A kiberbiztonságot kutatják az ELTE-n
ELTE-OTP KIBERBIZTONSÁGI IPARI LABOR (KIBERLAB) néven kutatólabort hozott létre az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az OTP Bank az ELTE Informatikai Karán, ahol a jövőben a pénzügyi informatikában használt biztonsági megoldások hatékonyságát és fejlesztési lehetőségeit kutatják.
Számos aktuális kibervédelemmel kapcsolatos kutatási területen fog együttműködni az OTP és az ELTE, a kooperáció célja többek között a pénzügyi visszaélések megelőzése, és védelmi megoldások fejlesztése.
Az együttműködés keretében az egyetem hallgatói olyan aktuális és hasznos témákon dolgoznak, amelyek később beépülhetnek az OTP informatikai rendszereibe, szolgáltatásaiba.
A KIBERLAB megnyitóján az ELTE és az OTP Bank vezetői méltatták a vállalati-akadémiai kezdeményezést:
Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntőjében rámutatott, hogy az ELTE a hazai felsőoktatásban a kiváló kutatóegyetemi hagyományok letéteményese, amely azért tudott több évszázadon át sikeresen bővülni és fejlődni, mert mindig is képes volt a megújulásra és nyitott a társadalmi igények, az innováció iránt. Az ELTE és az OTP együttműködése ennek egy újabb jó példája, nem csak azért, mert általa az ipari igények megjelennek az oktatásban és kutatásban, hanem azért is, mert a Kiberlab felhasználja az egyetem karai közötti interdiszciplináris együttműködésekben rejlő innovatív potenciált az Informatikai Kar és az Állam-és Jogtudományi Kar részvétele által.
„A kiberbiztonság fontosságát nem lehet túlbecsülni. A kiberkockázatok azonosítása és kezelése mára az egyik legfontosabb feladat a szervezetek életében, így ez többé nem kizárólag IT biztonsági kérdés, hanem a szervezetek üzleti stratégiájának szerves részét kell képeznie. Épp ezért tartottuk fontosnak, hogy e területek kutatásába már a legfiatalabb programozókat is bevonjuk, illetve az eredményeket beépítsük fejlesztéseinkbe” – nyilatkozta Bucsek Gábor, az OTP Bank Informatika és Bankbiztonsági Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.
Kozsik Tamás, az ELTE Informatikai Kar dékánja elmondta, hogy az Informatikai Kar ipari partnereivel olyan kölcsönös előnyökön alapuló együttműködéseket valósít meg, amelyek nagy hozzáadott értéket képviselnek mindkét fél számára. Az ELTE-OTP KIBERLAB megalakulása egy jelentős lépés ezen az úton, amennyiben a kibervédelem, pénzügyi biztonsági rendszerek területén szolgáltat innovatív megoldásokat az Informatikai Kar tudásbázisára építve. A komplex, stratégiai együttműködési modell lényege azonban túlmutat a vállalati K+F+I megbízás teljesítésén, hiszen a megoldások fejlesztésében az Informatikai Kar hallgatói is részt vesznek, akik képzésük részeként így egyedülálló vállalati tapasztalatot és gyakorlati képességeket sajátítanak el. Várhatóan diplomamunkák, doktori disszertációk sora születik majd a KIBERLAB témáiban, de az együttműködés nem elhanyagolható hozadékaként az egyetemi kutatók szakmai horizontjának szélesedése, élvonalbeli publikációk megjelenése is prognosztizálható.
A kutatólaborban az idei tanév második félévében 18 hallgató dolgozik, 11 kutatási témakörön.
A vizsgált területek felölelik napjaink legmodernebb, legizgalmasabb informatikai vonatkozásait: adathalászat megakadályozása, mesterséges intelligencia alkalmazása a kiberbiztonság területén, nagy nyelvi modellek biztonsági kérdései, posztkvantum kriptográfia, nyílt forráskódú penteszt eszközök alkalmazásának biztonsági kérdései. Az elérni kívánt eredmények nemcsak a Kar és az OTP Bank, hanem az egész magyar társadalom hasznára fognak válni – részletezte a KIBERLAB szakmai feladatait Kovács Attila, a KIBERLAB szakmai vezetője, az ELTE Informatikai Kar professzora.
Kapcsolódó cikkek
- A NIS2 magyarul, avagy mit vár el a Kibertanúsítási törvény?
- A kiberbiztonság üzleti felelősség, nem csupán informatikai feladat
- Informatikai alapú megoldások fejlesztése az ELTE-n
- A neten adnál el valamit? Így akarnak átverni a csalók!
- Romantika helyett átverés Valentin-napon? Kerüljük el a csalásokat a szerelem ünnepén!
- Rendelhetek biztonságosan a Temuról? – Minden, amit tudnunk kell, mielőtt az új webáruházból vásárolunk
- Hamisított hívások és mobil-zsarolóvírusok
- Nyílt Nap az ELTE Informatika Karán
- Kiberbiztonsági mesterszakot indít a Széchenyi István Egyetem
- Allianz Kockázati Barométer: 2024-ben a kiberbiztonsági incidensek hordozzák a legnagyobb üzleti kockázatot szerte a világon
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia
A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.
Mit tehet az informatika az Uzsokiban felbukkant szuperbaktériumok ellen?
A szuperbaktérium-fertőzések megjelenése az egészségügyi intézményekben, mint például az Uzsoki Utcai Kórházban, komoly kihívást jelent a betegek és az egészségügyi személyzet számára. Az informatikai rendszerek és digitális megoldások kulcsszerepet játszanak a járványok megelőzésében, azonosításában és kezelésében.