Így lehet zöldebb a konyhánk
A Föld Napja már több mint 50 éve hívja fel minden évben a figyelmet a környezetvédelem fontosságára és arra, hogy kis lépésekkel is sokat tehetünk egy szebb jövőért. Kezdetben erre a legjobb terepet a saját otthonunk jelenti, amit néhány apró változtatással könnyen fenntarthatóbbá tehetünk – az LG most olyan tippeket gyűjtött össze, amivel a konyhánkat tehetjük zöldebbé.
1. Használjunk időtálló eszközöket
Ha zöldebb konyhára vágyunk, alapvető fontosságú, hogy olyan eszközöket válasszunk, amik kiállják az idő próbáját. Inkább erős, mint olcsó kellékekkel szereljük fel háztartásunkat: egy minőségi öntöttvas serpenyő például – bár eleinte nagyobb befektetés –, generációkon át kitart majd. A rossz minőségű fakanalak könnyen elrohadhatnak, a műanyag eszközök pedig megolvadhatnak a hő hatására, ezért vásároljunk ezek helyett inkább rozsdamentes acél eszközöket. Késből is válasszunk olyan minőségi terméket, amit magunk is meg tudunk élezni, konyhai papírtörlő helyett pedig használjunk jó anyagból készült konyharuhákat.
2. Csökkentsük a konyhai hulladék mennyiségét
A háztartás összes helyisége közül jellemzően a konyhában keletkezik a legtöbb hulladék, aminek az egyik fő oka, hogy a termékeket már túlcsomagolva vásároljuk meg a szupermarketekben. Ezen szerencsére könnyen segíthetünk azzal, ha a bolti zacskók megvásárlása helyett saját táskát viszünk magunkkal, és ha lehetőség szerint a csomagolt helyett inkább a csomagolatlan termékeket választjuk. Amikor pedig ez nem kivitelezhető, használjuk újra, amit csak tudunk: például a bolti üvegeket és palackokat, de akár a hűtőnkben használt alumínium fóliákat is. Ha gyakran dobunk a szemétbe megromlott élelmiszert, az is fontos, hogy már eleve kerüljük a túl nagy mennyiségek megvásárlását.
3. Tároljuk okosan az ételeinket
A nem megfelelő tárolás miatt is rengeteg élelmiszer kerül a szemétbe – holott ez könnyen megelőzhető lenne. Az LG szakértői szerint az ételek akkor maradnak a legtovább frissek és biztonságosan fogyaszthatóak, ha a hűtő hőmérsékletét 4 °C-ra, vagy ennél egy kicsivel alacsonyabb hőfokra állítjuk. Közismert tény, hogy a gép ajtajának nyitogatásával hideg levegőt engedünk ki a készülékből, ami befolyásolja ezt a hőfokot, azonban azt már kevesebben tudjuk, hogy zárt ajtó esetén is fontos az egyenletes belső hőmérséklet fenntartása a készüléken belül az élelmiszerek frissességének minél hosszabb ideig tartó megőrzése érdekében. Éppen ezért válasszunk olyan hűtőt, amelynek belsejében legalább egy fokos pontossággal biztosított az egyenletes hőmérséklet. Ebben már a technológia is segít minket: a DoorCooling+ megoldás például felülről közvetlenül juttat hideg levegőt az ajtó rekeszeibe, ezzel biztosítva, hogy az ajtóban elhelyezett termékek minél hamarabb lehűljenek és így minél hamarabb kialakuljon ajtónyitás után az egyenletes belső hőmérséklet. Az InstaView technológiával felszerelt eszközök esetében pedig úgy is ellenőrizhetjük a hűtő tartalmát, hogy nem nyitjuk ki az ajtót: az üvegablakra kettőt koppintva felkapcsolódik a hűtő lámpája, így az ajtó kinyitása nélkül láthatjuk, mi van a polcokon.
Fontos továbbá, hogy a hideg levegőnek legyen lehetősége egyenletesen áramlani a termékek között – azaz ne rakjuk túl közel egymáshoz ezeket. Ha maximalisták vagyunk, tároljuk átlátszó dobozokban az ételeket, hogy gyorsabban – és kevesebb hideg levegő kiengedése nélkül – megtaláljuk a hűtőben, amire szükségünk van.
4. Váltsunk energiatakarékos készülékekre
Otthonunk zöldebbé tételének az egyik legjobb módja, ha energiatakarékos készülékeket vásárolunk – ez különösen fontos a konyha esetében, ahol számos elektronikai eszközt használunk egyszerre. Az energiafogyasztási kategória alapján könnyű a megfelelő berendezések kiválasztása, amelyekkel nem csak a bolygónak segítünk, de csökkenthetjük a rezsiköltségeinket is. A konyhában a legnagyobb energiafogyasztók a nagygépek – például a hűtőszekrény és a mosogatógép –, ezért ezek kiválasztására érdemes külön figyelmet fordítani.
Azzal, hogy energiatakarékos eszközökre váltunk, nem csak a rezsiszámlánk csökken, de egyben a Föld védelméért és a természeti erőforrások megőrzéséért is teszünk. A korszerűtlen háztartási nagygépek lecserélése nemcsak környezetkímélő, de igencsak pénztárcabarát lépés is, hiszen az energiatakarékossággal a beruházás néhány év alatt megtérülhet.
Kapcsolódó cikkek
- Túl a 100 milliós darabszámon az Inverter Direct Drive mosógépmotor
- Márkaidentitást vált az LG
- Az LG termékdizájnjait 24 díjjal honorálták
- Az LG okostévéi új szintre emelik a tanulás élményét a Masterclass alkalmazással
- Így nézd a tévét, és a rezsiszámlán is spórolhatsz
- Már a hazai gamerek is lecsaphatnak az LG 240 Hz-es képfrissítésre képes OLED monitorjaira
- Kutatás-fejlesztési leányvállalatot alapított az LG Vietnámban
- Fontos globális elismerést kaptak az LG HVAC-megoldásai
- Így szabadulhatunk ki a multitasking csapdájából
- Így spórolhatunk az energiával
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény
Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.
Országos mozivetítéssel zárult a Hunyadi sorozat
Húsvét hétvégéjén érkezik a Hunyadi sorozat grandiózus fináléja a TV2 műsorára. A legelhivatottabb rajongók azonban már korábban, április 16-án, szerdán, 19 Cinema City moziban, exkluzív vetítésen élhették át a sorozat záróepizódját, amely látványos csatajeleneteivel kápráztatta el a közönséget.
Kihirdették a Sony World Photography Awards 2025 nyerteseit
A Sony World Photography Awards bejelentette a 18. alkalommal megrendezett verseny győzteseit a londoni díjátadó gálán, ahol a szakma legnagyobbjai ünnepelték az idei nyerteseket és kiemelkedő munkáikat.
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.
Marketing és kultúra találkozása a megújult Néprajzi Múzeumban
A Marketing Döntéshozók Klubjának áprilisi eseményének a látványos építészeti megoldásairól és különleges atmoszférájáról ismert, új Néprajzi Múzeum adott otthont. Az intézmény nem csupán egy ikonikus látványosság Budapest szívében, hanem egy modern élményközpont is, amely egyre meghatározóbb szerepet tölt be a főváros kulturális életében.