A skizofrén marketing korszaka

forrás: Prím Online, 2024. április 9. 19:55

Bejelentették az idei Marketing Summit témáit, amely ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire épül, így terítékre kerülnek a márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint az AI alkalmazásának fő kérdései. Az európai szintű felmérés eredményein túl, egy több mint 30 meghatározó hazai marketing és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is támogatta az idei program összeállítását.

A marketing ma időszerűbb, mint valaha: A marketing üzleti eredményességet támogató ereje ugyanakkor leginkább akkor mutatkozik meg, ha az a szervezeteken belül kiemelt stratégiai, menedzsmenti, illetve üzletfejlesztési szerepet kap, túlmutatva a végrehajtó, puszta értékesítést támogató funkciókon – mondja Hinora Ferenc, a konferenciát jegyző Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke. Mindehhez tudásunk folyamatos fejlesztésére van szükség, amelyhez a Marketing Summit egyedülálló platformot biztosít. A szakmai és az üzleti élet exkluzív hazai csúcstalálkozójaként számontartott eseményt idén szeptember 19-én, csütörtökön, a MÜPA-ban szervezik.

 

European Marketing Agenda: Magyarország meghatározó szakmai szövetsége, az MMSZ a tavalyi évtől teljes jogú tagja a European Marketing Confederation (EMC) szervezetének, amely Európa legnagyobb marketing szövetségeit tömörítő közössége. Az EMC minden évben felmérést végez annak érdekében, hogy felszínre hozza az Európában tevékenykedő marketingvezetőket, illetve marketinggel foglalkozó szakembereket mozgató fő kérdéseket, témákat. Az idei  European Marketing Agenda (EMA) 21 ország, összesen 1250 válaszadójának véleményét tükrözve az előttünk álló időszak legmeghatározóbb témáit tartalmazza, amelyek alapvetően a márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint az AI alkalmazásának fő kérdései köré szerveződnek. Megtisztelő, hogy a felmérést készítő szervezet, 11 ország szakmai szövetségét reprezentáló vezetősége is képviselteti magát az idei Summit-on, így többek között várhatóan Ralf Strauss (elnök, EMC, Németország), Alvyde Palaimaite (CEO, LiMA / Litván Marketing Szövetség, Litvánia), Martin Huisman (Chief Operations Officer, EMC, Hollandia) valamint Shane McGonigle (CEO, Marketing Institute of Ireland, Írország) is előad majd a rendezvényen.  

 

A skizofrén marketing korszaka: Az idei European Marketing Agenda eredményeit látva egy meglehetősen meghasonlott összképet érzékelhetünk számos iparágban – állítja Ralf Strauss, a felmérést készítő európai szervezet elnöke: „Az AI és annak alkalmazásai képezik a fő érdeklődési fókuszt, azonban ez csak egy a sokféle, kissé skizofrén helyzetképet mutató téma közül: miközben a felmérés eredményei alapján a marketingtaktika a legfontosabb a cégek szerint, mindössze a vállalatok harmada képes a folyamatok átláthatóságát biztosítani. E mellett érdekes megfigyeli, hogy mindenki személyre szabott és személyes ügyfélkapcsolatra vágyik, ugyanakkor pusztán a cégek negyede rendelkezik adatstratégiával, és miközben azt látjuk, hogy a vásárlói élmény is kiemelten fontos, sok szakembernek még mindig nincs érdemi elképzelése a vásárlói útról, úgy, hogy közben majd minden vállalat költ marketingszoftverekre. És végül, de nem utolsó sorban: mindenki a fenntarthatóság mellett tör lándzsát, azonban sokan nem tudják, hogyan valósítsák azt meg, és kétséges, hogy valóban hajlandóak-e feláldozni a profitot, vagy legalább annak egy részét” – összegzi a szakember.  

 

 

A Marketing Summit témái: Az idei program alapvető vázát az EMA szolgáltatja, ugyanakkor a programalkotást több, mint 30 meghatározó, hazai marketing és kommunikációs döntéshozó véleménye és javaslata is támogatta, akik az összesen 2 alkalommal, március 6-án és 13-án szervezett SUMMIT HUB programalkotó eseményeken vettek részt, a MÜPA Mastercard Pezsgőbárjában. A programalkotó grémium tagjainak véleménye alapján kirajzolódott, hogy az agendában megtalálható, marketing automatizációval és digitális marketinggel összefüggő, illetve AI-fókuszú kérdéseken túl üzleti, üzletfejlesztési, valamint szervezeti és stratégiai kérdésekkel is érdemes foglalkozni az idei eseményen. A Marketing Summit idén összesen 4 teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

 

A Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  

 

Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  

 

A Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 

 

A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint 100 hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel. Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. A díjazottakat az est végén pazar állófogadással ünnepli meg a szakma. 

 

A Summit egy élő, erős és aktív közösséget alkot, amely olyan marketing- és üzleti döntéshozókból, vállalkozásokból és vállalati képviselőkből, valamint olyan szakemberekből áll, akik hisznek a marketing erejében, akik tettre készen formálni szeretnék a környezetüket, fejleszteni kívánják cégüket, és akik élen szeretnének járni a technológiai megoldások gyakorlati implementációjában is. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy egyre több olyan támogatónk van, akik a Marketing Summit küldetését aktívan is felkarolják – ezzel is segítve a marketing erejének és eszköztárának bemutatását, amely a Summit fő küldetése – emeli ki Hinora Ferenc (MMSZ). 

 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap. Mindhárom szervező elkötelezett a marketing szerepeinek bemutatásában, a marketing- és üzleti tevékenységet végzők szakmai támogatásában, valamint a helyes gyakorlatok fejlesztésében és terjesztésében.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az MI lehet a kulcs az egyszemélyes vállalkozások nyári pihenéséhez

Ma Magyarországon 620 ezer regisztrált egyéni vállalkozó töri a fejét azon, hogy hogyan pihenhetne a nyári időszakban legalább egy, de inkább két hetet. A megoldás nem lehetetlen, azonban némi előkészületet és a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségek használatát is igényli – derül ki a Billingo, az egyik leggyakrabban használt, online számlázóprogramot fejlesztő hazai cég összefoglalójából. A nyári időszak a vállalkozói szféra számára kihívásokkal teli, főként az egyéni vállalkozásaikat vezető tanácsadók, IT szakemberek, jogi, számviteli munkát végzők tudnak a legnehezebben elszakadni íróasztaluktól.

2024. július 13. 12:08

Az LG és a ChargePoint közösen bővítik globális elektromosautó-töltőhálózatukat

Az LG Electronics (LG) a közelmúltban egyetértési nyilatkozatot és végleges megállapodást írt alá az elektromos járművek (EV) kereskedelmi célú töltésére vonatkozóan az Egyesült Államokban a ChargePoint vállalattal, az EV-k hálózati töltési megoldásainak vezető szolgáltatójával. Az LG egyrészt arra számít, hogy az egyetértési nyilatkozat felgyorsíthatja az EV-töltési üzletág növekedését, másrészt további lendületet adhat a vállalat B2B tevékenységei bővülésének, illetve a társaság intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá történő átalakulását is támogatja.

2024. július 13. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

ESET kiberfenyegetettségi jelentés: egyre gyakoribb a mesterséges intelligencia és a deepfake a támadásokban

2024. július 5. 09:55

A Schneider Electric a világ legfenntarthatóbb vállalata a TIME szerint

2024. július 4. 19:09

A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetemen

2024. július 1. 12:59

Befektetőre talált a Megoldások a holnapért korábbi díjazottja

2024. június 25. 19:01