1 millió forintos összdíjazással indult a K&H Egyetemi E-sport Kupa
1 millió forintos összdíjazással és nemzetközi kapcsolódással 2023-ban is elstartolt a K&H Egyetemi E-sport Kupa versenysorozat. A márciusban hétről hétre zajló küzdelemben nyolc magyar egyetem csapatai a League of Legends, a Valorant, valamint a Rocket League játékok platformján mérik össze tudásukat.
„A most felnövő generáció ma már új, digitális, innovatív lehetőségeket keres magának a sport és a szórakoztatás terén is. Mi ebben szeretnénk támogatni a fiatalokat az e-sport támogatásunkkal, ezért idén immár második alkalommal indult el 1 millió forintos összdíjazással a K&H Egyetemi E-sport Kupa. Márciustól nyolc egyetem csapatai mérettethetik meg tudásukat a sport leginnovatívabb, leggyorsabban fejlődő szakágában, illetve bizonyíthatják az elhivatottság, eltökéltség és kiváló teljesítményre való törekvésüket” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
A K&H Egyetemi E-sport Kupa 2023. március 1. és 31. között zajló alapszakaszában két négycsapatos csoportban körmérkőzéses rendszerben zajlanak majd az összecsapások a League of Legends, a Valorant, valamint a Rocket League játékok platformján. A továbbjutó négy csapat közül kettő jut be az offline lebonyolítású döntőbe és 2023. április 6-án a budapesti Gamerlandben bizonyíthatnak a fődíjért.
A bajnokságban a nemzetközi kapcsolódás okán kizárólag hallgatói jogviszonnyal rendelkező és csak 16 éven felüli játékosok vehetnek részt.
„Fontos kiemelni, hogy a K&H Egyetemi E-sport Kupa versenysorozattal egyúttal nemzetközi megmérettetésen való részvételt is biztosítunk. Az adott játékok győztes csapatai ugyanis az Amazon University Esports Masters 2023-as sorozatának Last Chance Qualifier szakaszába jutnak be, ahonnan sikeres szereplés esetén a verseny főtáblájára kerülnek. Az Amazon University Esports Masters egy olyan nemzetközi, egyetemi szintű versenysorozat, amelynek keretében európai szinten mérhetik össze tudásukat az intézmények legjobb csapatai. Tavaly 16 ország 952 egyeteme, közel 28 ezer játékos vett részt a megmérettetés valamelyik állomásán” – hangsúlyozta Biró Balázs, a HUNESZ elnöke.
A K&H Egyetemi E-sport Kupa mérkőzéseit az Esport1 szakértőkből álló kommentátor gárdája közvetíti minden héten a portál Twitch- és YouTube-csatornáján, valamint Facebook-oldalán.
Az eddig versengő egyetemek:
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
- Széchenyi István Egyetem, Győr (SZE)
- Pécsi Tudományegyetem (PTE)
- Debreceni Egyetem (DE)
- Óbudai Egyetem (ÓE)
- Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
Kapcsolódó cikkek
- Az LG legújabb gaming monitora lett a 2023-as LEC hivatalos kijelzője
- A videójáték-piac háromnegyedét az e-sport adja
- Lezárult a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság eddigi legnagyobb összdíjazású évada
- Újabb világbajnokságon szoríthatunk a Magyar E-sport Válogatottnak
- Három országban, egyszerre három LAN e-sport verseny zajlott le sikeresen
- Egy napra beköltözött az e-sport a Magyar Sport Házába
- Remekül szerepelt Tóth Dávid a monacói e-sport-világkupán
- Az éremszerzés reményében utazik Tóth Dávid a Sim Racing World Cup döntőjére
- E-sport siker Bakuban
- Folyamatosan növekszik az e-sport ismertsége és népszerűsége Magyarországon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Úttörő adatkezelési megoldás az SAP és a Databricks partnerségében
Az SAP bejelentette legújabb, úttörő megoldását, az SAP Business Data Cloudot, amely egységesíteni képes a vállalatoknál az SAP rendszereiből és külső forrásokból származó adatokat. Ez biztosítja azt a megbízható adatalapot, amelyre a vállalatoknak szükségük van a megalapozott döntésekhez és a mesterséges intelligencia hatékony és megbízható működtetéséhez. A megoldás összehangolja a szervezet kritikus alkalmazásainak adatait adatmérnöki és üzleti analitikai képességek révén, ami magasabb szintre emeli az áttekinthetőséget és az innovációs képességek kibontakozását.
A TCL elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést
A TCL, a funkciókban gazdag okostelefonok, táblagépek és csatlakoztatott eszközök kijelzőinek úttörője elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést, mellyel a vállalat kiemelkedő környezetvédelmi, társadalmi és kormányzási (ESG) teljesítményét ismerték el. Ez a rangos tanúsítvány az összes kiértékelt vállalat top 2%-ába helyezi a TCL-t, megerősítve ezzel a világ legfenntarthatóbb vállalatai között elfoglalt helyét.
Online és offline sikerek a MediaMarktnál
Annak ellenére, hogy a gazdasági helyzet továbbra is nehéz, a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy az első negyedévben jelentős forgalom- és nyereségnövekedést ért el a 2024/25-ös pénzügyi évben. A cégcsoport közleménye szerint az eredmények azt mutatják, hogy a MediaMarkt stratégiája, amely egyszerre és összehangoltan van jelen az online térben és a hagyományos üzletekben, azaz az omnichannel modell, sikeresnek bizonyult.
Bosch: 54 milliárdos beruházás és új raktárkapacitás
A Bosch, a globális technológiai és szolgáltatási vállalat, átadta legújabb, csúcstechnológiás logisztikai és disztribúciós központját Miskolcon. A központ, amelynek építése 2021-ben kezdődött, a Robert Bosch Power Tool Kft. több mint 54 milliárd forintos beruházásával valósult meg.
Ezek okozhatják a legtöbb meglepetést idén a kriptopiacon
A BITmarkets kriptovaluta-tőzsde közzétette listáját 2025 TOP 5 kriptós meglepetéseiről. A Cardano és a SUI mellett három új szereplő is helyet kapott, amik potenciálisan átalakíthatják majd a szektort: az XRP, a Dogecoin és a Stellar.