Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást
Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az esetek nagyon nagy százalékában egy dologra biztosan szükség van: ez az úgynevezett sztreccsfólia. A raklapcsomagolás gazdaságosabb és kedveltebb fóliatípusát lehetővé tette egy magyar cég úgy, hogy az nemcsak gazdaságosabb lett a piacon kapható termékeknél, de környezetbarát is, hiszen a vékonyabb fólia használatával kevesebb hulladék keletkezik. Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. innovációja az áruszállítást nagyságrendekkel könnyítheti meg a közeljövőben.
Az ipari sztreccsfólia ugyan élelmiszer csomagolására nem alkalmas, így a háztartásokban is meglehetősen ritkán találkozni vele, de akinek nem idegen a raklapos szállítás, esetleg szállítmányozással is foglalkozik, az találkozott már ezzel a hasznos csomagolóanyaggal.
Németh László, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. szervizvezetője elmondta, mivel a sztreccsfóliáról általánosságban elmondható, hogy szakadás nélküli nyújthatósága biztosítja az egységrakat biztonságos rögzítését, tapadó képessége pedig garantálja, hogy a fóliarétegek ne váljanak el egymástól, ezáltal teszi biztonságossá a csomagolás minőségét. Mindezek miatt nem véletlen, hogy a sztreccsfólia nélkülözhetetlenné vált a raklapos áruszállításban az utóbbi évtizedekben.
A szakember ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy mint minden más piacon, itt is szükség van a folyamatos innovációra.
„Egy olyan iparágban, amelyet erősen sújt az áram és a gáz ára, valamint az összes járulékos költség alakulása fontos, hogy rendszeresen felülvizsgáljuk a csomagolás költségeit és törekedjünk azok csökkentésére, miközben ragaszkodunk az adott termék minőségéhez is. Újításainkkal folyamatosan arra törekszünk, hogy környezettudatos megoldásokkal csökkentsük a felhasznált csomagolóanyag mennyiségét” – mutatott rá.
Kiemelkedő szakítószilárdság, verhetetlen ár-érték arány
Ezt a szemléletet követve alkották meg a minimum 150 százalékos nyújthatósággal rendelkező, 12 mikron vastag kézi sztreccsfóliát, mely nagyban csökkenti a termék fajlagos anyagköltségét.
A hiánypótló csomagolóanyagról Németh László elmondta, a vékonyabb fólia használatával kevesebb hulladék keletkezik, így csökkenthető a cégek ökológiai lábnyoma. Az innovatív sztreccsfólia kiemelkedő szakítószilárdsága biztosítja a kisebb súlyú rakatok biztonságos logisztikai életútját is, és nem utolsó sorban a vékonyabb csomagolóanyag használatával a felhasznált fólia négyzetméterára akár 37 százalékkal csökkenthető.
„Az általunk forgalmazott kézi sztreccsfóliákat kis súlyú, mindössze 350 grammos csévére tekerjük, így a partnereink több fóliát és kevesebb felesleges csévét vásárolnak. Előfordul ugyanis a piacon, hogy vastag papírdudára tekert sztreccsfóliákat értékesítenek, és ezáltal a termék nettó súlya drasztikusan visszaesik. Cégünk odafigyel arra is, hogy ez ne történhessen meg a vásárlóinkkal” – fogalmazott.
Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. szervizvezetője végezetül kérdésre válaszolva közölte, Magyarországon megközelítőleg tíz éve jelentek meg a vékonyabb sztreccsfóliák, a 12 mikronos kézi sztreccsfóliát pedig 2020 óta kapható hazánkban. Utóbbi iránt évről évre egyre nagyobb a kereslet, ami a fent említett előnyei miatt egyáltalán nem meglepő, és további exponenciális növekedésre számítanak a piacon.
Kapcsolódó cikkek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Samsung bemutatja legújabb AI-megoldásait a World of Samsung eseményen
A Samsung, mint az összekapcsolt eszközélmények éllovasa, március 18-tól Frankfurtban, Németországban rendezi meg a World of Samsung eseményt. A rendezvény keretében bemutatkoznak a vállalat legújabb, mesterséges intelligencia által vezérelt fejlesztései. A Samsung televíziós, audiotechnikai, okosotthon-, gaming-, mobil- és digitális eszközei révén demonstrálja, hogyan válhat a technológia a mindennapok gördülékeny és támogató társává a mesterséges intelligencia segítségével.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Schneider Electric: Az ipari automatizálás új szintje Magyarországon
Magyarországon is elérhető a Schneider Electric teljes ipari automatizálási szoftverportfóliója, és most már egy kifejezetten erre a területre szakosodott csapat segíti a hazai ügyfeleket abban, hogy maximálisan kihasználják a megoldások kínálta lehetőségeket. Az AVEVA alkalmazások segítségével például akár 20%-kal is csökkenthetők a beruházási költségek, míg az EcoStruxure Foxboro DCS használatával akár 40%-kal is rövidíthető a meghibásodások javítási ideje. A Schneider Electric CONNECT platformja és a Flex előfizetési modellek egyszerű, gyors és rugalmas hozzáférést biztosítanak a felhasználók számára a cég szoftvereihez.
Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek
A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.