Magyar nők és kisebbséghez tartozó vállalkozók jelentkezését várja a Morgan Stanley

forrás: Prím Online, 2023. február 21. 21:09

A Morgan Stanley bejelentette, hogy a tavalyihoz képest kétszer annyi start-up részesülhet befektetésben és szakmai támogatásban az Inclusive Ventures Lab (MSIVL, röviden: Labor) nevű akcelerátorprogram keretében, amellyel a vállalat a nők és a különböző kisebbségi etnikumokhoz tartozó vállalkozók cégeit támogatja.

A program keretében tavaly után már másodszor várják a jelentkezőket az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló EMEA régióból. Közülük tíz résztvevőt választanak ki, akik egy öt hónapos program során testreszabott segítséget kapnak vállalkozásuk fejlesztéséhez. Tavaly – amikor először rendezték meg a programot a régióban – öt cég részesült támogatásban. A nemzetközi versenyre kifejezetten várják a jelentkezőket a termékeny start-up ökoszisztémával rendelkező Magyarországról, ahol már számos különböző hátterű vállalkozó alapított sikeres vállalkozást az elmúlt években.

 

Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti központjának vezetője elmondta: „A Morgan Stanley immár több mint 16 éve van jelen a magyar fővárosban, mára a bank egyik legnagyobb informatikai és elemző központjává vált 3000 munkatárssal, így jó rálátásunk van arra, hogy milyen elkötelezett és tehetséges emberek vannak Magyarországon, tele nagyszerű ötletekkel. Az MSIVL program már bizonyította, hogy páratlan lehetőséget kínál az ígéretes vállalkozóknak arra, hogy leküzdjék az előttük álló akadályokat, és részévé váljanak egy hasonlóan gondolkodó emberekből álló közösségnek, amelynek segítségével új növekedési pályára állíthatják vállalkozásukat.”

 

Az Labor programra február 14-étől hat héten át lehet jelentkezni az EMEA régióban, ezt követően választják ki azt a tíz vállalkozást, amely támogatást kaphat. Olyan cégek pályázatát várják, amelyek erős növekedési kilátásokat tudnak felmutatni, és innovatív, egy befogadóbb, fenntarthatóbb jövőt előmozdító technológiai megoldásokat fejlesztenek.

 

morganstanley.com

 

A Morgan Stanley először 2017-ben indított programot annak érdekében, hogy orvosolja a multikulturális hátterű és női vállalkozókat érő hátrányokat, amelyek a kutatások szerint elsősorban a tőkéhez jutás területén jelentkeznek. 2020-ban a Közép- és Kelet-Európában a kockázatitőke-befektetések alig 1%-a irányult nők által alapított start-upokba*, 5% vegyes összetételű cégekbe, 94% pedig kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlott. Magyarországon része a problémának az is, hogy az Európai Unióban itt a legalacsonyabb, mindössze 13% a vállalkozó nők aránya a tudományos, műszaki és informatikai területeken**.

 

A Labor program célja, hogy enyhítse ezeket az egyenlőtlenségeket, és nem csupán azzal, hogy a Morgan Stanley befektetőként is beszáll ezekbe a kezdeti fázisú, gyorsan növekvő vállalkozásokba, hanem azzal is, hogy öt hónapos, intenzív program keretében saját mentorai és tanácsadói, valamint külső iparági szakértők bevonásával segíti növekedésüket és fejlődésüket. A program csúcspontja egy demonstrációs nap, amelynek során a résztvevők a Morgan Stanley globális hálózatából érkező befektetők előtt mutathatják be vállalkozásukat. Ezek a befektetők szerepet játszhatnak a további tőkéhez jutásban és stratégiai partnerségek kialakításában, és így felgyorsíthatják a vállalkozások fejlődését. 

 

A program angol nyelven zajlik. Az elmúlt öt évben az Egyesült Államokból és az EMEA régióból összesen 69 cég vett részt a programban, és mintegy 150 millió dollárnyi új finanszírozáshoz jutottak. 

 

Sanghamitra Karra, az MSIVL program EMEA régiós vezetője elmondta: „A program eddigi tapasztalatai inspirálóak voltak a régióban, és maximálisan igazolták, hogy sok rátermett vállalkozó van a nők és a valamilyen etnikai kisebbséghez tartozó vállalkozók között, ahogy azt is, hogy a hozzáférés a növekedést megalopozó tőkéhez, valamint a stratégiai tanácsadáshoz, mentoráláshoz kulcsszerepet játszik a start-upok fejlődésében. A 2022-es program sikerein felbuzdulva idén megkétszerezzük erőfeszítéseinket a régióban, és tíz gyorsan növekvő vállalatba tervezünk befektetni.”

 

__________________________

*https://ceereport2021experiorvc.unconventional.vc/

**https://research-and-innovation.ec.europa.eu/knowledge-publications-tools-and-data/publications/all-publications/she-figures-2021_en

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára

A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is. 

2024. október 11. 17:19

A világ öt legjobb márkája között a Samsung

A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

2024. október 11. 15:10

Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV

Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. 

2024. október 11. 13:24

Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót

A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.

2024. október 11. 11:48

A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.

2024. október 11. 10:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10