Eddig rendelj, hogy még a fa alá kerülhessen az ajándék!

forrás: Prím Online, 2023. december 10. 16:03

Közeleg a szeretet ünnepe, és az e-kereskedelem elterjedésének köszönhetően évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy a bolti sorban állás helyett, a fotel nyugalmából az internetről rendelnek ajándékot karácsonyra. Nincs is annál kellemetlenebb, mint mikor a gondosan megtervezett és kiválasztott ajándékok nem érkeznek meg időben. Célszerű tehát időben gondoskodni róla, hogy a szeretteinknek szánt meglepetések a fa alá kerülhessenek.

Globálisan 2027-re, további 60%-os növekedés mellett 9,5 billió dollárra becsülik az e-kereskedelem arányát, ennek 50%-át az USA és Kína adják. Magyarországon tavaly 1300 milliárd forint feletti összegben rendelünk, melynek egy meghatározó része a karácsonyi időszakban bonyolódott le.

 

Idén a trend megváltozik és az eddigi meredek növekedés várhatóan stagnálni fog majd. Ennek oka az infláció és a reálbér-csökkenés mellett, hogy az árak viszont folyamatosan emelkednek, így a darabszám várhatóan visszaesik majd. Ennek ellenére az iparág átalakulóban van, például egyre kevesebben idegenkednek a netes rendeléstől, sőt növekszik azok aránya, akik már csak így valósítják meg az ünnepi bevásárlást.

 

 

Így rendeljünk biztonságosan!

 

Már csak pár hét van hátra, így az ünnepek közeledtével jogosan merül fel a kérdés: időben ide fognak érni a karácsonyi ajándékok? Meddig adhatóak le úgy a rendelések a távol-keleti, európai és a magyar webshopokban, hogy a csomagok megérkezzenek a karácsonyfa alá? Az év végi hajrára mindenki készül, és a jellemzően erős infrastrukturális háttérrel rendelkező szolgáltatók munkaerőben, szállítási kapacitásban is bővítenek, mindazonáltal az év ezen időszaka a legerősebb és komoly kihívást jelent: a napi volumen az éves átlag akár duplája is lehet.

 

„Mindenképpen fontos, hogy kizárólag megbízható webhelyekről rendeljünk, esetleg olyanokról, melyeket év közben már kipróbáltunk, és figyeljünk a részletekre. Ezeket érdemes ellenőrizni, mielőtt vásárolnánk: megbízható webshop, cégnév, telephely, telefonos elérhetőség, szerződési feltételek, minőségi kifogások esetén milyen feltételekkel és határidőkkel tudjuk a megrendelést visszavonni. Amennyiben házhoz szállítást kérünk, segítsük a futárok dolgát azzal, hogy pontos címiratot adunk, ha nem leszünk elérhetők, időben gondoskodjunk arról, hogy valaki átvegye csomagunkat vagy időben kérjünk átirányítást. Immáron 4000 csomagautomata is rendelkezésre áll országszerte, hogy a megrendelt termékeket a nap bármely szakaszában átvehessük. Ha ezeket választjuk, figyeljünk oda, hogy általában csak néhány napunk van a csomag átvételére” – árulta el Katkics Attila üzleti tanácsadó, logisztikai és HR szakember.

 

Utolsó pillanatban vagyunk, ha rendelnénk

 

A Távol-Keletről, hacsak nem prémium, garantált szolgáltatással és légi úton rendelünk, már elkéstünk, de európai webshop-okból sem érdemes már december 10 után rendelni. Viszont az itthoni áruházaktól még bátran rendelhetünk: hazai webshop-ból ez a dátum ugyanis december 15. A webshop-ok egyébként arról, hogy meddig kell legkésőbb a rendelést leadni, hogy karácsony előtt átvehető legyen a termék általában a főoldalon adnak tájékoztatást, amit minden esetben érdemes ellenőrizni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tudnivalók a One 2025-ös díjkorrekciójáról

A One márkanév alatt működő, ugyanakkor jogilag még különálló szolgáltatók – One Magyarország Zrt., DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és AH Média Kereskedelmi Zrt. – esetében a 2025-ös díjkorrekció mértéke azonos és az alábbiakban részletezettek szerint érvényes.  

2025. február 18. 20:46

Új kihívások és ajándékok várnak a BME Állásbörzéjén!

Az ország legnagyobb és legrégebbi állásbörzéje, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rendezvényén idén március 11-12-én debütál a Job Tinder. Ez az új eszköz segít a diplomás vagy diplomát szerző mérnököknek megtalálni a számukra legmegfelelőbb munkahelyet.

2025. február 18. 19:59

Klímavédelmi kompetenciáját demonstrálja a Hyundai

A Hyundai Construction Equipment a legjobb három jelölt közé került a Bauma 2025 Innovation Awards Klímavédelem kategóriában.

2025. február 18. 18:17

Huawei Mate XT: Ilyen okostelefon még nem volt!

A Huawei számos új terméket mutatott be malajziai innovatív bemutatóján, ahol a HUAWEI Mate XT, a világ első háromba hajtható okostelefonja is debütált, amely kategóriájában a legvékonyabb és legnagyobb kijelzővel rendelkezik. A gyártó három új okoseszközt is bemutatott, köztük első fül köré akasztható fülhallgatóját, a HUAWEI FreeArc-ot, a HUAWEI MatePad Pro 13.2” tabletet és a HUAWEI Band 10 okoskarkötőt.

2025. február 18. 16:40

Magyar egyetem a világ élvonalában

Idén egy magyar egyetem is bekerült a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet 2025-ös rangsoraiba, mely a nemzetközi kereskedelmi oktatást értékeli. A Budapesti Corvinus Egyetem executive MBA-képzése, amely közép- és felsővezetőknek szól, a világ 20. helyén debütált, és a régió vezető intézményeként szerepel a listán. A Corvinus ezen kívül a terület egyik legkiemelkedőbb mesterképző intézményeként is elismerésben részesült.

2025. február 18. 15:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20