Szakértői tanács: utazzon fenntarthatóan a Continental abroncsaival
Télen a jármű elektromos fogyasztóinak, pl. a fűtésnek, az ülésfűtésnek, a szélvédő és a hátsó ablak fűtésének köszönhetően az egekbe szökik az autó energiaigénye. A német ADAC autóklub számításai szerint 100 watt teljesítmény 0,1 literrel növeli a jármű üzemanyag-fogyasztását 100 kilométeren, elektromos fűtőrendszere pedig akár két liter üzemanyagot is képes elégetni ezen a távon.
Emellett az is nagyon fontos, hogy a gumiabroncsok télen nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint a melegebb hónapokban. A gumiabroncs futófelületében elhelyezett lamellák elrendezését és a téli abroncsokban használt gumi összetételét az év ezen időszakára jellemző külső viszonyokhoz igazítják, hogy havas, jeges és hideg körülmények között is garantált legyen a szükséges biztonság. Ennek velejárója, hogy a téli gumiabroncsok magasabb gördülési ellenállással rendelkeznek, ami nagyobb hatással van az abroncs energiahatékonyságára. A gumiabroncsok továbbá gyorsabban kopnak, így néhány éven belül cserére szorulhatnak, mivel a profilmélységük már nem lesz elegendő. A helyes vezetési stílus megtalálásával és az abroncsok körültekintő kezelésével azonban a járművezetők sokkal tovább használhatják az új téli abroncsokat, és mindenekelőtt gondoskodhatnak arról, hogy a megtett utak biztonságosak legyenek. Robert Waldmann, a Continental németországi, ausztriai és svájci műszaki ügyfélszolgálatának vezetője tippeket oszt meg arra vonatkozóan, hogyan lehet a gumiabroncsokat errőforrás szempontjából hatékonyan használni.
Nyomás és profilmélység: kulcsfontosságú a rendszeres ellenőrzés
A gumiabroncsok nyomása nagyban befolyásolja az abroncsok élettartamát. Már az is magas gördülési ellenálláshoz, és ezáltal fokozott kopáshoz vezethet, ha enyhén a gyártó által előírt szint alá csökken a nyomás. Például, ha ez 0,4 barral alacsonyabb a kelleténél, akkor 30 százalékkal csökken a gumiabroncs élettartama, az üzemanyag-költségek pedig 2 százalékkal nőnek. Robert Waldmann így a következő tanácsot adja: „A gumiabroncsaikat takarékosan használó járművezetőknek rendszeresen – azaz kéthetente – ellenőrizniük kell a gumiabroncsok nyomását, és szükség esetén gyártó irányértékeinek megfelelően szintre hozni. Az erről szóló információ a jármű kézikönyvében, a vezetőoldali vagy az első utasoldali ajtó belső oldalán, vagy az üzemanyagbetöltő nyílás fedelének belsején található. Arra is figyelni kell azonban, hogy ezt ne vigyük túlzásba, mert ha túl sok levegőt juttatunk az abroncsokba, az is negatívan befolyásolja azok élettartamát, továbbá a jármű vezetés közben mutatott tulajdonságait.”
Ideális esetben a gumiabroncsok profilmélységét a guminyomással egyidejűleg kell ellenőrizni. A törvény által előírt minimális profilmélység Európában 1,6 milliméter, de a Continental azt javasolja, hogy a nagyobb biztonság érdekében már jóval korábban cseréljük le az abroncsokat.
Az előrelátó vezetés növeli a biztonságot és csökkenti a gumiabroncsok kopását
A sportos vezetési stílus – ami alatt az erős gyorsítást, a kigurulás helyett a fékezést, és a nagy sebességgel történő kanyarodást értjük – télen nemcsak veszélyes, hanem a téli gumik élettartamára is negatív hatással van. Végtére is, az ilyen megterhelő vezetés erősen koptatja a gumiabroncs futófelületét. Valójában az előrelátó vezetési stílust alkalmazó sofőrök kíméletesebben bánnak a gumikkal, ahogy ezt Waldmann is megerősíti: „Ez azt jelenti, hogy elegendő távolságot kell hagyni az előttünk haladó járműhöz képest, és már a lehető legtávolabbról meg kell kezdeni a kigurulást, amikor a piros lámpákhoz és a stoptáblákhoz közelítünk, ahelyett, hogy lefékeznénk.”
Kapcsolódó cikkek
- 2022 az újraépítés éve volt a magyar gumiabroncspiacon
- Fontos mérföldkőhöz érkezett a Continental váci gyára
- Újabb szuperautóra gyárt gumiabroncsot a Bridgestone
- Átfogó szoftvercsomag a vezetéstámogató és automatizált vezetési rendszerekhez
- A sebesség szerelmesei ezt imádni fogják – új Firestone Firehawk Sport abroncsok
- Díjazták a Continental vezetőfelismerő kijelzőjét a CES-en
- Ismét összefogtak egy jó ügyért a Continental magyarországi munkatársai
- A Bridgestone az elektromos BMW iX-re fejleszt gumiabroncsot
- Költségcsökkentés prémium teljesítménnyel
- Takács István lesz a Continental országos kommunikációs vezetője
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elektromos autók, árérzékeny vásárlók: új korszakba lép a gumiabroncspiac
Az elektromos járművek térnyerése, a négyévszakos abroncsok erősödése és a növekvő árérzékenység egyszerre alakítja át a magyar és a regionális gumiabroncspiacot. A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) sorozatában – amelyben a tagvállalatok vezetőit kérdezzük – ezúttal Janicsek Árpád, az Apollo Tyres (Hungary) Sales Kft. country sales managere beszélt a legfontosabb trendekről. Szerinte a következő években a technológiai alkalmazkodás és a teljes élettartamköltség határozza meg a döntéseket.
Parkolás stressz nélkül: a Simple új Android Auto funkciója segít
A Simple felhasználói körében végzett felmérés szerint a parkolóhely keresése okozza a legtöbb stresszt az autósoknak a vezetés során. A digitális megoldások azonban jelentősen csökkenthetik a mindennapi bosszúságokat: a Simple új Android Auto fejlesztésével a parkolás indítása vagy az e-matrica vásárlása már közvetlenül az autó kijelzőjén is elvégezhető.
A Bridgestone új csúcsgumija nedvesen és szárazon is verhetetlen
A Bridgestone Potenza Sport EVO, amely az innovatív ENLITEN technológiával készült, magabiztos győzelmet aratott a rangos német sportautós magazin 2026-os nyári gumiabroncs-tesztjén. Az ultranagy teljesítményű abroncs mind nedves, mind száraz körülmények között kiemelkedő eredményeket ért el.
AutoWallis néven nyílt meg a megújult BMW szalon a Hungária körúton
Az AutoWallis Kiskereskedelmi Üzletága Magyarországon, Csehországban és Szlovéniában is megkezdte az egységes AutoWallis márka bevezetését. A változás a hazai BMW-piac egyik meghatározó szereplőjét, a Wallis Motort is érinti: a vállalat mostantól AutoWallis néven fogadja ügyfeleit.
CEE AutoHUB: öt ország közös fellépése az európai autóipar jövőjéért
A Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) hivatalosan is csatlakozott a CEE AutoHUB kezdeményezéshez. Az egyetértési megállapodás aláírásával Magyarország immár a régiós együttműködés része, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia mellett.

