Kiderült, mennyit költenek telefonra, tévére, mosógépre és laptopra a magyarok

forrás: Prím Online, 2023. november 7. 12:47

Bár idén a hazai kiskereskedelem számos problémával küzd, az Euronics friss adatai alapján az üzletlánc vásárlói kétszer többet költöttek idén telefonokra és mobilkiegészítőkre, mint tavaly, de nőtt a tévékre és háztartási nagygépekre fordított átlagos összeg is. Az idei trendek érdekessége, hogy átlagban ugyanannyit költünk egy-egy elöltöltős mosógépre, mint automata kávéfőzőre, ha pedig tévévásárlásra kerül sor, a boltokban jellemzően drágább készülékeket választunk, mint a webshopban, viszont a slágerterméknek számító laptopok esetében fordított a helyzet.

A magyarországi kiskereskedelmi forgalom általános apadásával párhuzamosan az év első 10 hónapjában az Euronics tapasztalatai szerint is csökkent mind az egyes termékkategóriák által generált árbevétel, mind a vásárlások száma, viszont az egy-egy vásárlás során elköltött átlagos összeg – vagyis a kosárérték – több területen, így a háztartási nagygépek, a tévék és a telefonok szegmensében is emelkedett. Különösen ez utóbbi volt a látványos az Euronics forgalmában, hiszen itt a kosárérték egy év alatt több mint a kétszeresére ugrott.

 

 

Nem haltak még ki a nyomógombos telefonok sem

 

A telefon és mobilkiegészítő kategóriában az átlagos országos kosárérték – az egy évvel korábbi 46 ezer forint után – immár meghaladja az 56 ezer forintot, ami alól a leglátványosabb kivételt az északnyugat-magyarországi régió jelenti, a maga 60 ezer forinton felüli átlagával. A kategórián belül legnépszerűbb termékeknek természetesen az okostelefonok számítanak, e készülékekre átlagosan közel 100 ezer forintot költöttek az Euronics vásárlói az online felületen, míg a fizikai üzletekben a némileg olcsóbb készülékek jutottak nagyobb szerephez. Érdekesség, hogy a nyomógombos és az otthoni vezeték nélküli telefonokra is van még kereslet, ezek a tízezer forint körüli árkategóriát jelentik.

 

Az üzletekben veszik jobban a felültöltős mosógépeket

Metykó Tibor

 

„Az Euronics forgalmában a legmeghatározóbb termékkategóriának a háztartási nagygépek – pl. hűtők, mosógépek – számítanak, de nagy a különbség az online és az offline csatornáink között. Míg a fizikai üzleteinkben ez a kategória az összbevétel több mint 40%-át hozza, addig a webshopunk esetében ez az arány jóval magasabb, meghaladja a 60%-ot is. Mennyiségben ugyanakkor a háztartási kisgépek – pl. kézi porszívók, mikrosütők – vezetnek: az online vásárlások bő felét, a bolti forgalom több mint 60%-át adják ezek a termékek” – mondta el Metykó Tibor, a vállalat marketing és kommunikációs igazgatója.

 

A nagygépek között az első három helyen mind az offline, mind az online csatornán megtalálhatóak az alulfagyasztós hűtők és az elöltöltős mosógépek, de míg a fizikai boltokban a felültöltős mosógépek, addig a webshopban a beépíthető sütők tartoznak még ide. A hűtők esetében egy-egy készülékre átlagosan 150-160 ezer forintot költenek a fogyasztók, a beépíthető sütők átlagára 114 ezer forint, az elöltöltős mosógépeké mintegy 134 ezer forint, a felültöltősöké pedig közel 118 ezer forint.

 

A háztartási kisgépek esetében a legnagyobb mennyiség a kézi porszívókból, mikrosütőkből és porzsák nélküli porszívókból fogyott, míg a webshopban kiemelkedően népszerűnek számítanak még az airfryerek – forrólevegős sütők – is. A kézi porszívók átlagára 62 ezer forint körül volt, a porzsák nélküli készülékek kevesebb mint feleennyibe kerültek, a mikrókra átlagosan 25-26 ezer forintot költöttek, míg az airfryerek közel 34 ezer forintot kóstáltak. Árbevétel szempontjából igazi sikerkategóriának számítanak még az automata kávéfőzők – itt az átlagár meghaladja a 134 ezer forintot.

