A nők jelenthetik a gyógyírt a fokozódó mérnök- és informatikus hiányra
Kétszeresére nőne a mérnök-informatikusok száma, ha ugyanannyi nő dolgozna az IKT-ágazatban mint férfi, ezért a nők szerepének növelése az iparágban kulcsfontosságú – hangzott el a Huawei „Women in Technology” országos pályaorientációs programjának záróeseményén.
A különleges, élményközpontú edukációs program célja az volt, hogy lebontsa a mérnöki hivatással kapcsolatos sztereotípiákat, és vonzóvá tegye a fiatal, 16-19 éves női korosztály számára az IT- és mérnökszakmákat. A több hónapos programsorozat keretében Budapesten, Győrben, Oroszlányban és Kecskeméten vehetettek részt diáklányok műhelyfoglalkozásokon, és a Maker’s Red Box alkotópedagógiai tananyagára épülő, marsjáró-tervezői projektmunka révén bepillantást nyerhettek a gyakorlati mérnöki munkába.
A mérnöki-informatikai területen dolgozó és a műszaki felsőoktatásban tanuló nők aránya mindössze 17-19 százalék hazánkban, ami az egyik legalacsonyabb arány az Európai Unióban. Magyarországon az informatikusok közül csak minden tizedik nő*, miközben számos olyan pozíció van, amely kiváló lehetőségeket nyújtana számukra is. Egyre több vállalat, szervezet ismerte fel a problémát, és egyre több kezdeményezést indítanak annak érdekében, hogy növeljék a nők részvételét ebben az iparágban.
„A kormány célja, hogy a felsőoktatásban a matematikai, természettudományi, mérnöki és informatikai (MTMI) területek részaránya 2030-ig elérje az 50 százalékot, azaz minden második hallgató MTMI-képzést válasszon. Éppen ezért örömmel állunk minden olyan kezdeményezés mellé, amely támogatja a szakemberek utánpótlását, illetve lehetőséget ad a fiatal hölgyek számára arra, hogy beleláthassanak a szerteágazó mérnöki tevékenységbe, és fejlesszék a készségeiket” – mondta Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a Huawei által indított Women in Technologies országos pályaorientációs programsorozat záró rendezvényén. Az államtitkár hozzátette: aki ezt a hivatást választja garantáltan változatos karrierlehetőségekre és folyamatos fejlődésre számíthat. A digitális ágazat mindemellett biztos elhelyezkedést és kimagasló keresetet kínál a tehetséges fiatalok számára.
„Nemcsak az IKT-ágazat szempontjából, hanem társadalmi-gazdasági okokból is nagyon fontos, hogy a nők nagyobb arányban válasszák a mérnöki és informatikai pályákat. A jövőnk növekvő mértékben épül a technológiára, miközben egyre jelentősebb a mérnökhiány” – mondta el Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary és Nyugat-Balkán kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója. „Annak ellenére, hogy felerészben a nők a digitális eszközök felhasználói, ezek fejlesztésében szinte alig vesznek részt. Ha ugyanannyi nő lenne a szakmában, mint férfi, akkor kétszeresére nőne a mérnökök száma, ami az európai szintű mérnök-munkaerőhiányra is megoldást jelentene. Ezt a tendenciát szeretné pozitív irányba elmozdítani a Huawei Technologies a jó példák bemutatásán és az IKT képzések támogatásán keresztül.”
Egy friss, magyar IKT-cégek körében végzett kutatás szerint az iparág legsúlyosabb problémája jelenleg a munkaerőhiány, prognózisok szerint néhány éven belül több tízezer informatikus hiányozhat a piacról, holott a szektor a magyar gazdaság húzóágazata – a bruttó hozzáadott érték 7 százalékát adja.
