológia térnyerése, amely mesterséges intelligencia segítségével hoz létre megtévesztő képeket, videókat és hanganyagokat. A technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós és a mesterségesen generált tartalmakat, ami komolyan rontja az online információkba vetett bizalmat. 

2025. április 29. 14:53

Tízből kilenc mozilátogató fontosnak tartja a korhatár-jelöléseket

A mozilátogatók többsége elégedett a filmek hazai korhatár-besorolási rendszerével, és úgy véli, ez hatékony eszköze a gyermekek védelmének – derül ki a Nemzeti Filmiroda és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös kutatásából. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok közel fele nincs tisztában azzal, hogy a korhatár-besorolások csak ajánlások, nem kötelező érvényű előírások.

2025. április 29. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43