Egyre több fotót gyártunk, de keveset teszünk el emlékbe
Tízből kilenc magyar tart otthon fotóalbumot, ám a legtöbben ki sem nyitották őket az elmúlt másfél évben – derült ki az Epson országos, reprezentatív kutatásából.* Bár az okoseszközöknek köszönhetően szinte minden pillanatot megörökítünk, mégis mindössze 2 százalékát nyomtatjuk ki a digitális képeknek. Pedig a fotók rendezése és nézegetése pótolhatatlan pozitív hatásokkal jár, például elősegíti az emlékezést, és megerősíti a családi kötelékeket.
A digitalizáció előretörésével sok hétköznapi szokásunk alakult át – többek között az is, hogy milyen gyakran és formában nézegetjük a családi nyaralásokon, születésnapokon, ünnepségeken készült képeket. Az analóg időkkel ellentétben most bármikor bármit megörökíthetünk: nem meglepő tehát, hogy egy átlag magyar körülbelül 1200 képet tárol a telefonján.
Más kérdés, hogy milyen gyakran nézzük meg ezeket, és kitesszük-e őket az otthonunkban is. A megkérdezettek több mint fele szomorúnak tartja, ha egy lakásban nincsenek kifüggesztve családi fényképek; ennek ellenére a magyarok átlagosan mindössze 28 fotót nyomtatnak ki azok közül, melyeket a telefonjukon tárolnak. A válaszadók egynegyedének nincs ideje ilyesmivel foglalkozni, a 19 százalékuk túl bonyolultnak tartja a keretezést, 16 százalékuk pedig nem rendelkezik nyomtatóval.
Pedig érdekes módon az iskolai tablófotózáson készült portrék szinte minden második ember otthonában megtalálhatók – valószínűleg azért, mert ezeket eleve nyomtatva kapják kézhez. A legtöbben valamilyen jelentős életeseményt követően szokták lecserélni a fotókat a falon. A legtöbb válaszadónak „nyomtatásra érdemes” pillanat lehet egy nyaraláson készült felvétel (31%), valamint a születésnapi torta felvágása (31%) is. Legritkábban az ételekről (12%) és az első iskolai napról (15%) készült fényképeket nyomtatjuk ki.
Kézzelfogható emlékek, egyenesen a nyomtatóból
A nyomtatott fényképek bizonyos szempontból sokkal többet nyújtanak, mint a telefonon tárolt, soha meg nem nyitott fotómappák. A válaszadók több mint fele szerint a legfrissebb családi nyaralásokon és összejöveteleken készült fotók hangulatosabbá és személyesebbé teszik a teret. Azzal is minden második megkérdezett egyetértett, hogy boldogsággal tölti el őket, ha a szüleik otthonában viszontlátják saját arcképüket.
Tízből nyolc embernél rendszeres családi program a fotóalbumok közös lapozgatása, 94 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a gyerekeknek javítja az önbecsülését a saját magukról és szeretteikről készült fényképek rendszeres megtekintése. A válaszadók 88 százaléka egyetértett abban, hogy a rokonokról nyomtatott fényképek segítik a családi kötelékek megerősítését és a gyerekeket is könnyebben megtanítják arra, hogy ki kicsoda a tágabb családtagok közül.
Linda Henkel, a Fairfield University kutató-pszichológusa szerint rengeteg pszichológiai előnnyel jár, ha az otthonunkban körbevesszük magunkat szeretteink fényképeivel. „A fotók válogatása, albumba rendezése, bekeretezése, és a családdal való közös nézegetése segíti az emlékezést és az összetartozás érzésének megteremtését. És ez sokkal hatásosabb akkor, ha nem egy eszközön tárolunk mindent, hanem időnként kézbe vesszük, magunk mellett tudjuk a képeket.”
Az otthoni nyomtatásra manapság sokféle gazdaságos és jó minőségű megoldást választhatunk. Az Epson EcoTank nyomtatóit például úgy tervezték meg, hogy az újratölthető tintatartályokkal akár 90 százalékot is megspórolhassunk a nyomtatási költségeken. A tintatartályok nagy kapacitásának köszönhetően alacsony oldalankénti költség mellett állíthatunk elő kiváló minőségű nyomatokat.
________________________
* A magyar lakosság körében 1000 fős mintán végzett, országos reprezentatív kutatás.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyméretű képek nyomtatása kiváló minőségben
- Olcsóbb, átláthatóbb nyomtatóüzemeltetés vállalatok számára
- Kreatív alkalmazások, széles választék
- Évente több százezer forint megtakarítást hozhat a piezotintás nyomtatás
- Az Epson új tintasugaras fotónyomtatókkal és nagy formátumú nyomtatókkal bővíti termékkínálatát
- Fenntartható divat debütált a párizsi Haute Couture divathéten
- A járvány utáni világban kéz a kézben jár a környezetvédelem és a költséghatékonyság
- Rangos díjat kapott az Epson két nyomtatója
- Az új Epson SureColor nyomtatók kivételes minőséget és sokoldalúságot biztosítanak
- Nagy sebességű fekete-fehér multifunkciós nyomtató az Epsontól
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Többfunkciós powerbank és környezettudatos optikai meghajtó
A dán Sandberg márka, amely mobiltelefonos és számítástechnikai kiegészítőiről ismert, két különleges termékkel készül 2025 első negyedévére. Az új Survivor Powerbank 7in1 76800 az egyik leginnovatívabb és legfunkcionálisabb hordozható töltőmegoldás, amely nemcsak a mobil eszközök kábeles töltését, hanem laptopok, autós szivargyújtók és 12 V-os eszközök, valamint a vezeték nélküli Qi töltést is támogat, maximum 15 W teljesítménnyel. Emellett a márka új optikai meghajtója a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, újrahasznosított alapanyagok felhasználásával. A széleskörű kompatibilitás érdekében a csomag egy USB-C – USB-A adaptert is tartalmaz.