Marsjáró-építés és soft skillek
A Women in Technology országos pályaorientációs programsorozat októberben indult, és a 16-19 éves fiatal női korosztály 70 képviselője vett részt rajta négy helyszínen, Budapesten, Győrben, Oroszlányban és Kecskeméten. A hat alkalomból álló műhelyfoglalkozásokon a diákoknak lehetősége nyílt belekóstolni a gyakorlati mérnöki munkába, és egy tudományos, marsjáró-tervezői projektmunka révén közelebb kerülhettek napjaink digitalizált mérnöki szerepeinek megértéséhez. A foglalkozások gerincét a Maker’s Red Box egyedülálló alkotópedagógiára épülő tananyaga adta, ezenkívül meghívott szakértők előadásai és kerekasztal-beszélgetés révén igyekezett a programsorozat betekintést nyújtani a projekttervezés és –megvalósítás folyamataiba, a csapatban gondolkodás és az együttműködő kommunikáció rejtelmeibe, valamint abba, hogy milyen izgalmakat és kihívásokat rejt a nők számára a technológiai iparág.
__________________
*European Commission Digital Scoreboard 2020 – https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/library/women-digital-scoreboard-2020
Kapcsolódó cikkek
- Négymillió kép elemzése alapján készített átfogó tanulmányt a Huawei
- Huawei: 2030-ra egymillióra, a jelenlegi százszorosára nő az 5G-magánhálózatok száma
- XX. Simonyi Konferencia
- 10 gigabites internetet és érzékelésre képes hálózatokat hozhat a mobilszélessáv új korszaka
- Több technológiai újítását is kiállítja a Huawei a barcelonai Mobil Világkongresszuson
- Kínában is megvetné a lábát a magyar startup a Huawei segítségével
- A szolgáltatásmenedzsment jövője: tanuljunk az IT-tól!
- A párok döntő többsége aktívabb és kreatívabb randiélményre vágyik
- Központi IT rendszerek cseréje: változáskezelés nélkül nem megy
- Gamerből informatikus?
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A NIS2 megfelelés és a MI-megoldások is megnehezítik a magyar cégek digitális átállását
Az informatika minden eddiginél gyorsabban fejlődik, így nem csoda, hogy ezt sokszor a cégek sem győzik követni. A felhőtechnológia néhány éve még modern kuriózumnak számított, ma már azonban elvárás, hogy bárhol is vagyunk, minden adat azonnal elérhető legyen. Ez a technológiai ugrás azonban nemcsak a rugalmas együttműködést és a munkavégzés szabadságát hozta el a cégek életébe. Ha nem szakszerű módon történik meg egy új IT rendszerre való átállás, az komoly kiberbiztonsági kockázatnak teszi ki a vállalatot. Egy rendszergazdának nemcsak az a feladata, hogy fejlessze a vállalat informatikai hátterét, a cég dolgozóit is oktatnia kell az új rendszerek használatára.
Huawei: Az intelligens technológiák 2030-ra 16 billió dollárral növelhetik a globális GDP-t
A Huawei több mint tíz intelligens hálózati terméket és megoldást mutatott be az idei, müncheni Huawei Network Summiton. Az új Xinghe hálózati megoldások lehetővé teszik a rendkívül gyors adatátvitelt és a nagy teljesítményű hálózati környezetek kiszolgálását, ezzel elősegítve Európa digitális és intelligens fejlődését. Az eseményen több mint ezeregyszáz iparági szakértő, technológiai vezető és partner vett részt több mint 30 országból, köztük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból, Törökországból és Magyarországról is.
A CFO-k felvették a technológia diktálta tempót
A hazai pénzügyi vezetők (CFO-k) egyre komfortosabbak az új technológiai megoldásokkal, de komplexebb szabályozói megfelelésekkel és folyamatos költségcsökkentési nyomással kell szembenézniük. Arra számítanak, hogy az automatizáció és a digitalizáció térnyerése alapvetően alakítja át a szerepüket – derül ki a PwC 6. alkalommal elkészített Pénzügyi Vezetői Felméréséből.