Innováció és vállalatépítés: a Bosch csoport topvezetője tartott előadást a Széchenyi-egyetemen

forrás: Prím Online, 2024. március 26. 13:19

Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Extra elnevezésű rendezvényének. A cég Magyarország egyik legnagyobb munkaadója, az intézmény fontos ipari partnere. A topmenedzser saját életútja mellett az innovációról, egy ötlet termékké válásáról és egy vállalkozás sikerre vezetéséről is beszélt.

A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klub eseménysorozatának célja, hogy összekösse egymással a gazdaság, a vállalkozás, az innováció iránt érdeklődőket, s ezáltal olyan kapcsolatok szülessenek, amelyekből aztán kutatás-fejlesztési projektek vagy akár startup vállalkozások nőhetnek ki. Az intézmény Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának szervezői csapata ennek sikerén felbuzdulva hívta életre a Spinoff Extra című programot, amelynek során az érdeklődők testközelből ismerhetnek meg egy-egy ismert és elismert vezetőt.

 

Az egyetem Győri Innovációs Parkjában, vagyis a Kockában megrendezett első előadás vendége dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt. Nem véletlen tehát, hogy a sorozat nyitóprogramját telt házzal rendezték. „Dr. Szászi István járműmérnökként végzett, a PhD-fokozat megszerzése után tanársegéd, majd adjunktus lett. Ipari projektjei során bepillanthatott az üzleti szektor izgalmas világába, és a vállalati oldalon folytatta pályafutását. 2004-ben projektmérnökként kezdte karrierjét a Boschnál, majd számos különböző vezetői pozíció betöltése után 2021-től a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. Közel húszéves vezetői tapasztalattal rendelkezik, több mint huszonháromezer munkavállalóért felel, vezetőknek szóló mentorprogramokban vállal szerepet, tevékenységét 2023-ban Gábor Dénes-díjjal ismerték el” – mutatta be az előadót dr. Rámháp Szabolcs, az est házigazdája, az egyetem oktató-kutatója.

 

A Széchenyi István Egyetem Spinoff Extra elnevezésű rendezvénysorozatának első vendégelőadója volt dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. (Fotó: Adorján András)

 

„Kezdetben tudományos pályára készültem, de az ipari projektek megfertőztek, ezért 2004-ben meghoztam a döntést, és csatlakoztam a Bosch csoporthoz. Ettől függetlenül soha nem éreztem, hogy szakítottam a tudományos élettel, hiszen az iparban hasznosítottam korábbi kutatási eredményeimet” – emelte ki dr. Szászi István. Munkahelyével kapcsolatban megemlítette, a Bosch a legnagyobb külföldi ipari munkaadó Magyarországon, nettó árbevétele a negyedik legmagasabb az országban, alkalmazottai a GDP mintegy három százalékát termelik meg. Saját szerepéről elmondta, Magyarország mellett a Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában található Bosch kereskedelmi egységek, valamint a Romániában és Bulgáriában található fejlesztési tevékenységek tartoznak a felügyelete alá. 

 

„Hazánkban működik a cég egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja, ahol az autóipar jövőjét alakítjuk. Olyan projekteken dolgozunk, amelyek a járműgyártás következő nyolc-tíz évét határozhatják meg. Víziónk, hogy együtt innovatív technológiai partnerré váljunk egy ökoszisztémában” – fogalmazott. Mint mondta, büszke arra, amit az elmúlt években kollégáival az ökoszisztéma alakításáért tett, mert a cég abban érdekelt, hogy ne csak önállóan, hanem a partnerekkel közösen tudjanak sikeresek lenni. 

 

Az előadó kitért az innováció jelentőségére, amely minden esetben társadalmilag és gazdaságilag is hasznos ötletből indul. Hozzáfűzte, a Bosch alapfilozófiája, hogy csak olyan innovációkkal foglalkozik, amelyek az emberek életét jobbá teszik. Kifejtette, a Bosch korai fejlesztései, mint az irányjelző vagy az ablaktörlő még házon belüli innovációk voltak, de ma már a fejlesztések komplexitása miatt szélesebb körű ökoszisztémára van szükség. „Köztük az egyetem, a tudományos kutatások jelenlétére, valamint a gyors válaszokra képes és agilis startup, vagy éppen az egyetemi környezetből induló spinoff cégekre. Emellett fontos a kormányzattal való együttműködés, amely inkubációs folyamatokat képes gyorsítani” – sorolta.

 

Az előadásra megtelt a Kocka, vagyis a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának aulája. (Fotó: Adorján András)

 

„Az innovációhoz nélkülözhetetlen, hogy ismerd a területet, amiben dolgozol. Ha egy ötletből startupot szeretnél létrehozni, ismerned kell az adott üzletágat. Emellett szükség van egy keretrendszerre, amely abban segít, hogy az ötletről gyorsan el tudjuk dönteni: lesz-e belőle termék, vagy sem. Ugyancsak lényeges kérdés, hogy milyen kultúra alapján innoválunk” – világított rá az előadó, aki a vállalati szemlélet sajátosságait, a munkatársak kreativitását támogató közeg fontosságát is hangsúlyozta. 

 

Az előadó a cég fókuszterületei között említette az elektromos hajtást, az önvezetéssel kapcsolatos technológiákat, az IoT-t és a mesterséges intelligenciát. Példaként a videokamera-alapú adaptív távolságkövető rendszer különböző felhasználási lehetőségeit mutatta be, amelyek a közlekedés során a vezetőt segítik. Hangsúlyozta, ezek a technológiák nem csupán kényelmi funkcióval bírnak, hanem a biztonságot szolgálják, többek közt a ráfutásos balestek elkerülését, és így kapcsolódik a Bosch korábban említett missziójához.

 

Dr. Szászi István végezetül azokat a hallgatókat és kutatókat is megszólította, akik startup vállalkozáson gondolkodnak. A nekik szánt tanácsok mellett felhívta a figyelmet a csapatban gondolkodás, a reális üzleti modell vevői hitelesítésének és az ökoszisztémában való részvétel, vagyis az együttműködés fontosságára.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások

Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”

2025. április 21. 12:05

Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?

A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.

2025. április 21. 10:23

Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön

A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.

2025. április 20. 15:38

Milliárdos támogatással startol az AI- és greentech-inkubátor

Elindult Magyarország első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátora – jelentette be az Incubator Zero Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.

2025. április 20. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12