Így autózunk télen!
Ha akarnánk, sem tudjuk magunkat függetleníteni a téli időjárástól, ha volán mögé ülünk. Éppen ezért jelentősen befolyásolja vezetési szokásainkat az, hogy milyen körülményekkel kell szembenéznünk az utakon. Tízből négy autós változtat a vezetési szokásain télen, az időtől teszi függővé, hogy gyakrabban, vagy ritkábban használja-e a járművét – derül ki a Magyar Suzuki magyar autósok körében elvégzett kutatásából*. Jó hír, hogy a sofőrök nagy része téli gumival közlekedik többnyire már novembertől, és bevet minden olyan praktikát, amely a biztonságos közlekedést segíti.
Ősszel és télen a megszokottnál is több nehézséggel kell szembesülnünk az utakon, hiszen a megváltozott látási viszonyok, a csökkenő hőmérséklet, a csúszós utak jelentősen próbára teszik a közlekedés összes résztvevőjét. Nem véletlen, hogy tízből négy autós változtat autóvezetési szokásain ősszel és télen – gyakrabban vagy ritkábban ül ilyenkor autóba. Azok, akik kevesebbszer használják járművüket, úgy ítélik meg, a rosszabb út- és látási viszonyok között kevésbé biztonságos (42,6%) vagy kevésbé gyors (20,7%) az autóhasználat. Szerintük praktikusabb ilyenkor gyalog vagy tömegközlekedéssel eljutni a célállomásra (15,4 százalék), mert parkolni is nehezebb ilyenkor (6,8 százalék), de még anyagi szempontok is közrejátszanak a döntésben (14,5 százalék). Ugyanakkor azok az autósok, akik gyakrabban ülnek a hidegebb hónapokban volán mögé úgy fogalmaztak, a tömegközlekedési eszközökkel szemben a saját jármű kényelmesebb, gyorsabb és a válaszadók 9 százaléka szerint biztonságosabb is a hideg, esős, havas időben.
Visszatartó erő az ónos eső, a jég és a köd
Az időjárási körülmények azonban még azokat is megfontoltabbá teszik, akik egyébként gyakrabban ülnek ősszel és télen autóba. Az ónos eső, a jég és a köd legtöbbünket visszatartja az autózástól: a megkérdezettek 51 százaléka nem indul útnak ilyen körülmények között. A többiek rövidebb távolságra mennek, vagy csak akkor vállalják be a vezetést, ha sötétedés előtt célba érnek. Mindössze a válaszadók 23 százaléka fogalmazott úgy, hogy nem befolyásolja, milyen időjárási körülményekkel kell szembenéznie.
Jó hír azonban az, hogy az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányai eredményesek, hiszen az autósok több mint 84 százaléka téli gumit használ (további 13,5% pedig négy évszakosat) és minden harmadik gépjárművezető – függetlenül az időjárástól – már novemberben gondoskodik a nyári abroncsok lecseréléséről. De nemcsak az évszaknak megfelelő gumikban, hanem egyéb más lehetőségekben is bízunk a minél biztonságosabb vezetés érdekében. Az autósok több mint kétharmada részben vagy teljes egészében támaszkodik a vezetéstámogató rendszerekre a téli hónapokban, miközben a megkérdezettek 12,8 százaléka inkább a saját képességeiben bízik. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a rendszeres abroncsnyomás ellenőrzésre, az üzemanyag-, olajszint és fagyálló folyadék ellenőrzésre. Bevett szokás a motor előmelegítése és a megkérdezett autósok odafigyelnek arra is, hogy autójukból ne hiányozzanak olyan biztonsági felszerelések, mint a jégoldó, jégkaparó és hólapát.
Illatfelhőbe burkolózunk vezetés közben
Ám nemcsak a biztonságos vezetésre, hanem a jó közérzetre is figyelünk. A megkérdezett autósok nagy része bízik az illatok erejében és illatosítót is évszaknak megfelelően választ: a három legkedveltebb illat a vanília, a fűszeres narancs és a mézeskalács.
