Tovább terjeszkedik a MediaMarkt
Az eddigi legnagyobb alapterületű, ún. „Üzlet az Üzletben” típusú MediaMarkt áruházat vehették birtokba a vásárlók július 13-án, Hódmezővásárhelyen. Az új üzlethelyiség a SIS (Shop-in-Shop) formátumnak megfelelően a helyi Tesco hipermarket területén kapott helyet. Az együttműködést a két kiskereskedelmi márka 2016-ban kezdte el. A modell lényege, hogy az elektronikai áruház a hagyományos MediaMarkt áruházakhoz képest kisebb területen, ám hasonlóan széles választékot kínál a Tesco hipermarket eladóterén belül. A vásárlók így hozzáértő segítséggel, még könnyebben juthatnak hozzá a vágyott műszaki és elektronikai termékekhez, akár a nagybevásárlás részeként. A hódmezővásárhelyi üzlet a tizenötödik ilyen típusú áruház a sorban, és a tervek szerint további kettő nyitja meg kapuit vidéken még az idén.
Tapasztalatok és mérések is igazolják a modell sikerességét: az adott településeken a MediaMarkt beköltözésével megnőtt a Tesco vásárlóinak száma, ugyanakkor az ilyen üzletek forgalmának aránya is nőtt a műszaki áruházlánc összes értékesítési forgalmán belül.
„2022 ismét megmutatta, hogy van egy nagyon határozott igény a fizikai áruházakra, amit az online vásárlási lehetőségek terjedése nem tud felülírni. Nagyon örülünk, hogy a hódmezővásárhelyi üzlettel ismét egy olyan településen tudtunk megjelenni, ahol a lakosság már várta érkezésünket, mivel nem rendelkeztünk még ott eddig áruházzal. A jelenlegi gazdasági környezetben különösen fontos, hogy a vásárlóink a lakóhelyükön vagy ahhoz nagyon közel tudják megvásárolni a számukra fontos műszaki cikkeket, akár az élelmiszer vásárlásukkal egybekötve. A siker egyik kulcsa, hogy nálunk az is megtalálja a megvásárolni kívánt termékét, aki gyorsan, célirányosan vásárol, és az is, aki értékesítői segítséggel választja ki a számára legmegfelelőbb megoldást” – összegezte Környei Ágnes, a MediaMarkt „Shop-in-shop” áruházainak operatív igazgatója.
A most megnyílt hódmezővásárhelyi áruház a legnagyobb SIS-ek egyike: közel 1000 négyzetméteren várja széles termékkínálattal és a MediaMarkt megszokott szolgáltatásaival a vásárlókat. Újdonság, hogy a tavaly év vége óta – kezdetben csak a nagy áruházakban – elérhető Vodafone előfizetés szolgáltatás mobilkészülékekhez már a SIS áruházakban is megtalálható. Ez a Magyarországon egyedülállóan komplex, vásárlóbarát megoldás a legnagyobb hazai műszaki áruházlánc teljes mobiltelefon-választékát kínálja vásárlói felé az egyik vezető mobilszolgáltató operátori támogatásával, előfizetésével.
A korábban már megnyílt egységekhez hasonlóan, a műszaki áruház saját munkatársakat alkalmaz a most nyíló üzleteiben is, így a hódmezővásárhelyi és a még idén további két egységgel bővülő áruházlánc összesen több min 40 új munkahelyet teremt a kiskereskedelemben elhelyezkedni kívánók számára.
A MediaMarkt a következő településeken van jelen „Üzlet az üzletben” típusú áruházaival: Baja, Budapest (17. ker., Pesti út), Dunaújváros, Esztergom, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Nagykanizsa, Pápa, Salgótarján, Sopron, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém.
Kapcsolódó cikkek
- Kilenc Logitech terméket ismertek el Red Dot 2016 Termékdizájn-díjjal
- Nyolc elismerést gyűjtött be a Logitech
- Itt a Sandberg legújabb mikrofonja és nagy felbontású webkamerája
- Kiváló minőségű RGB-s gamer mikrofon a The G-Labtól
- Megérkeztek a legújabb Survivor termékek a Sandberg kínálatába
- Új termékekkel bővült a Sandberg kínálata
- Újrahasznosított műanyagból készültek a Logitech új, Brio 300 sorozat webkamerái
- Bemutatkoznak a Logitech új webkamerái és fülhallgatói
- Az új Sony mikrofon kiváló minőségű hangot biztosít bárhol és bármikor
- Kevés és drága az új laptop, inkább felújíttatunk
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.