 

 

Budapesten nagyobb összeget szánnak tévévásárlásra

 

A televíziók kategóriájában több érdekességet is mutat az Euronics statisztikája. Egyrészt az online csatornán darabszámban a legtöbb a közepes méretű, 40-43, illetve 44-50 collos képátlójú készülékekből, valamint a kisebb, 32 hüvelykes tévékből fogyott, viszont a legnagyobb árbevételt a 60”-asnál is nagyobb, 300 ezer forint feletti átlagárú televíziók hozták. A hagyományos üzletekben ehhez képest a mennyiségi top 3-ban a 44-50 collos tévék helyett az 55-58-as készülékek kaptak helyet, és ezek viszik a prímet az árbevétel terén is. 

 

A fizikai boltokban a 32”-es tévék 60 ezer forint feletti átlagára ötezerrel múlja felül az online csatornán mért értéket, de a 40-43 collos kategóriában is a drágább modellek jutnak nagyobb szerephez (online átlagár: 90 ezer forint, offline átlagár: 98 ezer forint). Ezzel szemben a 60 collosnál is nagyobb tévék esetében a webshopokban jellemzően drágább termékeket vásárolnak, mint az áruházakban, hiszen a 304 ezer forint feletti átlagár 70 ezerrel múlja felül az offline átlagot.

 

További érdekesség, hogy a fővárosban lett a legmagasabb a tévékre költött átlagos összeg: míg Budapesten átlagosan 139 ezer forintot adtak ki a vásárlók egy-egy készülékre, addig a skála másik végén szereplő Dél-Magyarországon csak 111 ezer forintot. Más termékkategóriáknál ilyen mértékű területi különbség nem tapasztalható.

 

A webshopban jobban fogynak a drágább laptopok

 

Az IT-kategóriában mind a fizikai üzletekben, mind a webshopban a laptopok számítanak a legnépszerűbb terméknek, viszont amíg az online csatornán az átlagár megközelíti a 250 ezer forintot, addig az offline értékesítések esetében ez nem éri el a 200 ezer forintot sem. Szintén nagy forgalmat generálnak a webáruházban a 14 ezer forint körüli átlagárú wifis kamerák, valamint a 25 ezer forint átlagárú tintasugaras nyomtatók, az Euronics üzleteiben pedig még a wifi-routerek is slágernek számítanak.

Kulcsszavak: Euronics

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági terhek 2025-ben: Hogyan lehet csökkenteni a költségeket?

2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lebonyolítását és a felügyeleti díjak kiszámítását érintik. A vállalatok számára kötelező díjak részben az árbevétel alapján kerülnek meghatározásra, de jelentős mértékben függnek a használt rendszerek számától, a cég szerepétől, illetve az általa kezelt adatokatól is. Kóczé Péter, a Grant Thornton digitális üzletágának vezetője bemutatja, hogyan csökkenthetők ezek a költségek – akár több millió forinttal –, és hogyan lehet szakmai alapokon optimalizált kiberbiztonsági rendszert kialakítani.

2025. március 27. 11:30

AI forradalom a pénzügyi szektorban is

A mesterséges intelligencia (AI) forradalmának egyik legnagyobb haszonélvezői várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lesznek, amennyiben nem áldozzák fel a fogyasztói és felhasználói bizalmat a gyors eredmények érdekében. Az innováció és a bizalom fenntartását célzó uniós szabályozás 2026. augusztusáig fokozatosan lép életbe. A közelmúltban a KPMG Magyarország magyar és nemzetközi szakértői, valamint ügyfélkörük képviselői üzleti beszélgetést tartottak a témában.

2025. március 27. 09:55

A jövő technológiai újításai a Neumann János Kárpát-medencei Versenyen

A Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny diákok által fejlesztett pályaművei között idén olyan innovációk szerepelnek, mint onkológiában alkalmazható mesterséges intelligencia, Rubik-kockát kirakó robotok, hulladékszűrő gépek és mindennapi életet segítő mobilalkalmazások. A több mint 40 éves múlttal rendelkező szekszárdi diákversenyen az általános és középiskolás diákok startup-szerű formában mérhetik össze tudásukat.

2025. március 26. 20:57

A Sony legújabb fülhallgatója prémium hangzással és intelligens funkciókkal érkezik

A Sony bemutatta legújabb WF-C710N Truly Wireless zajszűrős fülhallgatóját, amely a márka fejlett zajszűrő technológiáját ötvözi hosszú akkumulátor-élettartammal és tisztább hívásminőséggel. A stílusos és kompakt WF-C710N kiváló hangzást nyújt, modern színekben és felhasználóbarát funkciókkal, így minden igényt kielégít elérhető áron.

2025. március 26. 19:38

Kiemelkedő újságírók és tartalomkészítők munkáját díjazta a Siemens

Az idei Siemens Media Award pályázatok középpontjában a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei álltak. A díjátadót 2025. március 25-én este tartották, ahol kiemelkedő technológiai újságírók és tartalomkészítők munkáját ismerték el.

2025. március 26. 17:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29