„Télen különösen igaz, hogy nem szabad rutinból vezetni. Alkalmazkodni kell az időjárási- és útviszonyokhoz, ezek pedig megkívánják a járművek megfelelő technikai és műszaki állapotát, illetve a körültekintő, óvatos, türelmes vezetési stílust. A közlekedés minden szereplője ugyanolyan mértékben van kitéve a nehezítő körülményeknek, ezért legyünk tekintettel másokra is vezetés közben. Első a biztonság.” – fogalmazott Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője.
______________________
*A Magyar Suzuki kutatása 2023. október 16-23. között zajlott le a Typeform felületén keresztül. A kutatás az őszi, téli autóhasználati szokásokra terjedt ki. Összesen 904-en adtak választ a kérdésekre.
Kapcsolódó cikkek
- Megnyitotta BYD szalonját a Wallis Motor Duna
- Ihletet ad a jövő autói tervezőinek a Hot Wheels
- A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal
- Bemutatták a Maserati legújabb versenyautóját
- Veterán járműcsodák Keszthelyen
- Rövidesen a hazai piacra is érkezik a négykerékhajtásos OMODA5
- Megérkezett hazánkba a Maserati legújabb modellje
- Újabb üzemanyaghiánytól tart az autósok harmada
- A Continental új megoldása riaszt, ha kisgyermek marad az autóban
- Bridgestone abroncsokkal robban be a vadonatúj Lamborghini Revuelto
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AutoWallis: Stabil árbevétel-növekedés, visszafogott nyereség az év első hónapjaiban
A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az AutoWallis Csoport árbevétele 20 százalékot meghaladó növekedéssel 107 milliárd forintra emelkedett 2025 első negyedévében. A cég történetének eddigi legmagasabb negyedéves árbevételét elsősorban a korábban végrehajtott akvizíciók és üzletfejlesztések eredményezték. Ugyanakkor a vállalat működési eredménye (EBITDA) 31 százalékkal, 3,3 milliárd forintra csökkent, főként az instabil gazdasági környezet, a fix költségek emelkedése és az iparági bizonytalanságok (pl. vámintézkedések) hatására.
Maserati a Comói-tónál: ikonikus modellek a FuoriConcorso 2025-ön
Május 24–25-én a Maserati két ikonikus modelljét, a GT2 Stradale-t és az MCXtrema-t mutatja be a Comói-tó partján, a rangos FuoriConcorso rendezvényen. Ez az esemény, amelyet 2019 óta évente megrendeznek a Villa del Grumello és a Villa Sucota történelmi helyszínein, a luxusautók és a dizájn szerelmeseit vonzza.
Újabb rekord a Continentalnál – legyártották a 200 milliomodik radart
A Continental legyártotta kétszázmilliomodik radar szenzorát, ezzel újabb fontos állomáshoz érkezett az autóipari biztonsági technológiák területén. Ez a lenyűgöző szám nemcsak a vállalat technológiai fölényét bizonyítja – több mint 20%-os globális piaci részesedéssel rendelkezik –, hanem rávilágít a mobilitás egyik legmeghatározóbb irányára is: a vezetéstámogató rendszerek (ADAS) és az önvezetés felé tartó fejlődés dinamikájára.
Automotive Summit 2025: Magyarország szerepe a jövő autóiparában
Soha nem volt még ennyire izgalmas és gyors ütemű változásokkal teli időszaka az autóiparnak, mint most. Magyarország kulcsszerephez juthat ebben az átalakulásban, ahol a világmárkák és a technológiai újítások egymásnak feszülnek. A nagy kérdés: szemlélői maradunk a folyamatnak, vagy alakítói leszünk? Ezt a dilemmát járja körül az Automotive Summit 2025 a budapesti MOL Campuson.
Hogyan alakítják át a közlekedést az egymással kommunikáló járművek?
Az autonóm járművek megjelenésével egy olyan jövő képe körvonalazódik, ahol az emberi sofőrök szerepe háttérbe szorul, és az utakon kizárólag önállóan közlekedő autók vesznek részt. De valóban megvalósítható ez a vízió?