Spinoff Extra: topvezetőktől tanulhatnak a hallgatók a Széchenyi István Egyetemen

forrás: Prím Online, 2024. március 18. 14:37

A Spinoff Klub a győri Széchenyi István Egyetem nagy sikerű közösségépítő, innovációgazdasági programsorozata, amelyen meghívott előadók panelbeszélgetés keretében tárgyalják meg a legfrissebb technológiai trendek üzleti vonatkozásait. A mostani félévtől a brand újabb rendezvénnyel bővül: a Spinoff Extra során sikeres topmenedzserekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők – elsőként, március 20-án, szerdán dr. Szászi István, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója lesz a vendég.

 

A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klub eseménysorozatának célja, hogy összekösse egymással a gazdaság, a vállalkozás, az innováció iránt érdeklődőket, ezáltal olyan kapcsolatok szülessenek, amelyből aztán kutatás-fejlesztési projektek vagy akár startup vállalkozások nőhetnek ki. Az egyes beszélgetések valamilyen népszerű, aktuális, sokakat felcsigázó téma köré szerveződnek. Emlékezetes: idén februárban a mesterséges intelligencia trendjeit vitatták meg a győri vállalkozói szektor képviselői – a közönség elsöprő érdeklődése mellett.

 

Az első rendezvényen dr. Szászi István, a Bosch Csoport Magyarországért és Adriai Régióért felelős vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója tart előadást. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A nagy sikerre tekintettel a brand gazdája, az egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának szervezői csapata úgy döntött, hogy újabb rendezvénnyel bővíti a féléves naptárat: a Spinoff Extra keretében – ahogy az esemény alcíme is hirdeti – az érdeklődők testközelből ismerhetnek meg egy-egy ismert és elismert vezetőt. A vendégek betekintést adnak az általuk képviselt szektor kulisszái mögé, fellebbentik a fátylat a vállalkozásukat érintő legfontosabb kihívásokról, valamint megosztják személyes tapasztalataikat a karrierútjukkal kapcsolatban. A rendezvények nyílt és ingyenes programok, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

A március 20-i Spinoff Extra helyszíne a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja lesz. (Fotó: Adorján András)

 

Elsőként március 20-án, szerdán 17:30-tól dr. Szászi István, a Bosch Csoport Magyarországért és Adriai Régióért felelős vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója lesz a Spinoff Extra vendége az egyetem Győri Innovációs Parkjában, a „Kockában”. A Gábor Dénes-díjjal kitüntetett (eredeti szakmája szerint járműmérnök) szakember menedzseri pozíciója mellett kutatói múlttal is rendelkezik, így ezer szállal kötődik a felsőoktatáshoz. Előadásában szóba kerül az európai (és azon belül a magyar) járműipar helyzete, az elektromobilitás és az önvezetés térnyerése, valamint a magyarországi mérnökképzés jelene és jövője. A rendezvény végeztével informális beszélgetésekre, személyes kapcsolatteremtésre is lehetőség nyílik majd.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

SZEzonnyitó: az autó-motor sport és a járműipari technológiák élvonalában a győri egyetem

A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák fejlesztésének és a járműmérnökképzésnek, valamint egyre aktívabb résztvevője az autó-motor sportnak is. A győri intézmény támogatásával induló versenyzők az elmúlt évben jelentős sikereket értek el, hazai és nemzetközi helyezésekkel gazdagodtak. A SZE Motorsport SZEzonnyitó rendezvényét február 4-én tartották, amelyen a 2025-ös terveikről számoltak be a sportolók és a szakvezetők. 

2025. február 8. 15:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34