5 app a szilveszterhez és az évkezdéshez

forrás: Prím Online, 2022. december 27. 13:46

Mindjárt üdvözölhetjük 2023-at! Függetlenül azonban attól, hogy az elmúlt évet akarjuk méltón búcsúztatni, vagy az újat lelkesedve fogadni, várnak még ránk előkészületek. Alább 5 olyan alkalmazásról olvashattok, amik ötleteket adnak a bulizós programokhoz vagy az újévi tennivalókhoz.

 

Közelgő új év, jól bevált játék

 

Az ivós játékok elkerülhetetlen velejárói a szilveszteri buliknak, ennek kivitelezésében pedig segít a Kocc. Ha épp nincs más lehetőség vagy ötlet, ezzel az appal kellékek nélkül lehet belevágni egy személyre szabható, egymás ismeretére és kvízkérdésekre épülő élménybe, aminek velejárója az iszogatás is – persze csak felelősen!

 

Most akkor dalban mondom el!

 

Az iszogatás közben és után szinte kötelező a karaoke, a StarMaker pedig dalok széles választékát kínálja azoknak, akik nem merik magukban tartani a bennük szunnyadó csalogányt. A raptől a rockon át a popig népszerű számok ezrei várják a lelkeseket, a bátrak pedig akár rögzíthetik is a közös produkciókat, hogy garantáltan megmaradjon ez az emlék.

Nem mindegy, hogy mit iszunk mivel

 

Nincs jó buli koktélok nélkül, és ez fokozottan igaz a szilveszterire. A My Cocktail Bar – angolul ugyan, de – kiváló gyűjteménye italkombinációk receptjeinek. Nemcsak, hogy lehet böngészni ötletkínálatát, hanem betáplálhatjuk alapanyagainkat, és láthatjuk, hogy azokból mit rakhatunk össze: így nem feltétlenül kell rohangálni a boltba, elvégre nem tudhatjuk, hogy milyen finom kombináció lapul otthon bontatlanul. Ha azonban friss „erőforrások” után indulnánk, bevásárlólistát is készíthetünk. Aztán pedig el ne felejtsük megörökíteni alkotásainkat, amire ideális lehet egy HONOR Magic4 Lite – elegáns koktélokhoz remekül passzol elegáns kameraelrendezése.

 

Azok a fránya fogadalmak…

 

Nem vagyunk egyedül, ha tavaly is megfogadtuk, hogy idén jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, fogyunk vagy épp hízunk, és nem eszünk annyi gyorskaját. Eljött a pillanat, hogy újból felesküdjünk erre: a Yazio segít kivitelezni is. Ez az ingyen elkezdhető app kiváló kalóriaszámláló, amivel követhetjük étkezésünket a szükséges bevitt paramétereink alapján. Ha pedig mélyebben elmerülnénk, akkor fizetős módja egyéb, részletesebb lehetőségeket is kínál.

 

Listák itt, listák ott, listák mindenhol!

 

Akár az előkészületek rendszerezéséhez, akár a számos fogadalom nyilvántartásához, sosem árt listát vezetnünk: ehhez pedig jól jön a Feladat Lista. Ebben a widgetként is használható appban stílusosan és alaposan sorakozhatnak fel gondolataink, ami garantálja majd a kiváló újévi bulit, és a sok tennivalót, ami majd utána vár ránk. Egy jó terv a tennivalók jelentős részét megkönnyíti, és mi egy lista, ha nem egy terv?

Kulcsszavak: HONOR mobilalkalmazás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10