30 százalékos díjkedvezmény az európai szabadalmi díjakból
Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) bejelentette, hogy 2024. április 1-jétől mikroszervezetek számára egy speciális díjkedvezmény lép életbe az európai szabadalmi bejelentések terén.
Az új döntés értelmében az igénylők 30%-os díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati, megadási és belső fenntartási díjak összegéből, akár európai szabadalmi, akár európai PCT bejelentés esetén (Szabadalmi Együttműködési Szerződés, melynek keretein belül egyetlen nyelven, egy helyen benyújtott bejelentéssel megindítható a szabadalmi eljárás akár valamennyi szerződő államban). A kedvezmény összege így egy adott szabadalom teljes életciklusára vetítve – a bejelentéstől az oltalmi idő lejártáig – akár meghaladhatja a 10300 eurót is.
A mikroszervezetek jelenleg az Európai Unió gazdasági szervezeteinek 99%-át teszik ki, és a GDP-jének 57%-át adják. Az EPO és az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) közös tanulmánya szerint az egy vagy több európai szabadalmi bejelentéssel rendelkező KKV-k növekedési valószínűsége a high-tech iparágakban 110%-kal, a low-tech iparágakban pedig 172%-kal nagyobb a szabadalmi bejelentéssel nem rendelkező versenytársaikéhoz képest.
A kedvezményre jogosultak többek között a mikrovállalkozások (10-nél kevesebb főt foglalkoztatnak, éves árbevételük 2 millió euró alatti), természetes személyek, nonprofit szervezetek, egyetemek és kutatóintézetek. Az új intézkedés létrejöttéhez a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is aktívan hozzájárult, melynek célja a kis- és középvállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek innovációs tevékenységének ösztönzése és a tudásalapú gazdaság fejlesztése. Az elért eredmények jól illeszkednek a hazai Neumann János programban megfogalmazott szellemi tulajdonvédelmi területen kitűzött célokhoz, sok esetben kiegészítve vagy helyettesítve azokat.
Kapcsolódó cikkek
- Ötödszörre vezeti a Huawei az európai szabadalmi rangsort
- Átadták a Jedlik Ányos-díjat
- Szabadalmi megállapodást kötött a Huawei a világ két vezető technológiai vállalatával
- A sportipar új motorja: a hatékony IP-védelem
- Akár 6 ezer eurónyi támogatás is szerezhető a szellemitulajdon-védelemhez
- Autóipari vállalkozásoknak nyújtanak segítséget a szellemitulajdon-védelemben
- Öt izgalmas, vízi sportokhoz köthető találmány
- A Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmat Európában tavaly
- 127 éve az innovációk szolgálatában
- Újságíró Akadémiát indít az SZTNH
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Sport, játék, film – A Vision AI minden élményt tökéletesít
A Samsung legújabb, 2025-ös audiovizuális termékcsaládja már elérhető hazánkban. A bevezetést egy különleges eseménnyel, a „The Home of Vision” rendezvénnyel ünnepelte a vállalat, ahol látványosan mutatták be a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazását a filmnézés, a játék és a sport világában.
Az AOC hatodik éve vezeti a globális gaming monitor piacot
Az AOC, a kijelzőtechnológia egyik meghatározó szereplője, 2024-ben is kiváló teljesítményt nyújtott, és megőrizte vezető helyét a gaming monitorok globális piacán. Az IDC Worldwide Quarterly Gaming Tracker 2024 negyedik negyedéves jelentése alapján az AOC/AGON by AOC immár 2019 óta minden évben a világ első számú márkája a legalább 100 Hz-es képfrissítéssel rendelkező gaming monitorok kategóriájában.
Növekszik a home office lehetőséget kínáló állások száma Magyarországon
Bár tavaly sok munkavállaló arra számított, hogy szigorodnak a home office szabályai munkahelyükön, a meghirdetett állások adatai ezt nem támasztják alá. Sőt, a Profession.hu legfrissebb elemzése szerint 2023 májusa óta 7 százalékkal nőtt azoknak az állásoknak a száma, amelyek valamilyen formában lehetővé teszik az otthoni munkavégzést az azt megelőző évhez képest.
Robotok, AI és hidrogénmeghajtás – Az ipar jövője a HUNGEXPO-n mutatkozott be
Lezárult a régió egyik legnagyobb ipari eseménye, az IPAR NAPJAI nemzetközi szakkiállítás és annak társrendezvénye, az AUTOMOTIVE HUNGARY járműipari beszállítói expo. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban megrendezett eseményen 15 ország több mint 300 kiállítója vett részt, és mintegy 11 ezer szakmai látogatót vonzott.
Kik uralták a rádiós toplistákat 2024-ben?
A magyarországi rádióállomások 2024-ben összesen több mint 102 évnyi műsort sugároztak, ennek 51 százalékát zene, 42 százalékát pedig különféle műsorszámok tették ki – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásából. Az elemzés 144 rádiócsatorna önbevalláson alapuló műsortükrét vizsgálta, különös tekintettel a műsorszerkesztési szokásokra és a lejátszott zenék sokszínűségére.