Kiderült, hogy mire panaszkodnak a legtöbben, ha tévézésről van szó

forrás: Prím Online, 2023. január 18. 15:27

A Média- és Hírközlési Biztos hivatalához az elmúlt év második felében több panasz is érkezett a médiabox, illetve a tv-applikációk működésével kapcsolatban. A legtöbben a műsorfelvételi- és visszanézési lehetőség korlátozottságát, a felvételfunkció nem megfelelő működését és a felvételnél a reklámok kihagyhatatlanságát sérelmezték. Visszatérő kifogások érik emellett a csatornakiosztást is.

A panaszokból és más fogyasztói jelzésekből is kitűnik, hogy a tévénézők nem rendelkeznek elegendő információval a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételekről. Kastory Edina, média- és hírközlési biztos szerint nem könnyű átlátni a sokféle műsorfogyasztási módot, hiszen míg a televíziós tartalmakat korábban csak meghatározott helyen, előre meghirdetett műsorrend szerint lehetett elérni, ma már az előfizetői ponttól távol, akár egy okoseszközön is nézhetünk tévét, az általunk kiválasztott műsorszámokat pedig a műsorújságban feltüntetett időpontnál később, és akár többször is megnézhetjük. Napjainkban a technológiák határai összemosódnak, és a szolgáltatáscsomagok több különböző platform (tévé, internet, telefon, okoseszközök) egyidejű használatát is lehetővé teszik.

 

pexels.com
 

Fontos tudni, hogy…

 

  •     a tartalmat más állítja elő, más teszi a műsorba és más juttatja el a fogyasztóhoz, tehát nem a műsorszolgáltatónál lehet panaszt emelni mindezzel kapcsolatban; 
  •     arról, hogy melyik műsor vehető fel, nem a hírközlési, hanem a tartalomszolgáltató dönt;
  •     a műsorok köre az érintettek megállapodásától és nem kis mértékben szerzői jogi vonatkozásoktól függ;
  •     a műsorszolgáltatást csak csomagban lehet igénybe venni, az egyes csatornák nem válogathatók össze egyénileg;
  •     ha egy csatorna kikerül a kínálatból, emiatt még a hűségidős szerződés is felmondható kötbérmentesen – az erről szóló szolgáltatói értesítéstől számított – 45 napon belül;
  •     a műsorrögzítő- és a műsorvisszanéző szolgáltatás nem része a főszolgáltatásnak, ezek ún. kiegészítő szolgáltatások;
  •     az ezekkel kapcsolatos hibát a hírközlési szolgáltatók nem kötelesek a főszolgáltatásra vonatkozó feltételek szerint 72 órán belül elhárítani – de azt érdemes bejelenteni;
  •     a műsorok rögzíthetőségével kapcsolatban a szolgáltatók általános szerződési feltételei (ÁSZF) adnak információt;
  •     a felvételre alkalmas eszközök nem teszik lehetővé valamennyi műsor felvételét, a felvétel és a visszanézés során a reklámok kihagyását, átugrását.

 

A tv-applikációkkal kapcsolatban pedig a következőket érdemes tudni…

 

A műsorokat egyes telefonos alkalmazások, applikációk révén – ilyen például a Vodafone TV vagy a Telekom TV GO alkalmazás – az előfizetők nemcsak otthon, hanem a telefonjukon vagy a tabletjükön is nézhetik. A set-top-box-on tárolt tartalmat akár távolról is. A tv-alkalmazásra vonatkozó felhasználási feltételek fontos információkat tartalmaznak arra nézve, hogy egyszerre hány csatlakoztatott eszközön lehet médiatartalmat nézni-hallgatni, illetve, hogy az alkalmazás esetleges hibáját illetően van-e a hírközlési szolgáltatónak hibaelhárítási kötelezettsége.

 

A média- és hírközlési biztos tapasztalatai szerint a hírközlési szolgáltatónak érdeke, hogy az előfizető elégedett legyen az általa nyújtott alap- és kiegészítő szolgáltatással.

 

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak a médiafogyasztási szokásokat felmérő, a közelmúltban készült kutatása is megerősíti, hogy a hagyományos tévénézés pozíciója töretlen. A legtöbb háztartásban televízión keresztül (is) követik az éppen közvetített (ún. lineáris) műsorokat. Ezen kívül természetesen az ún. lekérhető tartalmak fogyasztása is mind szélesebb körben terjed, a fizetős streamingszolgáltatásokat is egyre többen nézik a korszerű informatikai eszközökön, így okostelefonon, laptopon, tableten.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite

A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.

2025. április 22. 20:06

Digitális jövő: hogyan viszonyulnak a tinédzserek az MI-hez?

A mesterséges intelligenciára épülő technológiák ma már szinte minden területen jelen vannak, és alapjaiban formálják át a mindennapi életünket. Mivel ezek a megoldások a gyerekek életének is egyre természetesebb részévé válnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024 őszén kutatást indított annak feltérképezésére, hogyan viszonyulnak a 13 és 16 év közötti fiatalok az MI-hez.

2025. április 22. 18:20

A magyar üzleti élet Oscarja visszatér

Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.

2025. április 22. 16:33

Mobilnet nélkül maradt a barátod? Segíts neki egy gigával!

Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.

2025. április 22. 14:49

58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért

A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.

2025. április 22. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12